[Teszt] System Shock Remake - kiberanyu karmai között!

System Shock Remake - kiberanyu karmai között!

mcmackoGéczy Attila2024.05.21. 14:00

A szerkesztő döbbenten nézte végig a Gamer365 oldalának tartalmát. Lehetséges, hogy nem is írtunk bővebben a System Shock Remake-ről? Annak idején egy halvány streamen túl nem volt erőnk az eredeti demót, na meg a többszörös fejlesztői pokolban rotyogó bugyrokat megjárt felújítást részletesen elemezni. Tavaly pedig egyszerűen kimaradt a PC-változat megjelenésekor a cím. Most a konzolos kiadvány érkezésével visszatértünk a Citadel Station-re, hogy ismét elkenjük Shodan száját (ehm). Teszt következik!

Az első System Shock 1994-ben maga volt a csoda, bár stílusából fakadóan nem lehetett mindenki játéka. A Doom-lázban égő közönség nem számított arra, hogy az Ultima Underworld ágból kifejlődött űrállomás-látogatás nem áll be a sorba, sokkal inkább műfajt teremt. Lo and behold, megszületett az "immerzív szimulátor" műfaja, a tartalom és ötlettár tekintetében pedig az igazolja a készítőket, hogy 2023-24-ben még mindig érdekes és játszható tud lenni az eredeti koncepció.

Na persze ma már csak a legelhivatottabbak állnak le szöszmötölni az eredeti DOS játékkal (vagy annak Enhanced változatával), de a játék, némi kezelőfelületi ráncfelvarrás és teljes grafikai gatyába rázás után vígan szórakoztat konzolon is. Ez pedig egy hatalmas igazolása annak, hogy Warren Spectorék maradandót alkottak. Az ilyen örökbecsű értékeket pedig érdemes legalább egyszer átélni, kipróbálni és kihúzni a kötelező olvasmányok listájáról.

A System Shock egyébként labirintusszerű pályákkal kínálja azt a szöszmötölős játékmenetet, ami mondjuk a Deus Ex-et, vagy később a szuper áramvonalas Prey-t vagy Bioshockot jellemezte. Itt kezdődött minden, és sokszor érezhetjük úgy, hogy több is. Jócskán túlmutattak a készítők ugyanis az akkori elvárásokon és megszokásokon. A titkok, rejtvények a mai napig becsapósak. A szobáról-szobára haladós felderítés izgalmas és szórakoztató módon küzdelmes. Talán csak a mesterséges, rácsszerű tervezés lesz fárasztó. Na meg az oda-vissza mászkálás a pályarészek között. 1-2 nagyobb ívű szívatás az egyes vizuális, megfejtést segítő elemek keresgélésével. És a harc sem túl acélos. A rendszer teszi a dolgát, de talán ez a legfőbb erénye. Heh, tényleg nem való mindenkinek ez a móka!

Objektív-szubjektív pontjaimat a mérleg pozitív oldaláról lepakolva, nem voltam viszont elégedett a vizuális körítéssel. Furcsa lesz a következő okfejtés, hiszen a System Shock egy 1993-as program, ezt újították fel a kurrens kor színvonalára. Viszont a végső eredmény néha olyan, mintha egy első X, esetleg Xbox 360-korabeli játékot húztak volna fel mostani látványra. Remélem értitek, hogy mire gondolok. Eskü a Unity-féle változat (amely 2016 körül látott napvilágot) egy picit mintha mélyebb, atmoszferikusabb környezetet teremtett volna, mint a 2023-as Unreal-be menekített kiadás. A HUD sem az igazi, túl sok az apró betű, amit az 55-ös tévémen is alig látni. Emellett az apró-cseprő tárgyak, gombok nem kedveznek a konzolos FPS-habitushoz szokott játékosnak. Viszont a futással nem volt gond, és a készítők tényleg átmentették az eredeti program hangulatát, darabos, mégis maradandó designnal bíró űrállomását. Sokat fejlődött látványra és érzésre a kibertér is - itt komplett újrahuzalozást eszközöltek a készítők, legalábbis olyan érzete van az embernek.

A Nightdive ismét tett arról, hogy ne maradjunk minőségi újragondolás nélkül. A múlt egyik fontos szelete annyira komplex kívánalmakat ébresztett, hogy a remake fejlesztését közel tíz év alatt konkrétan háromszor kellett újrakezdeni, mire a végére jutottak. De mindeközben úgy látszik tökéletesen tudatában volt mindenki a csapatban annak, hogy a System Shock mitől nagyszerű. Ahogy fentebb is említettem, az újrakiadás sem való mindenkinek. De ha nem félsz egy kis klausztrofób szöszmötöléstől egy gyakorlatilag minden későbbi hasonszőrű játékra ihletként ható űrállomáson, akkor eljött a te időd.

PLATFORM PC, PS5, Xbox Series (tesztelt) KIADÓ Prime Matter FEJLESZTŐ NightDive Studio MEGJELENÉS 2024. május 21. ÁR kb. 15.000 Ft

Szerverkimaradásunkban

Bocs, hogy edddig nem voltál elérhető minket, de mostmár!

20 órája
6

The Triple-i Initiative indie-áradat – ez történt csütörtökön

Összefoglaló a csütörtöki adásról + The Relic: First Guardian + Ace Combat 8: Wings of Theve

21 órája
5

Forza Horizon 6 száguldozás, Koshmar: The Last Reverie bejelentés – ez történt szerdán

Továbbá: 007 First Light, Bylina, Hazard Levels, Planted!, No Man's Sky.

1 napja
3

Life is Strange: Reunion

2 napja
15

Industria 2 és Call of the Elder Gods megjelenés – ez történt kedden

Továbbá: The Playerbase, Silent Hill: Townfall, Drop Duchy: Complete Edition, Gothic 1 Remake, Cyberpunk 2077.

2 napja
9

Game Pass: április első hetei

Replaced. Kiln. Vampire Crawlers. Hades II. Többek között remek indie fejlesztések várják az előfizetőket a következő napokban.

3 napja
3

Starship Troopers: Ultimate Bug War!

Paul Veerhoeven 1997-es filmje alaposan megosztotta a Starship Troopers (nálunk: Csillagközi Invázió) közönségét a film alapjául szolgáló Robert A. Heinlein regény rajongóinak egy része egyenesen gyűlölte, mondván, hogy a filmadaptáció viccet csinál a könyv (a szó szoros értelmében) véresen komolyan vett témáiból

3 napja
6

Heti megjelenések | 2026 #15

4 napja
2

Super Mario Bros. Wonder - a Switch 2 változat

5 napja
7

Heroes of Mount Dragon

6 napja
1

Nagypéntek, kishírek – ez történt pénteken

Benne: Starfield, State of Decay 3, Morbid Metal, Snap & Grab.

6 napja
2

Új Street Fighter 6 karakter, Motorslice platformbővülés – ez történt csütörtökön

Továbbá: Echoes of Aincrad, Ascenders: Beyond the Peak, Little Nightmares II.

7 napja

be.quiet! Dark Perk Ergo - a csendes pusztító

8 napja
3

Darwin's Paradox!

Segítettünk visszajuttatni az óceánba Darwint, a polipot ebben a színes-szagos cinematic platformerben.

8 napja
4

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Szenvedés párhuzamos világokban. Kooperatív online csatározás és nosztalgia az első szerelemmel. Ez várja az előfizetőket ebben a hónapban.

8 napja
6

Mortal Shell II gameplay ízelítő, Unbound felvásárlás – ez történt szerdán

Továbbá: Heroes of Might & Magic: Olden Era, Crimson Desert, Ground Zero, Minos.

8 napja
1

iRacing Arcade

9 napja
6

Tavaszi megjelenések – ez történt kedden

Benne: Zero Parades: For Dead Spies, Vultures: Scavengers of Death, The Day I Became a Bird, Sprint City, Darksiders Warmastered Edition, The Spell Brigade.

9 napja
5

Gamer365 DLSS5

*Komolyan kódolt keserű kondukciónk közvetlen konklúziója*: ahogy régi partnerünk, a Sony megakorporáció, holnaptól (április másodika) mi is rékényszerülünk egy szignifikáns áremelésre.

2026.04.01.
16

Fatal Frame: Crimson Butterfly

Vannak játékok, amelyek félelmet keltenek. És vannak olyanok, amelyek uralnak. A Fatal Frame 2: Crimson Butterfly számomra nem horror volt, hanem egy láthatatlan kéz, amely lassan, türelmesen, kérlelhetetlenül szorította a lelkemet. Most pedig visszatért — nem azért, hogy nosztalgiát ébresszen, hanem hogy újra emlékeztessen arra, milyen az, amikor egy világ nem kér, hanem követel.

2026.04.01.
2