WanderstopTeszt

A Wanderstopban főhősnőnk Alta, egy igazi harcos. Érzi hogy erre született és minden erejével azon van hogy ő legyen a legjobb, a legtökéletesebb. Karriere azonban egy ponton megtorpan. A sok győztes csata után elveszít egyet. Aztán még egyet. A hibát - hibára fokozza és egyre távolabb kerül álmától, hogy ő legyen a legjobb a világon. Ezt a lejtmenetet ő is felismerte és elhatározza, hogy felkutatja Winterst, aki a saját idejében a legjobb volt. El is indul az erdő mélyére, mert a szóbeszéd úgy járja hogy ott él. Ám menet közben itt sem volt valami kerek. Kardja folyamatosan elnehezedett, egy ponton már vinni sem tudta. Ment volna tovább egyedül is, de teljesen elhagyta az erő és összeesett. A játék másik kulcsszereplője Boro így találja meg. Főhősnönk Wanderstopban ébred ahova Boro segítette. Próbálna innen szabadulni, de az energiaszintje nagyon alacsony, nem jut egyszerűen előrébb a rengetegben. Boro azonban terápiás jelleggel felajánlja, hogy Wanderstopban szálljunk be mi is az üzletbe, lehet jót tenne ha egy picit mással is foglalkozna hősünk az életben.

Nagy vonakodások után, de Alta elfogadja az ajánlatot, innentől kezdve mi is a teázóban tevékenykedünk és egy sokkal hosszabb úton indulunk el: a lelki béke megtalálásának ösvényén. A Wanderstop ehhez is igazítja a gameplayt: kellemes hangokkal és tájjal körülvéve tengetjük napjainkat a teázóban, várva a színes egyéniségű vendégeket, akik különlegesebbnél-különlegesebb szomjúsággal érkeznek. Ezeknek a csillapításához mindig rendelkezésünkre áll egy bizonyos fajta tea, amit ők elhörpintenek, mi pedig ezzel tovább segítjük őket fáradhatatlan útjaikon. A játék egy hexalapú növényültetéssel operál: különböző ültetési kombinációkkal és öntözéssel tudjuk a megfelelő gyümölcsöt előállítani, ezeket pedig egy tekervényes teafőzőbe beledobálva tudjuk lecsapolni vendégeinknek. Természetesen a környezet is fontos, Alta szerepe nem merül ki a teakotyvasztásban, sokszor ki kell szaladni a teázó köré gazolni és egy kicsit sepregetni is. Bár a játék nem teszi egyiket sem kötelező érvényűvé, de kisebb jutalmakkal próbálja ösztökélni a játékost udvarunk tisztán tartásához. Emellett a vendégek sokszor elhagyják használt bögréket, azokat is be kell tegyük egy tekervényes mosogatógépbe, szárítóból kiszedve pedig újra munkába lehet őket fogni. A nap végén azonban van egy kis énidő is, ilyenkor a különböző hatású teákból magunknak is készíthetünk egy pohárral. Akár a teázón kívül vagy belül egy ülőalkalmatosságra letelepedve Alta elgondolkozik az életen és kicsit megbolygatja azokat az érzéseket amiket ezt a nagyfokú kimerülést okozzák. Ez a Wanderstop második rétege. A játék folyamatosan lebegteti a fáradtság, a kényszeres kontroll és a kiégés jeleit, ennek feldolgozása adja a narratív szálat.

Mechanikáját tekintve a Wanderstop ennyiben ki is merül. Nem akar nagyot vállalni a teendőkkel, cserébe pedig többet szöszmötöl a felszín alatt meghúzódó kérdésekkel. Ez a fajta biztonsági játék azonban a program nagy hátránya is. Valahogy úgy éreztem, hogy a Wanderstop egyszerűen nem gurít akkorát, mint Davey Wreden, a fejlesztő, korábbi játékai. Itt ne várjunk Stanley Parable- szerű csűrés-csavarásokat, vagy a The Beginner’s Guide érdekes fokalizációját és problémafeltárását. Valahol érthető hogy csapatszinten ezt a lépést meghozta az Ivy Road, de szerintem emiatt is került sokaknál második vonalba a játék. Nekem valahogy a Dr. Langeskov, The Tiger, and The Terribly Cursed Emerald: A Whirlwind Heist is többet adott, pedig az a játék összesen van vagy 15 perces.

Bár az átvezetők művészeti stílusában és a narratív vonalvezetésben úgy éreztem húzott magával a történet, de a gameplay valahogy mindig visszalökött egy monotonabb valóságba. A vendégek érdekesek, viccesek, sok allűrrel reflektálnak a modern világra. Azonban Altával nem éreztem olyan kölcsönhatást ami lényegesen előrébb vitte volna a személyiségét. Az erre felhasznált idő sekélyessége és mennyisége is elvette attól a lehetőséget, hogy a feldolgozás mélyebb szintjeire jussunk.