Alig egy évvel ezelőtt talán épp a magyar vonatkozású Antigraviator próbakörnél esett róla szó, hogy nincs olyan egymást követő két év, amelyben ne lenne legalább egy-egy újabb kihívója a legendás Psygnosis-kreálta WipEout szériának. Ki gondolta volna, hogy az antigravitációs versenyek koronázatlan királya, az idestova 26 esztendős eredeti WipEout máig nem talál legyőzőre ?
Valószínűleg senki, pedig sokan fogadtak volna rá. A nagy klasszikus az elmúlt két és fél évtizedben bőséges mennyiségű kihívót termelt ki magának, de máig az eredetit és folytatásait tartjuk a műfaj etalonjának - nem véletlenül. A Studio Liverpool (korábbi nevén Psygnosis) 1995-ös WipEoutja valószínűleg azért ütött akkorát, mert mesterien ötvözte a lebegés, az ebből fakadó kontroll, illetve az észvesztő száguldozás keverékét - ráadásul úgy, ahogy azt azelőtt még sohasem láthattuk. A többiek hiába próbálták másolni több-kevesebb sikerrel az észvesztően gyors, nyakatekert pályákon folytatott versenyzés formuláját, még a legkiemelkedőbb próbálkozások (Redout, Trailblazers, Velocity G, Fast Racing Neo) sem tudtak felülkerekedni a széria emblematikus jegyein. Oké - ebben nagy szerepet játszott az eredeti epizód benyomása, amit azért rendesen megboostolt a szokatlan képi megvalósítás (köszönhetően a sheffieldi Designers Republic által megálmodott világnak) és a zeneipar elektronika-mágusainak páratlan hozzáállása is (Chemical Brothers, Leftfield, Kraftwerk, Orbital, valaki?), de végső soron a hangulat vitte el a hátán az egészet.
Nos egy 2015-ös sikeres Kickstarter kampánynak hála a széria 2020-ban visszatért, még ha nem is azonos néven: tesztünk alanyát, a Pacert tető alá hozó R8 Games a Steam Early Access-ben dobta piacra az első kódtöredéket Formula Fusion címmel, amit az évek során szépen kipofozva (és 2019-ben átkeresztelve) végül Pacer projektként dobták piacra. A fejlesztőcsapat oszlopos tagjai mind az eredeti WipEoutot is jegyző Psygnosis egykori alkalmazottjaiból állnak, a grafikai látványtervekért pedig ugyanaz a The Designers Republic formáció felel, akik az első epizód alkalmával is odacsaptak a realitásnak. Nem volt kétségem afelől, hogy itt valami tényleg vérbő dolog vár a start gomb lenyomása után:
Wipeoutot reméltem titokban, hiszen szakavatott kezek ölelő gondoskodásában cseperedett játékról van szó.Nem tévedtem: a Pacer az összes spirituális szóval vagdalkozó formáció közül a leg-WipEoutabb WipEout, amit csak álmodni lehet, TDR-estül, Warp Recordsostul, mindenestül. Gyakorlatilag ugyanazt az érzést kapod vissza, mint a legelső találkozásnál - nem számít, hogy a kezdő F3000-es liga valamelyikében indulsz, vagy a szinte már elmegyilkos elit osztályban versenyzel. Az igazat megvallva a szépen megnyíló helyszínek és szakaszok egy része inkább a WipEout 2048/XL szériára hajaz art dizájnban, a futurisztikus városokban és az indusztriális versenycsíkról elsőre (és sokadjára is) a későbbi epizódok köszönnek vissza, mintsem a letisztult és kissé visszafogott első epizód. Imádnivaló, hogy a világ egyes pontjai mennyire a helyszínnek megfelelő sajátos hangulatban köszönnek vissza és mégis mennyire egységesek: mindent szépen átitat az antigravitációs-tech geek látványt és megvalósításokat éltető dizájn, amely átívelve az egész játék felett afféle egységes és ízléses körítést ad a száguldásnak.
A Pacernek vannak kifejezetten cseles nyomvonal-beli megoldásai és szépen elkülönülnek a nehézségi szintek is, amelyeket nagyon hiányoltam a rivális játékokból. A zsánerben a nehézséget általában az AI viselkedése és a sebesség kettőse adja, a Pacerben viszont a pályaszakasz is igazodik a fentiekhez. Ahogy az elvárható, az elit ligákban résztvevő helyszínek már alapból is nehezek, de a nyakatekert és mindezek fejébe még a fizika törvényeinek ellentmondó dugóhúzóikkal, és a szűk kanyargós szakaszaikkal nem kevés gyakorlatot kívánnak meg a győzelemért cserébe. Mégis: olyan hihetetlen mértékben árad a játékból a zen flow, mint annak a rendje és ez az a tulajdonság, amiben a WipEout felállította azt a bizonyos mércét. Megfelelő gyakorlással, pályaismerettel és a szárnyfékek finom alkalmazásával olyan tényszerűen lebegtethetjük a hajót még az éles kanyarokban is, mint sehol máshol. Kidönti a farát, a KERS-re pedig meglódul, mintha rakétán lovagolna, így gyakorlatilag szinte átáramlik a kasztni az őt körülvevő környezeten. Noha a sebességet tekintve a Pacer annyira nem vadul, mint mondjuk a Redout (a hajó is földhözragadtabb, nincsenek óriási kilengések és szabadon esések), de a 60FPS teszi a dolgát (minden platformon!) és ha a megfelelő járgány sajátosságait kiismered, biztosan átjön majd a Wipeout érzés is.
Apropó, járgányok: a korábbiaknál túlmutatóan variálhatóak a hajókat jegyző versenycsapatok, a teljes fegyvertár és a külcsín kusztomizálás mellett technikailag is fejleszthető az ötféle koporsó: idővel erősebbek, gyorsabbak, jobban fordulnak, azaz variálható a karakterisztika, akárcsak a fegyverrendszer. A Pacer viszont dobta a klasszikus “minden tool a pályán - random tied, amelyiken áthaladsz” -szerű használatot, cserébe teljes tervezhetőséget kínál, azaz: a játékoson múlik, hogy milyen kiegészítőket állít össze a versenyzéshez. Az ideiglenes boost- és a felszerelt tár feltöltést a pályán intézzük, de minden más a boxban történik. Ez valahol jó is, rossz is: egyrészt oda a kiszámíthatatlanság, másfelől akit csak a száguldozás érdekli, nos.. ő sem mentesül a menüben való turkálástól még akkor sem, ha a hajókhoz, vagy pályákhoz készített profil elmenthető. Nem biztos, hogy egy ilyen játékban a végletekig kitervelt és felszerelt kiegeké kell, hogy legyen a főszerep, hiszen maga a verseny sem egységes és nem egy autószimulátor végletekig csiszolt beállításairól beszélünk. (más kérdés, hogy a variálhatóság még a játékban fellelhető, egyébként nagyszerű érzékkel beválogatott soundtrackekre is igaz…)
Ahol a játék még domborít (nyilván a flow faktoron és a lényegi részén kívül), az a játékmódok változatossága: egy dolog, hogy minden trackhez tartozik megnyitható napszak, vagy reverse irány, a karrier generikus mivolta mellett a sima versenyek, gyorsasági körök, vagy az elimination szintúgy alapnak számítanak, de! A Storm Mode battle royal opciója az egyik nagy újítás. Ebben a hagyományos versenyzés helyett egymás levadászása a cél úgy, hogy közben a pályán random feltűnő halálos vihart is el kell kerülnünk - hol lelassítva, hol felgyorsítva, épp melyiket igényli a hajó segge (nem jó ám egy torpedó elől menekülve rögvest a halálos viharba nyargalni…). Aztán folytatásnak ott van még a Flowmentum, ami gyakorlatilag a WipEout Zone módja, ahol minél több kapun haladsz át, annál gyorsabban haladsz végig - mind-mind olyan villanásokkal, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra.
Milyen játék tehát a Pacer ? Az úr kétezerhuszonegyedik esztendejében egyértelműen a definitív antigravitációs versenyjáték címer győztese. Mint zsáner társai, ő sem tökéletes - vannak hiányosságai, bosszantó apróbb hibái, de a küldetését, hogy a WipEout spirituális utódja legyen az idei esztendőben, maradéktalanul teljesíti. A versenyek art dizájnja, a sebességérzet, a szép egységes látványvilága és a battle royal újítása mind olyan üde színfoltok, amelyek óvatosan gondolják tovább az ős-játék erényeit és megérdemlik a “tetszett” plecsnit.