This Bed We Made - Ki mint veti ágyát...Teszt

A This Bed We Made egy tőrőlmetszett krimi, ami témáit vagy felépítését tekintve nem távolodik túlságosan el a zsáner bejáratott megoldásaitól, a fejlesztők azonban pont eleget csavartak a koncepción. Ebben a játékban ugyanis a műfaj hagyományaival szembemenve nem egy kiégett, lecsúszott és alkoholista magánnyomozót alakíthatunk, hanem egy Sophie nevű, fiatal és kotnyeles nőt, aki a Clarington hotelben dolgozik szobalányként az ’50-es évek Kanadájában. Megijedni azonban nem kell, ugyanis főhősünknek egy önpusztító szokása azért így is akad: munka közben egyszerűen imád a vendégek cuccai között turkálni. Azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy amit szimatolás közben talál, az sok esetben fura, rejtélyes vagy épp egyenesen illegális... Ennek megfelelően a játék sztorijának elején az egyetlen célunk kiglancolni a Clarington hotel ötödik emeletét, hogy minél hamarabb mehessünk haza, azonban a napunk nagyon hirtelen nagyon meredek fordulatot vesz, mikor rájövünk, hogy az egyik vendég szabadidejében minket fotózgat, ráadásul akkor, amikor épp mások csomagjaiban turkáltunk könyékig. Sophie természetesen megpróbálja kideríteni, hogy miért készültek róla ezek a kompromittáló képek, és hogy van-e belőlük több is, ezzel pedig akaratán kívül belekeveredik egy olyan rejtélybe, melynek a megoldása nemcsak az ő életét forgatja fel alapjaiban, hanem a szálloda jó néhány alkalmazottjára és vendégére is kihatással lesz.

Tekintve, hogy a This Bed We Made egy erősen sztorialapú játék, ennél jobban nem is mennénk bele a részletekbe, de az így is kijelenthető, hogy a történet abszolút izgalmas és fordulatos lett, szerethető (vagy utálható) karakterekkel, alaposan felépített, de így is váratlannak ható csavarokkal, valamint több olyan szituációval, melyeknél érződik, hogy az események alakulása tényleg a mi cselekedeteinken múlik. A fejlesztők egy interjú során elismerték, hogy munka közben sok ihletet merítettek az első Life is Strange-ből, ezt az inspirációt pedig le se tagadhatnák. Lehet, hogy elsőre nem érezzük, hogy minden tettünknek súlya lenne, de a sztori végére azért szépen összefutnak a szálak, és kirajzolódik előttünk, hogy mely döntéseink miatt kapjuk azt a befejezést, amit.

Ennek kapcsán a Lowbirth Games szerencsére nem erőltetett bele extra trükköket az alapmechanikába, avagy tetteinknek az esetek túlnyomó többségében pont olyan következményei lesznek, mint amire józan ésszel számítanánk. Egyedül a befejezés lett kicsit gyengébb ezen a téren, itt ugyanis az utolsó jelenetek előtt a fejlesztők nagyon direkt módon a szánkba rágják, hogy szerintük mi lenne a legjobb befejezése a történetnek. Persze nem kötelező rájuk hallgatnunk, de azért így is kicsit illúzióromboló ez a megoldás, főleg annak a fényében, hogy a This Bed We Made egyik legerősebb pillanata kétségkívül az, mikor a fináléban szembesülünk korábbi döntéseink hosszútávú következményeivel.

Szintén a pozitívumok közé tartoznak a cselekményben néha felbukkanó fejtörők. Ezek általában nem olyan összetettek, hogy némi keresgélés után ne tudjuk megoldani őket, de nem is teljesen triviálisak, így arra tökéletesek, hogy kicsit felrázzák a sétálásra és különféle levelek olvasására épülő játékmenetet, ugyanis egy idő után még a mások cuccai között való turkálás is veszít a varázsából. Ráadásul a fejlesztők becsületére legyen mondva, hogy érezhetően felnőttként kezelik a játékost, és nem akarják mindenáron letuszkolni a torkunkon a megoldást, ha nem jövünk rá azonnal egy rejtvény nyitjára. Ha nagyon elakadunk, persze kérhetünk segítséget akár úgy, hogy belehallgatunk Sophie gondolataiba, akár úgy, hogy felhívjuk recepciós cimboránkat, de azért a kirakós végső darabját ezekben az esetekben is nekünk kell a helyére tenni.

Ahol viszont már meginog a This Bed We Made minősége az a játék technikai oldala, ami az ilyen kicsi indie címeknél annyira nem is meglepő. Magával a grafikával még nincs baj, az animációk viszont helyenként igencsak darabosnak, baltával faragottnak érződnek. A szinkron abszolút korrekt, a szereplők szája beszéd közben viszont már enyhén szólva sem úgy mozog, ahogy kéne, ez pedig akkor lesz kiemelten feltűnő, mikor egy-egy átvezető során a kamera szó szerint belemászik a karakterek arcába. Végezetül a játék hosszáról is beszéljünk, a This Bed We Made ugyanis egy relatíve rövid alkotás lett, amit négy, esetleg öt óra alatt kényelmesen ki lehet pörgetni akkor is, ha tényleg minden szobát feltúrunk és minden kis iratot átolvasunk. Persze az alternatív befejezések feloldása miatt akár többször is neki lehet ülni a sztorinak, elnyújtva így a játékidőt, de legyünk teljesen őszinték: ezek a rejtélyekre épülő történetek lehetnek akármilyen minőségiek, egyszerűen már nem ütnek olyan nagyot azután, hogy kiismertük minden csavarjukat.