[Teszt] EA Sports WRC

EA Sports WRC

dragCsető Zsolt2023.11.11. 11:00

Igencsak komoly autósport-birodalom épül az EA Sports háza táján, a Codemasters felvásárlását követően ugyanis immáron nemcsak az F1, hanem a WRC jogok is az ő zsebükben vannak. Ez persze komoly felelősség is egyben, hiszen az elmúlt években akadtak egészen színvonalas próbálkozások is a műfajban, a lecke tehát fel van adva – nézzük, mit sikerült összehozni első nekifutásra.

Miután egy-két hét már eltelt a megjelenés óta, ezért aki kicsit is érdeklődik az EA Sports WRC iránt, az bizonyára belefutott már a játék grafikai színvonalát megkérdőjelező kritikákba. És hát tény: a Codemasters alkotása kinézetre tényleg körülbelül egygenerációs lemaradásban van ahhoz képest, ami elvárható lenne. A nagy igazság azonban az, hogy ha ez lenne a legnagyobb gond a britek első újkori ralivébés nekifutásával, azt simán el lehetne intézni egy könnyed vállrántással – a helyzet azonban a legkevésbé sem ilyen egyszerű...

...már csak azért sem, mert amit a visszafogottabb látványért cserébe kapunk, az több mint meggyőző! Az EA Sports WRC egy újabb fontos lépés afelé, amiről húsz évvel ezelőtt legfeljebb csak álmodozni lehetett: nevezetesen a valódi gyorsasági szakaszok leképezéséről van szó virtuális formában. A pályák monumentálisak, sok esetben pedig embert próbálóan hosszúak: persze megvannak a rövidebb útvonalak is, melyeken négy-öt perc alatt végig lehet suhanni, ugyanakkor amikor több mint húsz percen keresztül kell küzdened a körülményekkel és a tapadással egy masszív etapon, az tényleg egyedülálló élmény. Igen: annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, kellett kötni néhány keményebb kompromisszumot – főleg úgy, hogy a DiRT Rally 2.0 által biztosított alapokat egy új motorra kellett átültetni. Ám a nyers grafikai színvonallal ellentétben sokkal jobban zavartak a teljesítménygondok: nem is a framerate (az PS5-ön egész stabil szerencsére – PC-n már jóval több a gond sajnos a beszámolók szerint), sokkal inkább a screen tearing, ami egy ennyire intenzív koncentrációt igénylő versenyjátéknál borzasztóan zavaró tud lenni.

A körülmények tehát összességében adottak a tökéletes ralis életérzéshez, a tényleges vezetési élmény azonban már közel sem hibátlan, ami három fő tényezőre vezethető vissza, melyek összefüggésben vannak egymással. Az első: a tapadás dinamikájának lemodellezése nem sikerült a legjobbra – és itt nem a nyers mechanikai tapadásról van szó, hanem arról, amikor az oldalirányú mozgás során a gumik előbb elveszítik, majd visszanyerik azt, ami nyilvánvalóan esszenciális eleme a raliversenyzésnek. A vezetési modell ezt nem kezeli túl jól, a finom átmenetek helyett sokkal inkább éles váltásokat tapasztalni ilyen szempontból, ami különösen a hátsókerekes veterán járgányoknál érzékelhető, így ezeket sajnos közel sem olyan jó élmény vezetni, mind a négykerék-meghajtású modern gépeket. A második: a pályák nagyon gyakran brutálisan folyosószerűek – és itt ne feltétlenül csak arra gondoljatok, hogy szűkek, sokkal inkább az utat övező huplikra és szakadékokra, igazán ezek korlátozzák ugyanis a mozgásterünket. Mondhatjuk persze erre, hogy valósághű, és nem is hazudnánk, egyrészt azonban sokszor volt olyan érzésem is, mintha az autó-objektum arányok sem stimmelnének tökéletesen (javaslom, hogy tanulmányozzátok alaposan a kétsávos utakat), másrészt pedig ez nem egy szimulátor – innentől pedig a játékélményt nem szabad ilyen egyszerűen arrébb söpörni. A harmadik pont pedig a büntetések: ezeket lelombozóan szigorúan osztogatja az EA Sports WRC. Szuper, hogy ennyire nagyok és tágasak a szakaszok, de amikor egy gyorsabb kanyarban vagy egy elágazásnál elszállunk, sokszor előfordul, hogy a játék nem várja meg (a felbukkanó visszaszámlálás ellenére sem!), hogy visszataláljuk az útra, hanem egyszer csak visszadob bennünket – nem ritkán egy végzetes 30 (!) másodperces extra csomaggal az ölünkben. Duplán szívunk tehát, amit vagy benyelünk, vagy rátenyerelünk inkább a restartra nagy bosszankodás közepette.

Lényeg a lényeg: ezt a három dolgot nem véletlenül egy csokorban kezeltem, az én tapasztalatom ugyanis az, hogy ezen tényezők együttese rendkívül konzervatív vezetési stílust eredményez. Persze: a valódi raliversenyzés közel sem szól annyira durván a „csapatásról”, mint ami elsőre beugrik mindenkinek egy ilyen játékra gondolva. Ettől függetlenül azonban számunkra a kontextust még mindig az elmúlt 25 év „simcade” ralis felhozatala adja, a Colin McRae Rallyktól kezdve az Evolution-féle WRC-ken és a DiRT-szérián keresztül egészen a Kylotonn elmúlt években tapasztalt munkásságáig. Ennyire szűken, ennyire visszafogottan pedig soha nem kellett még autóznunk, itt azonban az eredményesség miatt kénytelenek vagyunk. Egyrészt azért, mert nem elég konzisztens az autók viselkedése a tapadásvesztéseknél. Másrészt azért, mert a pályák kegyetlenül megbüntetik a legkisebb hibát is. Harmadrészt pedig azért, mert a játék nem ritkán egy óriási pofonnal elveszi tőlünk annak a lehetőségét, hogy egyáltalán korrigálni tudjuk ezeket a hibákat.

A tartalom terén egyébként nem lehet panasz az EA Sports WRC-re – még úgy sem, hogy különösebb innovációra nem érdemes számítani. A pályákat már dicsértem, a 17 ország egyenként 12 (valójában kétszer 6) szakasza pedig bőven tartogat játékórákat – főleg úgy, hogy a körülményeket is szépen lehet variálgatni, így egyhamar nem fogy ki a játék az új impulzusokból. Az autófelhozatal szintén rendben van: sok és sokféle járgány volánja mögé be tudunk pattanni, melyek szépen felölelik a rali-világbajnokság történelmét. A játékmódok pedig hozzák a kötelezőt, egy-két extrával megspékelve. Ezek közül a ralisuli érthetetlen és használhatatlan, nagyjából semmi értelmesre nem tanít meg (sőt), a Moments menüpont folyamatosan frissülő kihívásai látszólag izgalmasnak tűnnek, valójában a többségük nem több lefixált autó-szakasz futamnál, a Karrier pedig a szokásos „videójátékosított” körítést hozza. Ez egy alapvetően naptáralapú játékmód, ahol minden héten választanunk kell, hogy melyik versenyre vagy tevékenységre nevezünk be, miközben a csapatvezetés által meghatározott átívelő célokat is szem előtt kell tartanunk – meg persze a büdzsét, amiből ha kifutunk, akkor jön az ejnye-bejnye. Nagy csodát ettől sem kell várni, de a célját tökéletesen betölti – a saját autó építésének lehetősége esetleg még lehetett volna izgalmas, de ez a jelenlegi formájában nem több egy borzasztóan leegyszerűsített és limitált gimmicknél, amivel sok értelme nincs foglalkozni.

A történelemről tudjuk, hogy előszeretettel ismétli önmagát, és most sem kizárt, hogy a Codemasters és a rali-világbajnokság házassága ismét valami kiemelkedőt fog szülni. Az EA Sports WRC első felvonásán azonban még nagyon érződik, hogy erősen alapozó jellegű: akadnak kompromisszumok, mint ahogy a vezetési élményt sem sikerült még tökéletesen eltalálni – azzal együtt, hogy az árkád és a szimuláció között félúton mindig nehéz mindenkinek megfelelni. Az irány azonban mindenképpen biztató, így ha jövőre sikerül túllendülni a gyermekbetegségeken, valamint technológiai és fizikai oldalon is megtörténik az elvárható előrelépés, akkor akár már 2024-re is lehet ebből egy olyan produktum, amire joggal tudjuk majd rányomni a „kötelező” plecsnit.

PLATFORM PC, PS5 (tesztelt), Xbox Series
KIADÓ EA Sports FEJLESZTŐ Codemasters
MEGJELENÉS 2023. október 31. ÁR €49,99 / 18.990 Ft

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Aranyon a Death Stranding 2, Doom: The Dark Ages launch trailer – ez történt pénteken

Továbbá: The First Berserker: Khazan, Dragon Ball Z: Kakarot, Risk of Rain 2, Sir Whoopass: Immortal Death, Killing Floor III.

4 órája
1

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

18 órája
4

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

1 napja
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

1 napja
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

1 napja
5

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

2 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

2 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

3 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

3 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

3 napja
8

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

4 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

5 napja
4

Heti megjelenések

5 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

6 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

7 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

8 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

9 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

9 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

2025.04.30.
12