Sonic a sündisznó a héten volt 30 éves, ennek örömére pedig összeszedtünk nektek néhány érdekességet a kék villámsünről. Boldog szülinapot, Sonic!
SONIC A SÜNDISZNÓ
Sonic the Hedgehog, azaz Sonic a sündisznó 1991-ben tűnt fel az akkor már kb. két éve piacon lévő Sega Mega Drive konzolon. A játék fejlesztése 1990-ben kezdődött, és eleve az volt a cél, hogy a SEGA egy új kabalát kapjon. Az eredeti techdemo Yuji Nakától származott, a figura Naoto Oshimától, az ismerős dallamokat pedig Masato Nakamura szerezte. Eredetileg egy Miki Egérhez hasonló nyulat akart a Sega, aztán egy armadilló design-on át vezetett az út a sündisznóig. A süni eleinte rockzenekarban játszott volna, sőt emberi barátnője is is volt Madonna néven. A piros-fehér cipő design a télapótól lett átmentve, a nagy csatot pedig az akkortájt szupersztár Michael Jackson BAD-kosztümjéről emelte át a design-csapat. A SEGA Sonicnak is köszönhetően képes volt a kilencvenes évek elején kiállni a Nintendoval és Marioval szemben. A süni és csapata kb. száz játékot és kollekciót fémjelzett idáig a nevével, és ebbe nem számoltuk bele a különböző újrakiadásokat és soha meg nem jelent címeket. Egyes adatok alapján Sonic letöltései a fizetős játékokkal az ingyenes mobiljátékokig bezárólag összesen 1.14 milliárd példány erejéig kúsztak fel 2020-as vonatkoztatásban. Pénzben pedig 6 milliárd Dollár nyereséget termeltek.
Megpróbáltunk néhány emléket felidézni, és a játékok közül is a régisulis vonalon lépkedve kiemeltük a szubjektív kedvenceinket!
DreamPage emlékei

Az 1990-es években rendszeresen jártunk családommal a Budapesti Nemzetközi Vásárra. A legendás „őszi BNV”, amit akkoriban nem lehetett kihagyni, zarándokoltunk minden évben, megnézni a legizgalmasabb újdonságokat. Itt történt, hogy az egyik pavilon egy sötét sarkában ki volt állítva a Sega Mega Drive, ami akkor űrtechnológiának számított, és rajta az eredeti Sonic the Hedgehog futott. A korábbi Atari és 8-bites Nintendo játékok után ez maga volt a varázslat – azonnal rabul ejtett a kék sündisznó sebessége, látványvilága, vagánysága. Néhány perc erejéig tudtam vele játszani csupán, de már akkor tudtam, hogy ez nekem kell, Sonic pedig örök kedvencemmé vált. Határozottan úgy érzem, hogy a videójátékok iránti ízlésem és szeretetem nagy részét ennek az élménynek köszönhetem. Számomra azóta is ez a játékok esszenciája: a „Sega-színes” élmények, ahol zöld a fű, kék az ég, és mindig süt a nap. Ezt később a játéktermi Daytona USA égette véglegesen az agyamba, de a Sonic the Hedgehog világa volt az, ami elindított ezen az úton. Azt gondolom, hogy életem első, valóban meghatározó videójátéka volt. Hihetetlen, hogy ennek már kereken 30 éve. Az kétségtelen, hogy Sonic „gazdái” közel sem gondoskodtak úgy a saját kabalájukról, mint kellett volna, a néhány korszakalkotó játékra még annál is több átlagos, vagy bőven az alatti produkció jutott. De a karakterhez való kötődést már semmi nem oldhatja fel – Sonic és Sega rajongó maradok a következő harminc évben is.
A legkedvesebb epizód

Lehet ilyet választani egyáltalán? Vagy mondjuk legjobbat? Sokáig lehet vitatkozni azon, hogy melyik a kedvenc Sonic epizód, vagy hogy melyik a ténylegesen, objektíven értelmezett legjobb Sonic játék. Mi abban maradunk hogy a szubjektív kedvenc belépőre tesszük le a voksunkat. Ma, ha valaki meg akarja érteni, mitől volt nagy szám a Sonic a maga idejében, talán a Sonic the Hedgehog 2-t emelnénk ki - amely az egyik legjobban összerakott 2D Sonic esszencia. Lehet te a Sonic CD-t választottad volna? Azt is meg tudjuk érteni. Persze a Sonic the Hedgehog 2-ben is megvan mindaz, ami a mai napig tartja a süni lendületét. Cuki hős, szép hátterek, jópofa társ, gyors pályák, színes, változatos és MENŐ világok... Sajnos a Sonic 2 sem tökéletes játék, mai szemmel nézve furcsa nehézségi tüskéi vannak, és a játékmenet relatíve egyszerűsége is predesztinálta, hogy a Mario-hoz hasonló gameplay-virágzást a 3D-be való átváltásnál ne élhessünk meg. Sajnos a Sonic 2-be is bele volt kódolva a sok-sok későbbi sikertelenség. De az esszencia a maga nemében máig egyedülálló és utánozhatatlan. Érdekes kettősség, nem?
Veres Miki emlékei

Sonic a minden! Videojátékos életem egyik origója. Sok mindent jelent számomra: száguldás, gyűrűk, hangulat, Robotnik, sebesség, Emerald Hill Theme, korlátlan szabadság és persze Sega. Egy életérzés. A Sonic jelképezi számomra a gondtalan boldogságot, amikor a külvilág megszűnik létezni, magunk vagyunk és a felhőtlen játék. A gyermekkort, ha úgy tetszik. Pillanatok villannak fel, emlékek, nosztalgia. Száguldás a Chemical Plant Zone-ban, felcsendülő Robotnik boss dal, a hűséges Tails, Chaos Emerald megszerzésének öröme, első találkozás Knuckles-zel, Super Sonic. És még sorolhatnám. Imádtam és imádom a mai napig. Sonic immár 30 éve velünk van, és remélem, hogy legalább még 30 évig velünk lesz. Mert Sonic az origo. Ő a minden.
Rejtett gyöngyszem

A cikkíró nem tudja megállni, hogy ne emelje ki az első Sonic-os élményét. A Game Gear/Master System vonalra készült Sonic the Hedgehog szintén egy jóféle epizód lett, ami két további sikeres 2D epizódot fogant a 8 bites gépeken. Nem olyan gyors, nem olyan szerteágazó, mint a nagygépes verziók, de tagadhatatlanul Sonicos és izgalmas. Ha még nem nyomtad volna végig, emulátorral vagy a megfelelő eShopos hozzáféréssel bátran szánhatsz rá egy órácskát a életedből.
Mozgóképes meglepetés

Nem is lehet Sonic mellett elmenni anélkül, hogy a rossz design döntések tömkelegét felsorakoztató modern játékait ne ekézzük. Most viszont jubileum van, így a szépre és a jóra fókuszálunk. Bár a korábbi rajzfilmes megoldások nem voltak rosszak, a sok videojátékos csalódás közepette senki nem jósolta volna meg, hogy a "Sonic, a sündisznó" című mozifilm jó és sikeres lesz, de mégis így történt. Az alkotócsapat némi visszakozás után megalkotta az utóbbi évek egyik legjobb videojáték adaptációját, amit mi is gyermeki, párás szemmel néztünk végig. Ti láttátok már a filmet? Ha nem, akkor most a jubileumra való tekintettel bátran pótoljátok az elmaradást! Ezután valószínű ti is úgy fogjátok várni a folytatást, mint mi.
Ennyi fért bele a 30-ik szülinapi köszöntőbe. Remélhetően tíz év múlva a negyvenediket is hasonlóan emelkedett hangulatban ünnepelhetjük meg - de nem lehet tudni mit hoz a jövő. A SEGA nagyban készül a jubileumra, és legközelebb a Sonic Colors Ultimate kiadást fogjuk tudni pörgetni a gépeinkben, vagy még most a hétvégén bezsákolhatjuk Epicről a Sonic Mania-t! Addig is beszéljük Sonicról! Mi volt az első élményetek a sünivel kapcsolatban? Melyik címet veszitek elő a mai napig, ha Sonicozni támad kedvetek?