Bambas!Teszt

A “Bambas” szó spanyolul “cipők”-et jelent, de mikor átkattintottam a translate-en a forrást angolra, az eredmény majdnem meglepő módon az lett, hogy “bambák” - és hogy-hogynem, ezzel az üzenettel is remekül tudtam azonosulni. A játék nem fáraszt különösebben fölösleges körítéssel: lépjünk a dolgok közepébe, cipő vagy, nincs semmi olyan attribútumod, ami okot adna bármilyen speciális kontextusra vagy kezelendő helyzetre. Nincs se szíved, se nemzőszerved, hogy valami inger érjen, de tulajdonképpen agyad sincs, hogy mindezt felfogd… cipő vagy, abból is egy pár, aztán úgy azonosulsz ezzel a ténnyel, ahogy akarsz.

De akkor mégis mi a francot lehet élvezni a cipőlétben? Mit tud egy cipő? Azt leszámítva, hogy rosszabb napján füledbe dúdolja hogy vap, vap, vapsuvapp. (Bammeg, kev. - mcmacko) Hát járni, meg rúgni meg taposni. Adott egy szabadon bejárható város, ami tele van unatkozó cipőkkel, ezek fognak mindenféle rettenetesen izgalmas küldetésekkel ellátni. Például, hogy menjél ide, menjél oda, taposs erre, taposs arra, esetleg valamit rúgjál fel a …be, vapsuvappappé! Tehát a menet a következő: figyeled a térképen merre tanyázik a következő tréfás kedvű cipő aki meg akar bízni valami borzasztóan fontos küldetéssel, odaszerencsétlenkedsz hozzá, elvégzed a dolgod és mész a következőhöz.

És még ha valami furcsa perverz okból vonzódnál is ahhoz a paradox gondolathoz, hogy értelmet adj a cipőlét determinisztikus értelmetlenségének, majd az irányítás elveszi a kedved tőle. Mikor láttam az első videót, azt gondoltam, na, végre egy valami, amivel remekül ki lehet aknázni például a joycon-ok mozgásérzékelésében szunnyadó lehetőséget. Lelövöm a poént: nem aknázták ki. A ravaszokat megrántva emelkednek magasba a bájos lábbelik, majd az aktuális oldal analóg karjával kellene pozícionálni őket, de egy láthatatlan gumiszalag folyton húzza vissza őket a nullpontba, így ha valami pontosabb lépést kéne tenned akkor ez lesz a legnagyobb ellenséged. Bevallom férfiasan, nálam a gumiszalag győzött, de lehet csak én nem vagyok kellőképp kitartó, vagy nem úgy működnek már az ujjamban a finommotorikák, hogy felvegyék a kesztyűt a modern kor kihívásaival. Bár szerintem itt még azért nem tartunk.

Szóval a gond az, hogy lehet bármilyen izgalmas is Bambaland ( - nem az), annak ellenére, hogy a kedves cipőtársaink igyekeznek viccesek lenni ( - nem nevettem), semmilyen érvet nem tudok mondani a Bambas mellett, legfeljebb, hogy a vizuál erősen hajaz a Jet Set Radio-ra. Shigeru Miyamoto órákon át mászkált fákra a Breath of the Wild korai prototípusán meg bontotta a falakat a Donkey Kong Bananza-ban - tesztelte az alapvető mechanikák működését. Mert tudta, ha ezek nincsenek rendben, akkor megette a fene az egészet. Ez az, amit a spanyol barátaink igazán megszívlelhetnének, mielőtt a következő játékukkal rárúgják az ajtót a világra.