Bogár méretűre zsugorodtál, és hirtelen azt sem tudod, merre kellene indulnod? Elsőre ijesztőnek tűnhet, de nyugi: valójában az év egyik legszórakoztatóbb élménye vár rád!
Csak bennem merül fel folyton, hogy a továbbra is rendületlen open world-láz vajon miért nem kapta fel ezidáig a platformer műfajt? Hiszen ha valahol, hát éppen egy ugrándozásra specializálódott zsánerben lehetne ügyesen kamatoztatni a nagyobb, nyitottabb tereket – valahogy úgy, ahogy a Super Mario Odyssey tette, ami nemes egyszerűséggel az elmúlt évtized egyik legjobb játéka. Követői mégsem akadnak túlzottan, így aztán jókora kíváncsisággal ültem le a francia indie csapat, a Splashteam új alkotása, a Tinykin elé, amely már első pillantásra hiánypótlónak tűnt, hogy aztán hamar kiderüljön, hogy végtelenül szórakoztató is egyben.
A Tinykin főhőse egy kalandvágyó fiú, Milo, aki a minden szempontból távoli jövőben úgy dönt, visszatér az emberiség bölcsőjébe, a Földre. Itt azonban meglepetések egész sora éri: nem elég, hogy 1991 óta látszólag semmi sem változott, de embereknek sem leli nyomát. Utóbbi talán nem is baj, hiszen tovább tetézi a bajt az a nem elhanyagolható tény, hogy hősünk egészen apróra zsugorodott – még szerencse, hogy találkozik ezekkel a kissé együgyű, de annál segítőkészebb lényekkel, a tinykinekkel, akik segíthetnek neki hazajutni. Megkezdődik tehát a szobákon átívelő kaland az utazáshoz elengedhetetlen alkotóelemek összegyűjtéséért.
A játék felépítése alapvetően lineáris, az egybefüggő világban (ami – mint azt az imént már lelőttem – egy ház) ugyanis fokozatosan nyílnak meg a pályák, azokon belül viszont erősen sandbox jellegű élmény vár ránk. Egy fő feladat persze mindig akad, melyek köré egyszerű és mókás minisztorikat is szőttek a fejlesztők, ezen túl azonban rendre van két-három másodlagos objektíva is. Meg hát a legfontosabb: a gyűjtögetés. A Tinykin a collect-a-thon vonalon mozog, pályánként több száz összeszedhető nektárbogyóval, amivel a lebegésünket segítő buborékot fejleszthetjük, de ennél is fontosabbak maguk a tinykinek, hiszen ők a kulcsai lényegében mindennek. Milo ugró mozdulata, illetve rövidebb-hosszabb ideig tartó lebegése csak a legkisebb akadályok leküzdésére alkalmas, így aztán kellenek a társak, akik cipekednek helyettünk, felemelnek bennünket vagy éppen felrobbantanak nekünk mindenfélét. Az új tinykineket fokozatosan, pályáról-pályára vezeti be a játék, így a játékmenet rendre új elemekkel bővül, ami természetesen a pályatervezésre is kihat.
És ha már pályák: a cuki lények mellett ők a Tinykin legnagyobb sztárjai, fantasztikusan jó élmény ugyanis felfedezni a szobákat. Mivel a méretek – legalábbis hozzánk képest – hatalmasak, ezért szépen, szisztematikusan kell haladnunk, hogy ne hagyjunk el semmit, az előrehaladás és a gyűjtögetés azonban sosem válik frusztrálóvá: az irányítás már-már meglepően hibátlan, nincsenek különösebben szívatós részek sem, ráadásul rengeteg rövidítés is megnyílik mászkálás közben, így a jókora lépték ellenére is egész gyorsan lehet cikázni a pályákon – főleg akkor, ha bevetjük a gördeszkajellegű soapboardot is, amivel még grindolni is lehet, apró, de jópofa adalékként színesítve az élményt. Mindemellett harc sincs, illetve meghalni sem lehet, így itt tényleg minden a gondtalan felfedezésről szól, aminek hála már-már meditatív az élmény sokszor. Ezt nagyban segíti persze maga a hangulat is: a sztori kisebb konfliktusai ellenére a Tinykin egy nagyon vidám, színes, humoros játék, egészen imádnivaló figurákkal, tükörsima prezentációval, amihez tökéletesen illenek a folyton felénk forduló, sprite-jellegű modellek is.
Túlságosan nagy mélységei a játékmenet tekintetében nincsenek a Tinykinnek, emiatt pedig nem is túl hosszú darab (egy hétvégi nap alatt kényelmesen le lehet tudni a végigjátszást), amit azonban vállal, azt majdhogynem hibátlanul teljesíti. Egy-két vontatottabb cipekedős szakaszt leszámítva engem rendületlenül vitt előre a gyűjtögetős flow, köszönhető az irányítás, a pályatervezés és a hangulat tökéletes harmóniájának. Összegezve tehát kijelenthetjük, hogy a Tinykin nemcsak a koncepció hiánypótló jellegével húzott nagyot, hanem megvalósításában is rendkívül profi, így aztán nyugodt szívvel nevezhetjük őt az indie játékfejlesztés újabb apró diadalának – és nem mellesleg 2022 egyik legkellemesebb meglepetésének.