Ördög2020.11.16. 09:40

Valhalla

Régen írtam... Csak akkor szoktam, ha megfog valami... Nem szeretnék komolyabb elemzésbe belemenni, nem is játszottam még vele annyit, hogy ezt megtehessem józanul, szóval inkább első kellemes benyomás:

Szóval a hétvégén megtekertem a Valhallát, bár ez csak olyan huszon pár óra jétékidőt jelent, de azért el lehet dönteni, hogy jó-e vagy sem!? Bár olvastam már mindenféle véleményt - mondjuk nagyobb indoklás nélkülit - majd változik az a vélemény, merthogy a játék szerintem zseniális!

Jóllehet nem akkora dobás, mint mondjuk a Red Dead 2 volt, amikor megjelent, viszont nagyon szép, tényleg hozza a várt szintet és emellett képes az addikcióra is! Engem legalább is behúzott, inkább azzal játszanék most is, mint dolgozok basszus...

Egyszóval röviden: RAID!!! (aki játszik vele az érti!!!)

Bővebben: A lényeg, hogy megvessük lábunkat zűrösen zord időket megélő kora középkori Anglia területén, tehát valamilyen módon teret nyerjen a viking hódítás, akár erővel, akár szövetség kötésével, akár toborzással, mármint a már ott élő korábbi vikingek magunk mellé állításával. De persze a legjobb az erővel, szóval RAID!!! Mindemellett pedig fejlesszük szépen a kis falunkat, hogy egyre hatalmasabbak legyen Eivor(ék)... vagy mink... vagy mi? Na de nem is ez a lényeg, ez csak a háttér. Mitől lesz addiktív egy új játék?

Mivel új... Aha, de ez mit is jelent? Hát pl. azt, hogy vennem kell egy hdr-es tévét! Mert ugyan 4k-s a tévém, és nagyon szép, aprólékos a grafika, de még így hdr nélkül is látom, hogy rengeteget fejlődött a fénytechnika, azaz a pálya bevilágítása (a napfeklete és lemente egyszerűn fantasztikus még hdr nélkül is!). A napszakváltás és az időjárás változása miatti fényjelenségek olyanok, hogy néha csak ezért megállsz mondjuk lovaglás közben, hogy ebben gyönyörködj! És ezt nagyon durva játékon belüli kontraszt és hdr állítási lehetőséggel lehet fokozni vagy gyengíteni, szóval igen, kell egy új HDR-es tévé! Ennyit a grafikáról!

Lovaglás! Jó, élvezetes, de a Red Dead 2-őt (azaz a lószimulátort) jó ideig semmi se fogja letaszítani a trónról! Itt nincsenek licenszelt lovak és a kusztomizálás is karcsú, de a választott megjelenésű pacit hívhatod a semmiből, szóval pipa!

Ruhák! Mivel szép a grafika, ezért szépen kidolgozottak a ruhák is, ami hozza magával a kényszert a fanatikus rpg rajongóban, hogy szedjen össze mindig mást és azt fejlessze! Hát igen, nem akarok erről részletesen írni, nagyon jól kinéző és nagyon jó tulajdonságokkal rendelkező páncélok vannak, amiket érdemes legalább részben vagy teljes szettben viselni, mert hasznos bónuszokat adnak!

ÉS itt van egy hatalmas trollság Ubisoft részéről, merthogy összeszedtem egy fejpáncélt (Magister's Mask) ami egy SZÁJAT ÉS ORROT EGYARÁNT ELFEDŐ maszk, és ha felteszed Eivorra, még a hangja is olyan tompított lesz, mint ahogy maszkkal a szádon beszél! Bekaka, hát így Covid idején mi kellhet még, hogy a játékban is maszkot hordhassak? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Fegyverek! Sajnos még nem szedtem össze dárdát (pedig azt szertnék nagyon), mert ennyire nem járok utána internet alapon a cuccoknak, ami jön, az jön, de hát lesz itt minden kérem szépen, ráadásul ami nagyon bejön, hogy az általad használ fegyvertől függően gyönyörűséges kivégzési animációk léteznek, egyszerűen öröm nézni! Jelenlegi kedvencem, hogy a kétkezes kardommal úgy néz ki a finisher move, hogy alsó csapással ledöntöm a lábáról az ellent és szinte még el se dőlt rendesen, de már levágom a fejét! Zseniális...

Én a fegyverek fejlesztésétől (különféle prémium nyersanyagokkal lehet csak magasabb szinten már upgradelni, de cserébe vizuálisan is szebb lesz a fegyver) leszek mindig teljesen függő! Most amim van kétkezes kardom, nagyon bejön! És még lehet húzni, ami még jobban bejön!

Skillek! Nagyon átjön ez a skill-fa rendszer, módszeresen lehet olyan irányba fejlődni, amilyen játékstílust szeretsz és amilyen páncélokat és fegyvereket viselsz, ahhoz igazodjanak a skilljeid és azokat a tulajdnoságokat erősítsd! Nagy pirospont a játéknak ezen a téren!

Nagyon sokat lehetne még írni a játékról, de nem akarok! Ne a netet olvasgassátok és ne nézegessetek videókat a játékról, csak ha nagyon elakadtatok valamiben. Inkább csak játszatok, azaz akár a sztorit csinálod, akár csak járod a vidéket, ugyanolyan izgalmas, tele érdekes mellékküldivel, kincsekkel, nyersanyaggal, mindennel ami egy jó sandbox játékhoz kell!

Thor ereje legyen veletek amikor lecsaptok ellenségetekre!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

5 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==