The Alien CubeTeszt

A furcsa rémálmoktól szenvedő Arthurt irányítjuk, aki egy reggel levelet kap nagybátyjától, miszerint ő már nem él, ezért valamennyi ingóságát ráhagyja azzal a kéréssel, hogy semmisítse meg a kutatásait és NE próbálja meg kideríteni, mi történt vele. Emberünk jó horror protagonistához méltóan pontosan ennek az ellenkezőjét teszi: késlekedés nélkül elindul nagybátyja lakására nyomozni.

Arthur egyébként néha pont ugyanolyan viccesen reagál a látottakra, mint sok sorstársa a műfajon belül, én pedig már akkor tudtam, hogy ez jó lesz, amikor a nyitójelenetben egy csuromvér ágyban magához térve azon merengett, hol lehet, ahelyett, hogy egy őszinte „FÚJB+!” szakadt volna ki belőle. A továbbiakban is folyamatosan visszhangzott a fejemben a Fluimucid Ábel által untig ismételt „De miért??”, például amikor egy gennyel körbenőtt, bűzlő fali lyukon átmászott, vagy amikor egy gyanús szektát az erdő mélyére követve a teljesen nyilvánvalóan nem evilági, zölden világító és őt szólongató kockát zsebrevágta. Mindig lenyűgöz a józan észt és életösztönt felülíró kiváncsiság, amely ezeket a főszereplőket jellemzi, de való igaz, hogy Arthur szuicid hajlamai nélkül egyre vadabb látomásokról és egy sor megmagyarázhatatlan eseményről, illetve ép ésszel nehezen befogadható helyszínről maradtam volna le.

Márpedig nézni van mit, hála Guzzo CRYENGINE használatában való jártasságának, mert grafikailag az Alien Cube döbbenetesen fest, főleg annak tudatában, hogy az összes rendkívül kidolgozott helyszínt, legyen szó Arthur és a nagybátyja lakásáról, erdőkről, barlangokról és katakombákról, vagy egy idegen dimenzióról, egymaga alkotta meg. A hol (látszólagos) hatalmassága miatti elveszettség érzet, hol a sötét és klausztofób jelleg miatt elképesztően nyomasztó helyszínekből árad a nem evilági horrorhangulat, amely nagymértékben köszönhető a hátborzongatóan életszerű zörejeknek és a feszültségkeltő zenének is. Kissé ellentmondásos módon sokkal jobban féltem, amikor csak bejártam egy területet és nem történt semmi, mint a hál’ Istennek nem túlzásba vitt menekülős jelenetek során, amikor még egy alighanem pánikot szemléltető zajeffekt is nehezíti némileg a tájékozódást.

Noha olykor meg lehet halni benne, mert például elkap minket egy üldöző, halálra fagyunk a téli éjszakában, vagy lezuhanunk egy szakadékba, az Alien Cube is azon narratív kalandjátékok sorát erősíti, amelyek a látszat ellenére sokkal közelebb állnak a sétaszimulátorhoz, mint a túlélőhorrorhoz. Nem kell semmilyen erőforrást menedzselnünk, tehát például gyufát/lámpaolajat/zseblámpaelemet gyűjtögetni, vagy életcsíkot figyelgetni, ahogy bujdosni sem érdemes, illetve megőrülni sem tudunk, csak amikor a forgatókönyv épp megkívánja. Az alkalmankénti menekülést és ugrálást-egyensúlyozást leszámítva csak végigjárunk egy sor álleejtős helyszínt és tárgyakat gyűjtünk, amelyek használata csaknem mindig teljesen egyértelmű, így egy-egy kivételtől eltekintve fejtörőnek sem nevezném őket. Eközben a történet főhősünk felfedezései mellett a nagybátyja és a most már őt üldöző szektások által széthagyott naplólapokból, illetve Arthur megjegyzéseiből és saját naplójából bontakozik ki.

Azt már az öngyilkos hajlamú főhőshöz hasonlóan megszoktuk, hogy ezekben a játékokban mindenki kényszeresen naplót vezet, de minimum papírra veti az épp benne kavargó gondolatokat. Ami kissé szokatlan volt, az az ügyességi részek alkalmazása úgy, hogy az ugrásoknál elég jelentős az input lag, de szerencsére ezeket ugyanúgy mértékkel használta a készítő, mint a már említett üldözéseket, vagy a váratlan zörejekkel és felvillanó rémekkel történő ócska ijesztegetést. Jobban belegondolva talán épp a tudatos mértékletesség és a megfelelő arányok miatt annyira jó ez a 2-3 óra alatt lezárható interaktív novella, amellyel kicsit többet is el lehet időzni, ha valaki szeret hozzám hasonlóan minden sarokba benézni (bár nem sikerült megtalálnom minden titkot, kétlem, hogy az megnyitott volna más befejezést).

Alessandro Guzzo a jól ismert eszköztár és olykor közhelyes fordulatok használata ellenére is bebizonyította, hogy nem csak érti Lovecraft írásainak a lényegét, de egy azokból merítő kozmikus horrortörténet videojátékká adaptálása is átlagon felüli színvonalon megy neki. Az Alien Cube-ban jó érzékkel adagolja mind a lenyűgöző helyszíneket, mind a borzalmakat, a földöntúli látvány és hangok pedig nagyszerű kísérői a klasszikus lovecrafti ráébredéssel végződő személyes tragédiának.