Saints RowTeszt

Hosszasan lehetne értekezni arról, hogy helyesen tette-e a Volition, hogy az egyébként korrekt GTA-ellenfélnek szánt Saints Row sorozat komolysági mérőjét a harmadik résszel jelentősen negatív irányba módosították, azonban talán épp ennek köszönhetően tudott egyedivé válni. A stúdió pedig elérkezettnek látta az időt, hogy rebootolja a szériát, bár hogy pontosan mit is akartak igazán új utakra terelni, az nem világos.

A történet felvezetése előtt némileg vissza kell fordítanunk az idő kerekét, egészen pontosan a Saints Row IV eseményeihez és annak különálló kiegészítőjéhez. A negyedik epizódban több szerencsétlen egybeesésnek köszönhetően elpusztul a Föld, a maréknyi túlélő Szent közül pedig a Gat out of Hellben a címadó Johnny Gaten áll a feladat, hogy miután móresre tanítja a Sátánt, egy nagy horderejű döntés következtében új univerzumot teremtsen.

Ez a felütés adta meg az alapot a Volitionnek, hogy a megannyi Saints Row epizód után kicsit kísérletezgessenek az Agents of Mayhem képében, majd végül visszatérjenek a jól bevált sorozathoz. Bár kimondva nincs, a Gat out of Hell történései adják meg az alapját annak, hogy a csapat rebootolja a Saints Row szériát, pontosabban annak történetét. Ugyanis valamit már az elején javasolt tisztázni, a Saints Row kizárólag a történet szempontjából jelöl ki új utat, minden másban nem csak megmarad a IV, de még az azt megelőző The Third szintjén, de valamiben még alul is múlja azokat.

Az események mozgatórugója annyi, hogy néhány feltörekvő ifjonc megunja, hogy a városukban tomboló bandaháború kénytelen résztvevői, valamint emiatt függetlenedni és boldogulni sem tudnak igazán, ezért a lehető leglogikusabb megoldást választják, saját szervezetet hoznak létre. Az ikonikus Harmadik utcai Szentek név felvétele után pedig következhet a nagy feladat, lépésről lépésre, kerületről kerületre meghódítani Santo Ileso városát.

Ehhez pedig temérdek monoton és önismétlő feladaton át vezet az út, amit az sem segít árnyalni, hogy sajnálatos módon a mellékes tevékenységek nagy része is ugyanarra a vázra van felhúzva. Ez pedig nem más, mint a "hozd el," "menj oda," "öld meg" szentháromság, illetve ezek valamilyen szintű kombinációja. Ismerős? Minden bizonnyal, hiszen már a korábbi részek is ezekből a kockákból építkeztek, akadt azonban egy apróság, ami ha nem is teljes mértékben, de némileg feledtetni tudta ezt az egyhangúságot.

Ez pedig nem volt más, mint a sorozatra jellemző egyedi humor, különösképpen a sztori egyes feladatai és a mellékes tennivalók esetében. Na ezt sikerült rövid úton kiirtani a rebootból, oly' mértékben, hogy már-már nagyítóval kell keresnünk azokat a szakaszokat, amikor megcsillan valami a sorozat régi fényéből. Szerencsére nem tűnt el nyomtalanul, de lényegesen kopottasabb, mint amit megszokhattak a széria ismerői.

És hogy ne álljunk meg ennyinél, mindenképpen szót kell ejteni arról is, hogy az egyébként meglehetősen egykaptafa küldetéseket még rendesen alá is ássa a játék kezelhetősége, legyen szó a vezetési modellről vagy a fegyverhasználatról. Utóbbi esetében aligha véletlen, hogy a beállítások között alapértelmezetten megtalálhatjuk a célzásrásegítés azon formáját, melynek köszönhetően a célkereszt nem csak a legközelebbi ellenfélre ugrik, de néhány másodpercig még követi is a mozgását (igény szerint bekapcsolhatjuk az erősebb formáját, amikor mágnesként tapad az ellenlábasainkra). Előbbinél pedig a valós fizikát még csak hírből sem ismerő járművek kezelése jelenti majd az igazi kihívást, különösen akkor, ha üldözőbe vesznek minket. A leszorítások és ütközések kimenetele az esetek döntő többségében a vakszerencsén múlik, csak imádkozhatunk, hogy a mozdulataink végén számunkra kedvező végkimenetel várjon.

Az egészre a koronát pedig a játék küldetésstruktúrája teszi fel. A városban való térnyerés mellett ugyanis megtaláljuk a sztorit is, ami ezt készíti elő és viszi tovább, a kettőt azonban sikerült úgy összekapcsolni, hogy ne lehessen egyiket a másiktól függetleníteni. Tehát nincs módunk arra, hogy a sztori teljesítése után hódítsuk meg igazán a várost, bizonyos pontokon kénytelenek vagyunk leállni a különböző melléktevékenységre koncentráló feladatcsokrokra is. A térnyerés szerves része ugyanis az, hogy minden kerületben meg kell vetnünk a lábunkat azáltal, hogy valamilyen kamucéget létesítünk ott, amin keresztül aztán egyre nagyobb befolyást szerzünk.

Ezek között még akadna egy-két ötletesebb is (az élőszereplős szerepjáték például hozza a széria korábbi szintjét), azonban sajnálatos módon szinte mindegyik kivétel nélkül a vezetésre és/vagy a lövöldözésre szorítkozik. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az ezektől teljesen független melléktevékenységek is ugyanezeket a tennivalókat sorakoztatják fel. Így szinte teljesen mindegy, mit is akarnánk tenni a játékban, garantáltan ugyanaz a forgatókönyv vár ránk, bárhova is fordulunk. Az egyetlen reménysugár a különböző felfedezni valók lennének, de ezek olyan érdektelenre sikerültek (a "kedvencem" a nevezetességeknél megtalálható tárlatvezetés), hogy inkább fogunk a monoton küldetésekbe menekülni, azokban legalább történik valami. Még ha szinte mindig ugyanaz is.

A küldetések és a játékmenet egyhangúságát a testreszabhatósággal igyekszik ellensúlyozni a Volition, ami egyrészről dicséretes ugyan, másrészről olyan helyeken és módon jelentkezik, ami nem igazán tudja a fenti negatívumokat enyhíteni. Csodás dolog, hogy megint egy elképesztően részletes karakteralkotó segítségével tervezhetjük meg a bandavezérünket (akit egyébként a játék bármely pontján átszabhatunk vagy új gúnyákba tekerhetünk), hogy a fegyvereinknél még a kilőtt töltény hüvelyének rovásait is mi tervezhetjük meg, hogy az általunk hajtott járműveknek még a visszapillantó tükör dőlésszögét is módosíthatjuk, ha mindez csupán csak a külsőségekben mutatkozik meg.

Azt például nem sikerült megértenem, mi értelme van a verdák esetében a különböző kihívások teljesítésével megnyitni azok egyedi trükkjét, ha egyrészt a már megnyitott képességet is mindig újra aktiválnunk kell a garázsunkban, ha egy másik ugyanolyan típusú járgányba pattanunk, illetve hogy egy bizonyos kihívást teljesítünk, az miért nem öröklődik minden olyan jármű között, ami ugyanazt a kihívást adja nekünk. Bár elvégre ki ne vágyna arra, hogy egy kamionnal történő backflip után egy buggy-val is megcsinálhassa ugyanezt?

Kitérhetnék az olyan újdonságokra, mint a szintlépésekkel megnyíló aktív vagy passzív képességek, a küldetések mellett lévő egyedi kihívásokkal megnyitható perkek, amikkel erősíthetjük a karakterünket, azonban egyrészt előbbiek használata erősen korlátozott a játék elején és igazán csak a magasabb szinteket elérve tudjuk kamatoztatni őket, utóbbiak pedig nem pusztán nehézkesen nyithatóak meg, de látszólag semmilyen logika nincs abban, hogy mikor melyik szintű perket kapjuk meg, így nem is igazán érdemes ezekre komolyabban építeni.

Amellett azonban nem tudok szó nélkül elmenni, hogy valamilyen érthetetlen okból a karakterünk gyógyításának azt látták a leghatékonyabb módnak, ha a legyengített ellenfeleket különböző látványos animációk keretében kivégezzük. Ez a mechanika is némileg több sebből vérzik. Először is a legnagyobb tűzpárbajok közepette aligha engedhetjük meg, hogy csak úgy rohangáljunk az ellenfelek között egy John Wick mozdulat megidézésére várva, másrészt mivel ugyanaz a gomb felel a kivégzésért, mint amivel a volán mögé pattanhatunk, így nem egyszer előfordul, hogy ahelyett, hogy a gyengélkedő bandatagot ártalmatlanítanánk, inkább beugrunk a Dodge Charger imitátor kormányához és mire kikászálódnánk onnan, már tölthetjük is vissza az utolsó mentési pontot.

Amiért vállveregetés jár a Volitionnek, az a beállítások széles skálája. A megannyi grafikai és teljesítménybeli kapcsolóval mindenki a számára ideális élményre hangolhatja a Saints Row-t, már amennyiben a fentiek nem riasztják el. Ám hiába a temérdek apró csuszka és kapcsoló, ha a játék alapjaira ez aligha van hatással, ráadásul egyik opció sem javítja az egyébként elég rendszeresen beakadó vagy elcsúszó animációkat és a kisebb-nagyobb mértékben előforduló bugokat. Engem szerencsére elkerültek, de az internet már most hangos a komolyabb hibáktól, ezért aligha fogja megúszni a Saints Row, hogy néhány komolyabb tapaszt kapjon.

A legvégére pedig csak annyit fűznék, hogy nem ártott volna a csapatnak eldöntenie, hogy a karakterek és a történet megírásánál a régi szereplők jellegzetességeit és karakterisztikáját akarja továbbvinni vagy napjaink trendi fiataljait a középpontba állítani, mert ezek találkozása csak a legritkább esetben erősíti egymást, az esetek többségében inkább könnyűszerrel oltják ki a kémiának még csak írmagját is, bár a játék többi elemét elnézve ez talán a legkisebb probléma.

A Volition ugyan szerette volna rebootolni a Saints Row sorozatot, ez azonban pusztán a történetben nyilvánult meg. A játék felépítése, annak mechanikái és nagyjából teljes egésze maradt annál az alapnál, amit a 2010-es évek elején megszoktunk. És bár érdekesen hathat ez a fajta nosztalgia, amikor az open world műfaj képviselői egyre-másra igyekeznek a lehető legjobban egymásra licitálni, akkor nem biztos, hogy egy ilyen múltidézés sikeres lehet vagy egyáltalán indokolt.

PLATFORM PC, PS4, PS5 (tesztelt), One, Series S/X
KIADÓ Deep Silver FEJLESZTŐ Volition
MEGJELENÉS 2022. augusztus 23. ÁR 21380 Ft