Season: A Letter to the FutureTeszt

Mégis mi az emlék? Megtaposott alapkő. Polcon tartott öröm és békés menedék. Magunk után vonszolt béklyó. Vagy talán csak a pillanat eldeformálódott lenyomata rajtunk? Egy kép, amit sose volt tökéletességig csiszolunk akaratlanul forgatva csapongó gondolataink között. Vágyakból próbáljuk megformálni majd összetörni görcsösen szorítva. De mit tennél ha tudnád, hogy a holnap mindezt elveszi? Mit jegyeznél mindenképpen papírra, örökítenél meg és dobnál a naplód lapjai közé az utókornak?

Hasonló kérdések mentén vezet minket végig a Scavengers Studio legújabb alkotása. A montreali független csapat tizennyolc lelkes tagja először 2016-ban hallatott magáról. A Darwin Project debütáló próbálkozásként a Kanadai Sziklás-hegység havas csúcsai közé csábított egy nagyrészt trendkövető battle royale formájában, de néhány hónap alatt maga alá temette a Fortnite metaverzumának mindent elsöprő lavinája. Talán ezért is volt meglepő, hogy az időközben 46 fősre duzzadt stúdió következő lépése látszólag egy műfajok határain átívelő, egyedi és formabontó kaland.

A Season: A Letter to the Future egyedi pre-apokaliptikus világának főszereplője Estelle, aki egy hegy ormán épített mediterrán hangulatú kisvárosban élte eddigi életét. Az aktuális "szezon" azonban a végéhez közeledik. Mindenki érzi. Egy időszak hamarosan lezárul, ezzel pedig ismét elkerülhetetlen mentális kataklizma sodor majd végig a világon, kíméletlenül eltörölve minden emléket. Csak rajtunk múlik, hogy mit próbálunk megőrizni a kor hangulatából, a minket körülvevő kultúrákból és az addig hallott vagy átélt történetekből. Ehhez viszont kénytelenek leszünk biciklire pattanni és hátrahagyni az otthonunk biztonságot jelentő falait.

A játékmenet ehhez igazodva erősen narratív központú, néhány érdekes megoldással azonban igyekszik kilépni a megszokott sétaszimulátor szubzsáner melegágyából. Ennek a legfontosabb eszköze a naplónk, ahová automatikusan csak az aktuális helyszín neve és pár soros leírása kerül be. Utána meglehetősen szabad kezet kapunk abban, hogy mit kattintunk polaroid fotókra vagy rajzolunk le, miről készítünk hangelvételt, milyen gondolatokat és idézeteket írunk fel és melyik apróbb tárgyat (képeslapot, szalagot, levelet) tűzzük még a lapok közé.

A bő egyórás prológus lineáris szakaszán kényelmesen felvázol számunkra mindent a játék, majd Tieng völgyébe jutva teljesen kinyílik előttünk a miniatűr open-world. A kérdés, hogy mit veszünk észre a körülöttünk lévő tenyérnyi világból és mit tartunk fontosnak archiválni? Az egyes elemek mozgathatóak, méretezhetőek, forgathatóak a naplónk lapjain, de biztosan nem tudunk majd mindent bezsúfolni a rendelkezésünkre álló dupla oldalakra - főleg nem esztétikusan. Mérlegelnünk kell, de valójában nincs rossz vagy jó megoldás. A játék nem értékel és nem bírál. Csupán egy maréknyi esetben kér arra, hogy specifikus dolgokat keressünk meg a konklúzió levonásához és a titkok felderítéséhez.

Hasonló a választásunk a dialógusok esetében. A felkínált opciók mindegyikén nem tudunk sorban végigmenni a megszokott módon, nem időzhetünk el a hasonló kérdéseken, inkább a beszélgetés irányát módosítjuk lépésenként. Tőlünk függ tehát, hogy milyen témákat érintünk - és miről nem tudunk meg már többet soha... legalábbis a következő végigjátszásig. Érezni fogjuk a súlyát, mert a szövegkönyv egészen remek anyag. Néhány magvasabb gondolattal, költői megfogalmazással és érdekes szituációval valahol az emlékeink és a felejtés, elengedés, örökség, tradíciók témakörében bolyongva.

A történet mindössze egy maréknyi karaktert mozgat, de érdemes leülni melléjük és megismerni őket egy kicsit. Még ha érzésre nem is minden esetben sikerült megfelelő szinkronhangot találni hozzájuk. Estelle narrációja szerencsére végig remek, de a többi szereplőnél olykor kilökhet az élményből egy gépiesen felolvasó orgánum. Mint ahogy az átvezetők alatt megjelenő képregényes szövegbuborékok is abszolút feleslegesnek és oda nem illőnek tűntek - nyilván nem pótolták a mimika és az ajakszinkron szinte teljes hiányát. Spencer Doran közel három éven át komponált zenei anyaga viszont finoman kíséri a kényelmesen hömpölygő eseményeket.

Ahogy az erősen stilizált és minimalista látvány is tapintható atmoszférát teremt minden helyszínen. Egyszerűen élmény biciklivel keresztül suhanni a tájon, majd felfedezni minden apró részletét. Mindezek mellett nyilván tudatos művészeti döntés, de a 21:9 közeli képarány picit kényelmetlenül és feleslegesen szorít be a vastag fekete sávok közé. Ennél zavaróbb talán az irányítás és kamerakezelés esetlensége, a két animációs fázis közül hiányzó finom átmenetek, valamint a technikai problémák: tereptárgyba beakadás, elkószáló kamera, érthetetlen módon megingó képkocka számok. Érezhetően hiányoznak a sokat jelentő utolsó simítások és a hardver specifikus figyelmesség - a DualSense kontroller nem sokat fog ficánkolni a kezünk között.

A Season: A Letter to the Future ügyesen simította bele tehát maroknyi egyszerű játékelemét egy érdekes pre-apokaliptikus világba, valamint az emlékek körül bolyongó története tematikájába. Az erősen stilizált, minimalista látvány tapintható atmoszférát teremt Spencer Doran zenei anyagával kísérve. A kiváló dialógusok, a környezet kialakítása és az igényes narráció pedig végig ügyesen dobálja a mentál-morzsákat a kíváncsiságunknak. Mechanikailag valóban nem túl összetett. Jelen formájában pedig nem is kellően csiszolt. De kétségtelenül egy emlékezetes utazás.

PLATFORM PC, PS4, PS5 (tesztelt)
KIADÓ Scavengers Studio FEJLESZTŐ Scavengers Studio
MEGJELENÉS 2023. január 31. ÁR 10.590 Ft