Inscryption - a konzolos változatTeszt

Daniel Mullins. Talán érdemes megjegyezni ezt a nevet. A Vancouver városában egyszemélyes fejlesztőstúdióként tevékenykedő fiatalember évek óta rendkívül lelkes és üdítően kreatív résztvevője a különböző game jam rendezvényeknek. A PC-s indie közösség egy része valószínűleg a metafikcionális Pony Island és a The Hex című alkotásaival ismerte meg, az Inscryption megjelenése után viszont a tavalyi év játéka listákra és a legnagyobb díjátadók jelöltjei közé is felvésték végre a nevét - nem véletlenül. Ezúttal ráadásul kontrollert szorongatva sem maradunk ki az élményből!

Adatlapja szerint az Inscryption egy roguelike kártyajáték pszichológiai horrorba ágyazva. Az asztal másik oldalán sötétségbe burkolózó, rejtélyes figura rögtön játékra is invitál minket - majd az első néhány nekifutás során finoman vezeti a kezünk. A műfajban nagyrészt már megszokott alapok (támadóérték, életerő, speciális tulajdonságok) könnyen elsajátíthatóak, amire kiváló ritmusban, fokozatosan építik fel később az új mechanikákat - kellő mélységet adva a játékmenetnek. A koncepció egyik egyedi vonása, hogy minden kör elején két kupacból választva húzhatunk fel új lapot, de az egyre bővülő hagyományos paklink mellett mindössze ártalmatlan mókusok tornyosulnak. A legtöbb kártyát itt ugyanis kizárólag véráldozat útján tehetjük le az asztalra!

Folyamatosan mérlegelnünk és kockáztatnunk kell. A legerősebb lények csatasorba állításához kénytelenek leszünk akár három társát is felszámolni a rácsról, rosszabb esetben több oszlopot is védtelenül hagyva a 3x4-es pályán. Ez már csak azért is veszélyes, mert az opponenst közvetlenül kizárólag az ilyen üresen hagyott zónák támadásával sebezhetik a felek - stílusosan a fogát ütve ki a mellettünk álló mérleg nyelvére. Az nyer, akinél először éri az asztal lapját a túloldali súly. A horror tematikát erősítve esetenként erre rásegíthetünk a saját fogunk kirántásával vagy az egyik szemgolyónk tálcára helyezésével. A hasonló elkeseredett megmozdulásokhoz egyszerre három eszköz lehet nálunk maximum - mondjuk fogók, ollók és üvegbe zárt mókusok.

Morbid, de soha nem feszegeti a jó ízlés határait. Nem így akar meglepni, arra sokkal szofisztikáltabb eszközei vannak. Két kártyázás között itt is randomizált, elágazásokkal tarkított térképen lépkedünk előre, ahol körről körre új elemekkel egészül ki az eszköztárunk. Megjelennek az elhullott egységek csontjaiból idézhető bestiák, egyedi tulajdonságokat hordozó lapok, az ezek átadására szolgáló áldozati oltárok, permanens fejlesztésre csábító veszélyes tábortüzek, passzív erősítést nyújtó totemek vagy az elbukott körünk végén megalkotható halál kártyák - amivel mi magunk is a következő pakli részévé válunk!

A három eltérő terület szélén mindig egy főellenfél harc állja utunkat. Ezek a két körös összecsapások fantasztikus hangulatot teremtenek, zseniálisan csavarnak egyet a megszokott játékmeneten és sikeresen mozdítanak ki a komfortzónánkból. Akárcsak a váratlanul beszélni kezdő egyedi lapok vagy amikor a velünk szemben ülő rejtélyes alak felajánlja: nyugodtan lépjünk el az asztaltól és mozgassuk meg a lábunkat a zárt faházban! A játéktér hirtelen kitágul, a nagyrészt ismerős roguelike kártyajáték körül megjelenik egy rejtélyekkel teli szabadulószobába, aminek csupán egy eszköze onnantól a kezünkben tartott pakli.

... és ezen a ponton ajánlott abbahagyni az olvasást. Ez minden amit tudnod kell az induláshoz, ha nem idegenkedsz teljesen a kártyajátékoktól és egy bátran kísérletező, végtelenül kreatív és üdítően egyedi élményre vágysz. Árnyékban kell hagyni a további fordulatait és vakon belépni a sötét kabinba!

Néhány ködös félmondatot viszont kénytelen vagyok még megfogalmazni az átfogóbb kritika érdekében és a bevallottan lefelé kerekített pontszám alátámasztásához. A fentebb taglalt nyitás ugyanis mindössze az első harmada (!) egy idővel önmagára reflektáló, stílusok és műfajok határain elegánsan átlépő, folyamatosan megújulni képes, még a való világba is átszivárgó (ARG) történetnek. Persze ha visszatérnél később a klasszikus roguelike keretek közé, akkor a végigjátszást követően elérhető válik a PC-n ingyenes bővítéssel megkapott Kaycee's Mod: választható, egyre nehezedő kihívásokkal, eddig nem látott kártyákkal, új főellenfelekkel és egy szigorított szabályrendszerrel. De az Inscryption sokkal több ennél!

Daniel Mullins zsenijét dicséri, hogy a drasztikus váltások ellenére valahogy képes végig koherens egészet alkotni és még az utolsó óráira is tartogat meglepetéseket - na meg egy drámai és katartikus finálét. Egyszerűen mindennek helye és funkciója van, így fontos narratív szerep hárul az említett beszélő kártyalapokra, de akár egy átlagos menüelemre is. Első indításkor például nincsen "New Game" opciónk, csak a folytatás lehetősége. Mert a játék nem ott, nem akkor és nem velünk kezdődik.

Néhány negatívumra azért kénytelen vagyok rámutatni. Az egyik a talált filmes (found footage) ARG átívelő szál, aminek a megvalósítása néhány kulcsjelenethez már túl amatőr. Bár hihetetlen közösségi élményt nyújtott csavaros kódolt üzeneteivel tavaly a rajongóknak, erről a kontrollert szorongató új belépők már csupán utólag olvashatnak összefoglalót. A konzolos változat sokszor egyébként sem természetes közege a negyedik fal ledöntésének. Minimálisan csorbul az immerzió, a szabad kurzorral eltűnik néhány funkciótlan interakció, valamint egy bizonyos főellenfél harc alatt kénytelenek voltak kevésbé hatásos alternatívát találni a PC-s környezetre építő meta-mechanikára.

Nem nagyon tudtak mit kezdeni a DualSense képességeivel sem. A rezgések ritkán adnak hozzá az élményhez, az adaptív triggert pedig teljesen feleslegesen keményíti fel minden lap felhúzásakor - ráadásul ezt a játékon belül nincs lehetőségünk kikapcsolni. A látvány stílusos, de legtöbbször inkább ez is tudatosan használt narratív eszköz. A szinkront helyettesítő feliratozás pedig egyértelműen egy költségkímélő kényszermegoldás - bár sikerült fantasztikus hanghatásokkal, térben jól elhelyezett környezeti zajokkal és Jonah Senzel remek dallamaival feledtetni a hiányát.

Az Inscryption metafikciója tehát továbbra is PC-s környezetben igazán autentikus, de hálásak lehetünk, hogy kontrollert szorongatva sem maradunk ki belőle. Ha PlayStation platformon bogozzuk ki először a történet váratlan helyekre vezető szálait, abszolút nem lesz hiányérzetünk. Főleg ha képesek vagyunk tényleg vakon rányomni a játék ikonjára. Amikor 10-15 óra után legördül a készítők rövid listája, egy nevet garantáltan meg fogunk jegyezni. Csak soha ne változz meg Daniel Mullins!

INSCRYPTION
PLATFORM PS5 (tesztelt), PS4, PC
KIADÓ Devolver Digital FEJLESZTŐ Daniel Mullins Games
MEGJELENÉS 2022. augusztus 30. ÁR 7.090 Ft