FredPerry2016.01.13. 21:46

Afrikában jártam

6500km szárazföldön, 36 óra tengeren, 12 óra levegőben.

Szerencsésnek érzem magam, hogy az Opel Dakar Team (Szalay Balázs, Bunkoczi László) felkért vágónak az Africa Race 2016-os futamának negyed órás napi összefoglalójához a 2015. december 26. - 2016. január 12-ig tartó időszakra. Így hát a versenyzőkön és a szervizért felelős szerelőkön kívül két médiaautóval 7-en el is indultunk világot látni. Két riporter, egy operatőr, két vágó, egy drón/fedélzeti kamera szakember és egy újságíró.

Felvezető utunk Budapestről Monacoba tartott, ahonnan másnap egy kikötőbe mentünk. Autók átvétele, felmatricázása, majd irány a 36 órás kompozás Nadorba, Marokkóba. Innen pedig táborról táborra verekedtük át magunkat Marokkón, Mauritánián, majd Szenegálon egészen a fővárosig, Dakarig. A körülmények néhol abszolút nomád szintet voltak képesek megütni, étel-ital volt gazdagon a francia szervezőknek köszönhetően. Utazás néha keserves volt, 600-800 km után még dolgozni hajnalig, hogy másnap reggel korán kellhess és utazhass újból, viszont a társaság rettenetesen jó volt, kellemesen éreztem magam.

Végül 3 repülővel (Dakar - Madrid, Madrid - London, London - Budapest) hazaértünk, mindenki épségben, egészségben.

És íme a rengeteg kép közül néhány. Kattintásra eredeti méretben is megtekinthetőek.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7