[Ajánló] Vakondok 6 - támogasd te is!

Vakondok 6 - támogasd te is!

StingerCsere Krisztián Gábor2026.06.27. 11:00

Új fejezettel bővül a Vakondok dokumentumfilmsorozat: elindult a hatodik rész közösségi finanszírozási kampánya, sőt javában dübörög már. Matusik Szilárd és Csépai Gábor készülő filmje a magyar számítástechnika egyik legizgalmasabb, mégis kevéssé ismert korszakát mutatja be, amikor a nyolcvanas években hazai mérnökök, fejlesztők és lelkes amatőrök próbáltak saját számítógépeket építeni a vasfüggöny mögött.

A dokumentumfilm olyan emblematikus magyar fejlesztéseket idéz fel, mint a HT-1080Z, a Primo, a Videoton TVC, a Homelab, az Aircomp, a Brailab vagy a Proper-16. Ezek a gépek nemcsak technikai különlegességek, hanem annak a korszaknak is fontos lenyomatai, amikor az alkatrészhiány, a nyugati technológiához való korlátozott hozzáférés és a szűkös lehetőségek ellenére is komoly innováció született Magyarországon.

A Crowdfundr felületén futó kampány erős rajtot vett, a kitűzött minimális célösszeg jelentős része már az első napokban összegyűlt. A támogatásokból a készítők a film elkészítéséhez szükséges technikai háttér fejlesztését finanszíroznák, többek között új utómunkaállomást, nagy kapacitású adattároló rendszert és egyéb filmes eszközöket szereznének be. A támogatók a film korai elérésén túl exkluzív online és személyes programokon is részt vehetnek, ahol a hazai számítástechnika és videojáték-fejlesztés meghatározó alakjaival találkozhatnak.

A támogatók ráadásul többféle jutalom közül választhatnak: a digitális megtekintési lehetőség és a stáblistában való névfeltüntetés mellett exkluzív online és személyes események is várják őket. A programok során a hazai C64 demoscene, a Novotrade, a kilencvenes évek hackerkultúrája, a Chromance és a független játékfejlesztés ismert alakjaival is találkozhatnak. A legtöbb támogatói csomag részletfizetéssel is elérhető, így a magasabb szintű támogatások is könnyebben vállalhatók.

Szilárd közleménye szerint: "A Vakondok 4-ben a vasfüggöny mögötti magyar videojáték-fejlesztés világszínvonalú történeteit dolgoztam fel, a Stamps Back-ben pedig a nyolcvanas-kilencvenes évek videojátékos és demoscene közegét. Képes Gábor hívta rá fel a figyelmem, hogy a magyar gyártású számítógépek hihetetlen történeteivel lenne teljes a kép erről az időszakról. Ez egy megismételhetetlen korszak volt: a magyar számítógépgyártás bizonyos pillanatokban még versenyezni tudott a világ élvonalával, néha egészen előremutató megoldásokkal. És ami legalább ilyen fontos: ez még most dokumentálható. Még most élnek azok, akik benne voltak, akik kitalálták, megépítették, forrasztották, használták, terjesztették ezeket a gépeket” – mondja Matusik Szilárd, a Vakondok 6 rendezője."

Támogassátok ti is, az előző is óriási siker lett a magyar (és nemzetközi) szcénában.

A projekt közösségi finansszírozós linkje ITT érhető el.

Kingdom Hearts IV megjelenés - ez történt pénteken

Továbbá: újabb Pokemon Pokopia mérföldkő, bemujtatkozott a Bringer, Nintendo platformra is jön a PLATONICA SPACE és Stick It to the Stickman 1.0.

1 napja

Corsair HS35 V3 Wireless - Dolby Atmos költözött a gaming fejhallgatóba

A Corsair termékei mostanában járnak nálunk először, a legutóbbi billentyűzet-tesztünk után pedig egy remekbeszabott kis headsettel ismerkedünk. Corsair HS35 V3 Wireless a tesztlaborban!

1 napja
2

Netflix stúdióbezárások – ez történt csütörtökön

Továbbá: Darksiders 4, Kingdom Come, Mafia: The Omerta Collection, .curator, Waste the Fallen, Nautus, High on Life VR, Neo Berlin 2087.

2 napja
10

Pigeon: A Love Story – Turbó Turbi Társkereső

2 napja
1

PlayStation Game Catalog: az augusztusi érkezők

Helldivers II. Hell is Us. Kingdom Come: Deliverance II. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket ebben a hónapban.

3 napja
9

Bővül a Ghost of Yotei, csúszik a Dawn of War IV – ez történt szerdán

Továbbá: The Sinking City 2, Phantom Blade Zero, Crescent County, Shellbound, Precognition, Aether Wizard Life.

3 napja
5

Lunarium

4 napja
1

Supermassive Games leépítés, limitált PS5 – ez történt kedden

Továbbá: Persona 4 Revival, The Lord of the Rings: War in the North – Legacy Edition, SPRAWL zero.

4 napja
5

Sovereign Tower

Noha a nyár jellemzően uborkaszezonnak számít a játékiparban, ez nem jelenti azt, hogy ekkor ne jelenhetnének meg jó címek. Vessünk csak egy pillantást a Sovereign Towerre!

4 napja
1

1666: Amsterdam korai start, Big Walk sikerek – ez történt hétfőn

Továbbá: over the hill, Lost & Found, PATLABOR the Case Files, Crowns and Pawns: Amber Road, Hubert, Village in the Shade.

5 napja

Heti megjelenések | 2026 #33

5 napja
2

Kiln - a Double Fine nem köcsögöl!

7 napja
3

Doom: The Dark Ages - Revelations DLC

8 napja
12

THQ Nordic újdonságok – ez történt pénteken

THQ Nordic Digital Showcase összefoglaló.

8 napja
7

GTA a Netflixen – ez történt csütörtökön

Továbbá: Warrior Cats: Clans of the Forest, Onimusha: Way of the Sword, TOEM 2, Quake remaster.

9 napja
11

SENARA: The Sacrament

Szektások, mélytengeri rémek és egy realisztikus óceánjáró. A SENARA-ban első pillantásra minden megvan, ami a sikerhez kell, ez az összkép azonban becsapós.

9 napja
5

Megjelenési dátumok napja – ez történt szerdán

Benne: Isle of Reveries, Beaten Path, Moonlighter 2: The Endless Vault, Fallen Tear: The Ascension.

2026.08.06.
2

Corsair Clipper Pro Mini 60 - kicsi, de erős

2026.08.06.
6

Fire Emblem: Fortune's Weave Direct, Mafia: The Old Country DLC – ez történt kedden

Továbbá: Crimson Moon, The Walking Dead: Streets of Survival, Endless Legend II.

2026.08.05.
4

Game Pass: augusztus első hetei

A Beast of Reincarnation premier árnyékában ezúttal inkább a Premium előfizetők könyvtára növekedik majd a következő néhány napban.

2026.08.04.
7