Stamps Back - dokufilm a videójáték kultúra hazai gyökereirőlKritika

Ezzel a témával indul be Matusik Szilárdék (Moleman/Flame Film) legújabb dokufilmje, a Stamps Back, amely évek alatt készült el, és amely a Commodore 64 korszaknak, az azt követő digitális ébredésnek, valamint a korai számítástechnika köré épült szubkultúrának állít emléket. A múlt héten kétszer is volt szerencsénk látni a filmet, a péntek esti vetítés után pedig a korszak hőseivel is találkozhattunk.

A Stamps Back messziről kezd, a Csoki művházból kiinduló cserebere-klubból indulva építi fel, hogy a vasfüggöny mögé miként szivárgott be a nyugati kultúra. A technológiára éhes fiatalság számára a Bécsből csempészett C64 gépekre minden szoftver kincsnek tűnt, a flopikkal csereberélő bennfentesek pedig a szcéna ászaivá váltak. A kultúra bemutatását Szilárdék az interjúalanyokkal együtt olyan módon fogják meg, hogy az is értse miről van szó, aki számára egy nagylemez már csak fakó história. A film aztán organikusan ágazik el többfelé. Az interjúalanyok visszaemlékezéseiben felbukkannak a hazai demoscene magvai, a kopipartik emlékei, az első diskmagazinok és nyomtatott gaming lapok történetei, a BBS szerverek hazai vonatkozásai, na meg az is, hogy miként csentek el egy komplett telefonfülkét annak érdekében, hogy nemzetközi szintű nyomot hagyjanak a hekker-világban.

Mert hogy azok az arcok, akik annak idején a C64 programok elé intrókat és trainereket írtak, azok egy része később továbbképezte magát, és olyan ipari kötődésű dolgokat is kentek-vágtak, amelyhez itthon a szakmában dolgozóknak sem volt rálátása és mélységi tudása. A film abba is beleáll, hogy a nyugati beszivárgás alatt nem csak egy halivúdi film játékfeldolgozását kellett érteni, hanem azt a kialakuló szaktudást is, amire a rendszerváltás után egy komplett IT iparág épült fel. A mozi nem fél ingoványosabb talajra merészkedni, és a hazai warez-felfogás lelkületére is igyekszik rávilágítani.

Pár szót ejtsünk azért a film formai megoldásairól is. Szilárdék csapata "retróra" effektezett képi minőséggel és animációkkal, valamint vicces átkötésekkel turbózza az interjúrészleteket. Csapongás van, de csak egy kicsit - fogalmazzunk úgy, természetesen mászik egyik sztoriág a másikba. Viszont a film hossza kicsit kikezdi az embert, a két és fél órányi anyag egyes epizódjai szerializált formában a YouTube és a streaming világában lehet jobban működnének. És szívesen hallgattam volna még az egyes leágazásokat nagyobb mélységében is; a sorozatos formában lehet jobban ki is tudott volna bontakozni pár elnagyoltabb részlet. Bár az is igaz, hogy egy mozis megközelítést ígért a film kampánya valamint az eredeti vállalás. És hiába hallgattam volna még a magyar játékújságírás első szárnypróbálgatásáról, már az egy nagy dolog, hogy Martin, Zolee, Bear, Gaborca és CoVboy sztorijai nagy kerek egésszé álltak össze a fejemben.