[Teszt] Tiny Thor

Tiny Thor

mcmackoGéczy Attila2023.06.04. 22:00

A hónap egyik legizgalmasabb meglepetése szokás szerint megint a független fejlesztőktől érkezett. A Tiny Thor már az első screenshotokon szerelembe ejti azokat, akik jelen voltak az Amiga korszakban, esetleg az olykor monokróm, később már színes magazinok lapjain áhítoztak például a Psygnosis platformerei után. És nem csak a látvány miatt kell becsülni a játékot, a picuri istengyerek ugyanis játékmenetével is belekalapálja majd magát a játékosok szívébe.

Azzal hajítanak ugyanis hatalmasat Az Asylum Sqaure/Gameforge munkatársai, hogy Tiny Thor mozgáskészlete tök egyedi, még akkor is, ha ismerős elemekből építkezik. Az egyre gyarapodó képességrendszer adja magát. Láttunk már olyat, hogy későbbi pályán megtanulva tudunk például duplát ugrani, vagy fegyvereket fejleszteni. Itt a másik főszereplő Thorgyerek kalapácsa, a Mjölnir, amelyet a Kratos módjára dobálhatunk és húzhatunk vissza magunkhoz, és a Peggle-re emlékeztető célpöttyökkel ereszthetjük szabadon a vakvilágba. Ehhez társulnak különböző gimmick-jellegű ötletek, amivel minden pályán kapunk valami újdonságot. Egy új használati lehetőséget, egy ellenféltípust, vagy környezeti akadályt, ami előre és előre visz minket majd a kalandban.

Eddig azt mondom, hogy a készítők csillagos ötöst érdemelnének a kreativitásukért, és a látvány tekintetében is maximálisan elégedett lehettem. A játékot az a Henk Nieborg álmodta pixelekbe, akinek a Lomax-et, Flink-et és magát az Amiga-s Lionheart-ot is köszönhetjük. A zenét Chris Hüelsbeck szerezte, aki újabb érinthetetlen, már ha a "90's retro"-ról beszélünk.

Sajnos azonban vannak bosszantó apróságok, amelyek miatt a Tiny Thor nem lehet az a tízpontos kis csoda, aminek szerettük volna látni. Egyrészt vannak olyan helyzetek, ahol az irányítás nem annyira precíz, mint amilyen precíznek kellene lennie. Fura szögből Thor nem kapja el a liánt, máskor a kalapács használata mutat túl (vagy alul) a tervezők fejében összeállt design lehetőségeken. A zene tekintetében nem tudtam túltenni magam azon, hogy egyes témákat már 1:1-ben hallottam máshol (pl. a Necrodancer-ben), és az egész játék lehetne egy picit feszesebb. Sok helyen éreztem, hogy a Rare-etalon DKC is ihletforrás volt, viszont a változatosság és kimértség terén sok esetben inkább a kilencvenes évekből gyökerező euro-platformerek személete győzött, ami mai szemmel nézve inkább a retró-érzést, mintsem a megragadó, modern flow-t hozza magával.

Így se lehet okunk kesergésre a Tiny Thor kapcsán. Legendák nevével fémjelzett "törpe legenda" született a fejlesztőknél, amely egyelőre PC-n, Switchen és mobilokon hódít, de ezt a stílust bármilyen más platformon is szívesen fogyasztaná az ember. A jóféle platforming mellé folyamatosan érkeznek az ötletes megoldások, a látvány és a zene pedig tényleg hitelesen idézi a hőskort. Tudom, sokan vagyunk, akiknél már a modern pixelgrafika, és a múltidézés is kifulladt, révén annyian próbálkoztak már hasonló nosztalgiára építkezni. Viszont a Tiny Thor szíve tényleg ott dobog valahol az 1990-es években - menjetek rá, ha valami újat szeretnétek látni a megidézett korszak szellemében!

PLATFORM PC (tesztelt), Switch, Mobil
KIADÓ Gameforge 4D GmbH FEJLESZTŐ Asylum Square
MEGJELENÉS 2023. június 05. ÁR : ?

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

1 órája

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

3 órája
1

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

13 órája
1

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

1 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

1 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

2 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

2 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

2 napja
7

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

3 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

3 napja
4

Heti megjelenések

4 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

5 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

6 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

7 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

8 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

8 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

9 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

9 napja
9

Steel Seed

Nagyszabású, jól felépített és hangulatos világokra akkor is szükség van, ha a készítők bőven megelégszenek azzal, hogy több száz óra helyett “csupán” 1-2 hétvégére szeretnének minket szórakoztatni.

9 napja
1