Warhawk2016.04.16. 21:14

Metró 2035

Vissza Moszkva alá!

A könyv alapján készült játék alapján készült könyv - csórhatnánk és ferdíthetnénk el az új Ratchet játék reklámszövegét, hiszen a Metró 2035 hátsó borítóján is rajta van, hogy Gluhovszkij a Metro: Last Light játékot vette alapul ezen könyv megírásakor. Viszont az a helyzet, hogy ez csak nagyon-nagyon kis részben igaz, míg a 2033 játék és könyv nagyjából egy cselekmény fonalán ment, addig a 2035 és a Last Light között csak annyi a kapcsolat, hogy mindkettő azután kezdődik, hogy (spoiler!) Artyom megmentette (?) a metrót a Feketéktől. Ennyi, ettől a ponttól kezdve homlokegyenest más irányba indul el a két történet.

És azt kell, hogy mondjam, hogy ez egyáltalán nem baj, egyrészt azért, mert túl sok kedvem nem lett volna újra elolvasni a játék sztoriját, másrészt a trilógiából nekem morbid módon ez a könyv tetszett leginkább. Folyamatában nagyon hasonlít az első részhez, azonban szépen összefűzi a 2033 és a 2034 történetét, hogy mást ne mondjak, a könyv egyik meghatározó szereplője Homérosz lesz. Ráadásul teszi mindezt úgy, hogy közben egyszerre kacsint picit ki az időközben univerzummá terebélyesedett "Metró-világra", de nem kavarja meg annak életét. Artyom tehát újra útnak indul, a különbség csak annyi, hogy most a kézzelfogható fenyegetés helyett leginkább a saját démonai elől kezd menekülésbe, csak hogy feloldozás helyett egyre mélyebbre ássa magát.

Talán a legnagyobb különbség az, hogy míg az első kötet inkább posztapokaliptikus scifi volt és (legalábbis számomra) csak nagyon-nagyon érintőlegesen tartott tükröt elénk, a Metró 2035 viszonylag gyorsan nagyon-nagyon látványos és nagyon éles társadalomkritikába vált át. És ne csak Oroszországra gondoljunk, Gluhovszkij kíméletlenül belemar akár csak a mi kis világunkba is. Abba, ahol az embereknek nem az igazság kell, hanem egy ellenségkép, mely ellen összefoghatnak, ahol csak látszólag van választási lehetőségünk, ahol az ellenséges frakciók szamárlétrájának tetején is bábok vagy barátok ülnek. És ez van belekeverve a metró szürreális, kíméletlen, önmagát szépen, lassan felfaló világába, így adva egy különösen érdekes és keserű ízt neki - főleg, mert szó szerint a legutolsó pillanatig nem lehetünk biztosak abban, hogy Artyom eléri-e a célját.

És én se fogom elspoilerezni ezt, mondjuk azt, hogy a moszkvai metró miniuniverzumának története a harmadik könyvvel szépen körbeér, innentől már tényleg a többi íróra lehet bízni a világot.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7