UnMetalTeszt

Ha csak 20 másodpercet szántál ma cikkolvasásra (nem tiltakozom, ha ennél tovább mész), itt a gyors válasz: IGEN, nagybetűvel. Már a játékcímből sejthető, hogy az UnMetal a Metal Gear sorozatot célozza be, és noha tényleg ez a széria szolgál inspirációul a játék gerincét tekintve, van itt sok minden más is, megkapják a magukét például a nyolcvanas évek akciófilmjei és akcióhősei is.

Hősünk neve Jesse Fox, aki kinézetre és hanghordozásra is határozottan emlékezetet egy bizonyos Solid Snake-re. A játék több idősíkon játszódik, a sztori a végén kezdődik, Jesse az időben visszaugorva (gyakran megbízhatatlan narrátorként) meséli el, hogy mi történt vele azután, hogy (egy el nem követett bűnért) bebörtönözték egy titokzatos bázison. A sztori kacskaringós, lelőni nem fogom, de aki játszott már Metal Gear játékkal, tudja, hogy mik szoktak az ilyen titokzatos bázisokon rejtőzni.

Az UnMetal vigyorogva megy végig a műfaji kliséken, a váratlan csavarokon, a leleplezéseken és fordulatokon, és gyakran a negyedik falat lerombolva a kacsint ki a játékosokra. Eközben átkozottul vicces tud lenni, nem csak azért, mert paródia, hanem mert a poénok teljesen jól működnek – ha filmes párhuzamot kéne hoznom, valószínűleg egyik nagy kedvencem, a háborús / kémfilmeket parodizáló Top Secret! lenne az.

A vicceskedés nem érne sokat, ha az UnMetal e mellé pocsék játékélményt, vagy gyenge tartalmat kínálna. Nem így van, a játék mindkét tekintetben igen jól teljesít. Fogja a klasszikus (értsd: Metal Gear 1 + 2) formulát, modern játékelemekkel fűszerezi meg azt, és mellécsap egy (enyhén) metroidvaniás megközelítést. Tudunk tárgyakat gyűjteni, használni és kombinálni, van szintlépés és szintlépéskor választható „skillek” (ezek a már meglévő képességeinket javítják fel), sőt a sztorimesélés során többször választási lehetőségeket kapunk, amik befolyásolják a játékmenetet, például: a választott iránytól függően egy pályaszakaszon más ellenfeleket kapunk, vagy megváltozik egy bossfight nehézsége.

Bossok lesznek bőven, de az UnMetal kilenc epizódra osztott sztorija amúgy is bőséges szórakozást kínál. A játék e melett változatos is, nem szorítkozik a lopakodásra vagy a szimpla akcióra, minden epizódban bedob (legalább) egy új / egyedi játékelemet, általában újonnan megszerzett tárgyakhoz kapcsolva, unatkozni biztosan nem fogsz.

Már csak azért sem, mert az UnMetal már normál fokozaton sem könnyű játék, pláne akkor, amikor egyes pályaszakaszon trial & error alapú halálokat szór a nyakadba, és ilyenkor nincs más megoldás, mint alaposan betanulni az érintett szakaszt.

Oldszkúl? Az. Szeretjük? Attól függ, tényszerűen voltak olyan pillanatok, amikor magamból kikelve hoztam kapcsolatba egy hátasállat nemzőszervét és a fejlesztőket (inkább fejlesztőt, ez egy kvázi egyszemélyes projekt), a méretek, szín, és desztináció obszcén módon pontos megjelölésével. Ha már a nem-tetsziknél tartunk: a lopakodás általában rendben van, de hiba volt az ütést és kiütött ellenfél felvételét (dupla rányomással) egy gombra kiosztani – két ellenfél esetén így, ha az egyiket lecsapod titokban, és beriad a másik, ahelyett, hogy neki sóznál oda egy nagyot, akaratlanul felkapod az első áldozatot.

Az UnMetal nem csak szimpla Metal Gear paródia, hanem önmagában, a számtalan referencia ismerete nélkül is vicces, roppant szórakoztató játék, ami azon kívül, hogy két kézzel szórja a poénokat, egyértelmű tisztelgés a műfaj, és Kojima mester klasszikus sorozata előtt.