Old SkiesTeszt

A Dave Gilbert nevével fémjelzett Wadjet Eye Games kalandjátékai nekem eddig szégyenszemre szinte teljesen kimaradtak (kivéve a csodálatos The Excavation of Hob’s Barrowt), de az Unawoved-ról és a Blackwell sorozatról is csak jót hallottam, így lelkesen vetődtem a nemrég megjelent Old Skies-ra. A teljes szinkront kapott, 1080p-ben pompázó, és nagy pixeleket képregényes stílusú karakterdizájnra cserélő új kaland egy időutazós sci-fi történet, amely világmegváltás helyett az állandóan változó környezet főhősre gyakorolt hatását helyezi a középpontba. A 2062 New Yorkjában élő Fia Quinn az időutazást biztosító ChronoZen ügynökeként kísér tehetős ügyfeleket a város múltjának legkülönbözőbb korszakaiba, hogy egyszerre felügyelje és segítse őket saját múltjuk egy-egy mozzanatának újraélésében, vagy megváltoztatásában.

A hol kiváncsiság, hol megbánás vezérelte időutazók persze nem mindig követik az időutazás írott és íratlan szabályait, így Fia munkája sem triviális. A hét fejezet során hét különálló esethez asszisztáló nő minden erőfeszítése ellenére egyre inkább bevonódik az eseményekbe, amelyektől korábban több-kevesebb sikerrel tartotta a professzionális távolságot. A játék világának talán legérdekesebb aspektusa a felfestett fiktív közeljövő, amelyben egyfelől kormányzati szabályozással már lehetséges az időutazás és a múlt eseményeinek átírása, másfelől azonban vannak időben megkötött jelentősebb történelmi események, amelyeket a legtehetősebbek sem másíthatnak meg. Fia és a többi hivatásos időutazó is „chrono-locked”, vagyis miközben minden munka után egy kicsit más jelenbe térnek vissza és más-más életbe csöppennek, saját magukat mindig ugyanolyannak látják. Fia az egyik életben egy bulikirálynő, a másikban kisgyerekes családanya, de a politikai és közéleti hírek is mindig kicsit máshogy szólnak.

A hét new yorki eset is olyannyira különböző mind történet és korszaknak megfelelő helyszín, mind hangulat és morális dilemma tekintetében, hogy szinte mintha hét mini-kalandot kapnánk egy áráért. Külön érdekesség, hogy néha a modern kalandjátékokra nem jellemző módon meg is lehet halni, és például a saját fejbelövésünket kell megakadályozni, egy másik esetben pedig a máig viszonylag tabuként kezelt 9/11 tragédiájának árnyékában kell megoldanunk egy gyilkossági rejtélyt. A fejtörők jellemzően a józan paraszti észre, illetve a világ ismeretére és az időutazós mechanika kihasználására épülnek, és bár nem túl nehezek, mégis nagyon okosnak éreztem magam a megoldásuk után. Sokszor elég a beszélgetések során hallott kulcsszavak alapján a történelmi archívumban kikeresni a szükséges infómorzsát, máskor tárgyat használni, és megint máskor ide-oda ugrálni az időben, hogy például egy akadály létrejöttét meggátoljuk a múltban.

Bár az időnként felmerülő döntési helyzetek és időparadoxonok ellenére egy mindig hasonló mederben továbbhaladó, meglehetősen lineáris történetről van szó, az Old Skies a profi szinkronszínészi alakításokkal társuló remek írás miatt abbahagyhatatlan. Épp annyi kihívás van benne, hogy ne lehessen igazán elakadni, és a rendkívül sokféle, festményszerű hátterekből felépülő helyszín, illetve az érdekes karakterek és történetszálak felfedezésének vágya végig fenntartja a lendületet. Thomas Regin mindig az adott korszakhoz igazodó jazzes dallamai szintén nagyban hozzájárulnak a melankolikus hangulathoz.