[Teszt] Songs of Silence - üvőltő csend

Songs of Silence - üvőltő csend

KR4K3NGábor Bálint2024.12.01. 20:00

A 4X játékok közül talán a Civilization sorozat csenghet ismerősen sokaknak, de akik nem tudnák, a kifejezés négy szóra utal: felfedezni, terjeszkedni, kizsákmányolni, megsemmisíteni (eXplore, eXpand, eXploit,eXterminate). Vagyis egy birodalmat kell irányítanunk, minél nagyobbá téve befolyásunkat, és másokat legyőzve. A Songs of Silence is erre csatlakozik rá, a fiktív germán területekre jellemző térképével, és igen különös sztorijával.

A CSEND

Történetünk egy kitalált világban játszódik, ahol két, a Földhöz hasonló helyszínt kezd elnyelni a sötétség leple, a “Silence”. Ennek hatására az egyes népek próbálják állni a sarat, azonban az elnyomók hatalmas seregei nem hagynak más lehetőséget, új területek felé kell menekülni. Sajnos ezek vagy más népeké, vagy olyanoké, akik korábban menekültek el a Silence elől. A kb 10-15 órányi kampány során megismerjük a két fő népet, a Starborn és a Firstborn klánokat, valamint azok vezetőit, akik bár egymással is versengenek a területekért, céljuk ugyanaz, túlélni az elnyomókat.

A világ tiszta, “jó” része az, amiben ott a Hymn, a lélek zenéje. Ezt próbálja elnyelni a Void, a sötét üresség, vagyis, ahol a Hymn megszűnik, ott keletkezik a Silence. A két ellentét összecsapásakor, a kampány során megismerjük mind a három fél indítékát, és vezetőként a népünket mentve próbáljuk meg túlélni a világok harcát.

EGYENESEN A KÖZÉPKORBÓL

A Songs of Silence egy különös egyvelege több stratégiai játéknak, így van benne valósidejű csata, körökre osztott seregmozgatás, valamint várak, városok fejlesztése, ezek mellett pedig félig-meddig paklit is építünk a seregeinket vezető hadvezér képességei mentén. A képességek két kategóriába sorolhatóak. Vannak a térképen felhasználhatóak, melyeknek tipikus eleme az építés. Valamint lehet egy adott helyre/csapatra ható ideiglenes hatás, mint például a felfedező képesség, mellyel láthatjuk az erdőben ránk leselkedő veszélyeket.

Azonban még mielőtt elkezdenénk megismerni a játékot, egyből a feeling, a rajzok és artwork fognak meg minket; én a játék során végig azt éreztem, hogy ha a középkorban valaki videójátékot fejlesztett volna, akkor az pont így nézne ki, minden elemében, és ezt kizárólag jó értelemben mondom.

KAOTIKUS KEZDET

Még, ha egyáltalán nem is izgatna a történet, mindenképp ajánlom, hogy a kampánnyal indíts, ugyanis a sima csata során elég nehéz lesz kitapasztalni mindent, és csak össze-vissza kattintgatsz majd, miközben az erőforrások csúsznak ki a kezeid közül és mindössze néhány kör után csúfos kudarcot vallasz.

A több, mint 100 pálya, 3 frakció, 36 hős és a 110-nél is több egység típus biztosan sok ideig leköti majd a figyelmed az elején, hiszen ki kell tapasztalnod, hogy mivel mit érdemes kezdeni, mikor támadj, mikor építs, azonban ilyenkor lehet a játék első nagyobb “hibáit” észrevenni.

VAN MIN VÁLTOZTATNI

Azért idézőjeles a hiba szó használata, mert sokkal inkább csak arról beszélhetünk, hogy egyes elemeiben nem fool-proof a játék, így a kampány közepén sem tudtam például, hogy egyes városokhoz nem lehet, csak egyetlen épületet építeni. Ezzel több alkalommal is felülírtam magam, amivel több környi előnyöm sorvadt el, a játék pedig egyáltalán nem figyelmeztetett erre az eshetőségre.

Az artwork tényleg szép, azonban az átvezetések során felbukkanó szövegbuborékok elég gagyi hatásúak, mikor csak úgy egymás fölött újra és újra megjelennek. Bár igaz, ettől jobban zavar, hogy csata közben minden képesség-kártyám piros alapú, így folyamatosan olvasgatnom kell, hogy melyik kártya mit csinál; az ikonok alapján nem tudom memorizálni mind a 30 aktív kártyám a négy hősöm között.

Persze, mondhatom, hogy mivel ezek a legnagyobb problémáim a játékkal, így jelen állapotában egy jól megalkotott, szép és érdekes alkotás, ami biztosan leköti az embert 15-20 órára, és ha a későbbi bővítések jól sikerülnek, akkor még bőven van benne lehetőség további játékidőre is.

A Songs of Silence remek művészeti megoldásai, zenéje, érdekes felépítése mellett ráadásul olyan dolgot tett a játékosokért, amit nem sok fejlesztő merne meglépni: az 1.0 kiadásával az áremelés helyett árzuhanással ünnepeltek, ugyanis a 40 eurós alapár helyett 30-ért lehet már beszerezni ezt a remek játékot. Az early access-t beszerző játékosok közül sokan pozitívan reagáltak a hírre, és remélik, hogy ezzel új lendületet kap a fejlesztés is. De nem lennék meglepve, ha az esetleges kiegészítőkre ők valami kedvezményt is kapnának. Mindent egybevetve, talán a Settlers 7 óta nem játszottam egyszerre annyit stratégiai játékkal, mint a Songs of Silence-szel, ez pedig azt jelenti, hogy a játék hosszú távon is szórakoztató, érdekes tudott maradni. .

PLATFORM: PC (Steam), PlayStation 5, Xbox Series X|S | KIADÓ: Chimera Entertainment, H2 Interactive | FEJLESZTŐ: Chimera Entertainment | MEGJELENÉS: 2024. november 13. | ÁR: 29,99 EUR

Konzolról PC-re, PC-ről konzolra – ez történt szerdán

Benne: Xbox Backward Compatibility on PC, NBA 2K27, Langrisser: Sea of Sword, Fountains, Parkasaurus, Two Point Hospital: Full Health Collection.

11 órája
12

Deathbulge: Battle of the Bands

1 napja
2

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

1 napja
7

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

2 napja
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

2 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

2 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

3 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

3 napja
2

Welcome to Kowloon

4 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

5 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

6 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

6 napja
2

Star Fox (2026)

7 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

7 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

8 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

8 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

9 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

9 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

2026.07.13.
6

Biomechanical Toy

2026.07.11.
3