Star Trek: Prodigy SupernovaTeszt

Régóta várt csodagyerek

A CGI sorozatok már réges-rég megszokott építőelemei a messzi-messzi galaxisnak, az idén bemutatott Prodigy pedig Roddenberry univerzumában is meghonosítja a műfajt, ami egy látványos, stílusos és lendületes belépőt ígér a Star Trekkel ismerkedő fiatalabb generációknak. A nyitó évadot két részre bontották: az első tíz rész még áprilisban indult, a folytatás pedig október 27-től érkezik, pár héttel később ráadásul magyar szinkronnal is követhetjük a sorozatot - a hazai csatornán Star Trek: Protostar címmel keressétek. A Supernova cselekményét a két etap közé helyezték, a legénység eredetét és összecsiszolódását pedig az eddigi epizódokból ismerhettük meg.

A főszerepben látható fiatal árváink egy zsarnokoskodó főboss, a Jósló (Diviner) fogságában töltik sanyarú mindennapjaikat, mígnem rábukkannak a Protostar nevű föderációs csillaghajóra, ennek birtokában pedig sikeresen megszöknek a Tars Lamora börtönkolóniáról. Dal R'El, aki a menekülés, a felfedezés, valamint az ezzel együtt járó felnövéstörténet középpontjában áll, nem csupán a hajón és a kapitányi szerepben keresi a helyét, de származását és múltját is kérdések övezik, olyannyira, hogy önmaga és az őt körülvevők számára is rejtély, hogy milyen fajhoz tartozik, és vannak-e még rajta kívül. Dal mellett a Jósló szolgálatában álló ifjú hölgy, Gwyndala is a hajón marad, aki eleinte a fogdában tölti az utazást, később viszont főhőseink mellé áll a mentora elleni küzdelemben. A Supernovában ennek a két karakternek az irányítását vehetjük a kezünkbe.

LEGO Star Trek - másfajta kockákkal

Miután megtörténik a szökés, tíz epizóddal és néhány kalanddal később elérkezünk a Supernova cselekményéhez, ahol a képregényes bevezetőben a Protostar egy Dyson-gömbbel megcsapolt napot, és annak szokatlan tevékenységét észleli. Mivel a megterhelt csillag 72 óra múlva szupernovává alakul, a környező bolygók veszélybe kerülnek, egy váratlan kitörés pedig a Protostar-t is eléri, ami miatt csapatunk a térségben reked. A rendszerben három bolygó is felfedezésre vár, a párbeszédekből pedig fokozatosan megtudhatjuk, hogy mi történt a helyi civilizációval, és hogy mi idézte elő a zord környezetek kialakulását a planéták felszínén.

A felülnézetes játékmenet a harc, a fejtörők és a felfedezés egyensúlyára épül, amikor pedig egyiket sem tesszük, lehetőségünk nyílik a gyűjthető ásványok és tárolókonténerük jóleső szétverésére. Gyakran életerőcsomagok is kipattannak a lerakatokból, így jól jöhet, ha megtartunk néhány tárolót, melyeknek csak az összecsapások után esünk neki. Amennyiben egyedül vágunk bele a játékba, akkor folyamatosan váltogathatunk a karakterek között (társunk irányítását ilyenkor átveszi az MI), ha pedig akad egy partnerünk, két kontrollerrel ülhetünk a képernyő elé. A két szereplő különböző képességekkel rendelkezik, melyek nem csupán a rejtvényekben, hanem jó esetben harc közben is megfelelően kiegészítik egymást: míg Dal hatékonyabb a lőfegyverekkel, Gwyn inkább a közelharcban jeleskedik. Mindenkinek meglesz a maga dolga a puzzle szekvenciák során is, Dal például fel tudja emelni a nehéz objektumokat, ezalatt Gwyn bemászhat a kívánt helyre, Gwyn pedig olyan kötélszerű hidakat képezhet, melyen Dal átegyensúlyozhat a másik oldalra.

Az akció és a fejtörők bevezetése sajnos nem túl izgalmas, az első néhány pálya egyhangú és ismétlődő, az élmény viszont nagyságrendekkel élvezetesebbé válik, miután megszerzünk pár nagyobb fegyvert és képességet. Eleinte a rejtvények is kimerülnek az energiaellátás biztosítására/megszakítására/elágaztatására szolgáló dobozok pakolgatásában, de a fejtörők később új elemekkel és mechanikákkal, valamint összetettebb kihívásokkal bővülnek, találkozhatunk például tehertranszporterekkel, időeltolódással, valamint mozgásérzékelős zónákkal. Az összecsapások és a rejtvények nehézsége egyaránt a “családbarát” kifejezéssel jellemezhető: míg az arénákban inkább gépeket (legtöbbször különböző watchereket) kell püfölni és lelövöldözni, a fejtörők lendületesen, legtöbb esetben elakadás vagy hosszabb gondolkodás nélkül teljesíthetők, ez az egyszerű, lineáris és letisztult koncepció viszont nem gátolja meg, hogy tartalmas időtöltésnek éljük meg a pályák teljesítését.

Jankom és a haverok

Bár legtöbbször a két főhőssel lesz dolgunk, valamilyen formában az egész legénység tiszteletét teszi. A történet elején mindenki szétszóródik, az egyes pályákon viszont sorra megtalálhatjuk egy-egy cimboránkat, nevezetesen Jankom Pog, Rok-Tahk, Zero és Murf várja, hogy megmentsük őket. Ha egy adott szereplő már velünk van a hajón, különböző extra képességekkel támogathat minket a harc közben, emellett pedig speciális fejlesztési lehetőségeket is kínálnak (ehhez a pályákon begyűjtött erőforrásokra is szükség lesz), de léteznek olyan elzárt pályarészek is, amelyeket csak egy bizonyos karakter érhet el - ebben az esetben az adott szereplő lesugároz hozzánk a hajóról, hogy bejárást biztosítson az addig elérhetetlen helyre. Ha esetleg gyűjtögetésre és képességeink kimaxolására támadna kedvünk, akkor ládák, különleges növények, csillagflottás relikviák és cuki lényecskék, úgynevezett punnie-k után kell tüzetesen átfésüljük a terepet (sajnos a trikordert csak arra használhatjuk, hogy a főküldetés irányát mutassa). Ha mindent fel szeretnénk deríteni, bizonyos pályákat mindenképpen újra kell játszanunk, ennek viszont ronthatja az élvezeti értékét, hogy a történetvezetéssel járó párbeszédek ugyanúgy elénk kerülnek, mintha először játszanánk, ha pedig nem szeretnénk újra átélni a cselekmény fordulatait, nem győzzük majd elnyomkodni a szövegdobozok sokaságát.

A sorozat vizualitása kifejezetten tetszetős, így a harsány, színes és élettel teli helyszínek, a változatos karakterek, valamint a hangulatos atmoszféra valóban jó alapot teremt egy videojátékos adaptáció számára, egy next-gen élményhez szokott szempár azonban nem fog könnybe lábadni a gyönyörtől. A három bolygó kellően változatos környezetet biztosít, játék közben pedig mutatós az összhatás (legtöbb esetben), amikor viszont szembesülünk a közeli részletekkel és a szájszinkron hiányában produkált random tátogással, valószínűleg arra a következtetésre jutunk, hogy főhőseink Unreal motoros leképeződésének kifejezetten jól áll a távolság. Az animáció keltette hiányérzetet némiképp enyhítheti az eredeti szinkronhangok jelenléte, akik közül Kate Mulgrew mindenképpen kiemelendő, hiszen, ha nem is élőszereplősen, de hosszú idő után visszahozta a közönségkedvenc Janeway karakterét, egyfajta holografikus mentorként felügyelve főhőseink fejlődését. A trekkerek és a sorozatot jól ismerők számára a történetmesélés és a felvázolt rejtély megfelelő motivációt fog biztosítani, nem is beszélve a megannyi utalásról és egyéb fanservice elemről.

A nyolc-tíz óra bolyongás nem csupán egy epizódnyi, de egy egész évadnyi történetnek is felfogható, ami mindenképpen kiadós szórakozást ígér a rajongóknak és a Prodigy kedvelőienk. A Star Trek világában fontos a csapatmunka, és hogy a különböző képességek egymást segítve vezessenek a kívánt célhoz. A közös erőfeszítés és a sikerélmény azonban még hangsúlyosabb részét képezi a Supernova játékmenetének, mint amikor Kirk és Spock nézett szembe a gorn agresszorokkal 2013-ban. Mivel a sorozat hangulata meghatározó részét képezi a Supernovának, a prevgen benyomások pedig elriaszthatják a gyanútlan érdeklődőt, nem árt, ha benne vagyunk abban a részhalmazban, melyet az Outright Games jól láthatóan besatírozott.

A cikk szerzője Farkas Csaba, PhD, podcaster, az Impulzus Podcast alapítója, az Űrszekerek és az Impulzus Podcast főszerkesztője.