Octopath Traveler 2Teszt

Nos, az Octopath Traveler esetében a recept maga az, hogy nem kellett úgy tennie a fejlesztőknek, mintha az egyszerű körökre osztott JRPG szabályrendszer, a tucatszor megismételt (falu+vadon+mentéshely a boss előtt) recepttel különösebben idejét múlt volna. Lehet persze bővíteni, tuningolni, turbózni a rendszeren, bele lehet tenni egy rakás interakciót a helyszíneken, a különféle osztályokról, segítőkről, egyebekről nem is beszélve, de az alapok, a régi hagyományos JRPG-s rendszerek teljesen jól működnek harminc év elteltével is. Ebben speciel az Octopath Traveler fejlesztőinek szerintem igazuk van. Egyetlen "apróságban" persze most hazudtam - ha sokat játszottál a Bravely Defaulttal vagy az Octopath Travelerrel, akkor tudni fogod, hogy miben. A többieknek kicsit tovább kell olvasniuk ehhez.

Az Octopath Traveler persze attól még, hogy a játékmenet magjához nem nyúlt, rengeteg fronton hozott be újításokat: ilyen volt a fejezetekre osztott, nagyon strukturált kaland, ahol a különböző karakterek egyenlő súllyal vesznek részt a történetben, a saját szálaikkal. És hát természetesen ilyen volt a grafika is, ami a pixelartot keverte a 3d-vel, valami elképesztően zseniális módon, amit lehet szeretni meg lehet gyűlölni - én a magam részéről imádtam, hiszen olyan speciális effekteket, olyan változatosságot tesz lehetővé, amit a hagyományos 2D megoldásokkal csak nagyon drágán lehetne reprodukálni, nem is feltétlenül ilyen összhatás mellett. Mindent összevetve az Octopath Traveler első része bár konzervatívnak tűnt, ha a harcrendszerről volt szó, valójában elég sok területen innovált ahhoz, hogy elsősorban erről legyen híres. Ne arról, hogy amúgy minden mögött egy hagyományos, akár 30 éve is leimplementálható JRPG engine áll.

Nos, itt jön be a képbe a 2023-as Octopath Traveler 2. Elsőre, megmondom őszintén, kicsit meg is voltam zavarodva, ahogy a fejezetek közti lélegzetvételnyi (fél órányi grindfest) szünetben egyszer csak egy olyan mellékküldetéshez értem, ami vizuálisan és layout szempontjából egy-az-egyben egy olyan helyszínt dobott le elém, alacsony szintű szörnyekkel megpakolva, ami az első Octopath Travelerből lett átemelve. Szó szerint. Aztán gondolkodni kezdtem, és nem igazán tudtam volna megmondani, hogy pontosan miben nyújt többet a második rész, mint az első. A grafika nyilván már a "sorozat" védjegye lett, itt nem vártam nagy változást, ez tény. A játékmenetben gondoltam ,hogy megint a Break rendszer lesz mindennek az alapja – ezt is pipálhatjuk. A történet ismételten fejezetekre és ezzel együtt karaktekre van osztva, pont mint legutóbb - pipa. Hm... túl sokat vártam?

Persze ez az érzés idővel kezdett elhalványulni. Elvégre a történet teljesen új, és hát őszintén szólva a karakterek megint kifejezetten érdekesek lettek. Hihető küzdelmekről és konfliktusokról lesz majd szó, nyakon öntve annyi grindeléssel, amennyihez csak gusztusa van az embernek. A fejlesztések pedig igazából az apróbb részletekben érhetők tetten: sokkal átláthatóbb és rendezettebb például a városban lévő emberekkel való speciális képességek rendszere, itt tetten érhető némi átfedés a karakterek képességei között, így több puzzle-jellegű feladatot és extrát tudtak beletenni a helyszínekbe, és ezzel növelik a teljes, maximalista végigjátszás játékidejét. A képességek változatosságára és a különféle karakterek egyediségére ezúttal sem lehet panaszunk: megint csak rettentő távol vagyunk a nyugati RPG-k által ezerszer ismételt "harcos/pap/mágus/tolvaj" felállástól, és ezt én mindig csak tapssal tudom üdvözölni.

Azt azonban meg kell említenem, hogy így több Bravely és Octopath után van egy kétségem afelől, hogy a Breakre építő rendszerek jót tesznek a JRPG-knek. Ugye arról van szó, hogy minden egyes ellenfél valamire érzékeny, és ha ezzel a típusú támadással csapjuk le, akkor "eltörik", tehát egy körből effektíve kimarad. Na most ez tipikusan egy olyan gameplay elem, ami azt éri el, hogy a sikeres harcok során az ellenfeled nem vesz részt a harcban. Az egyetlen kivétel természetesen ez alól a főellenségek esete: ott van annyi életük és van annyi változatosság a dologban, hogy egyszerűen nem megúszható, hogy ők is valódi fenyegetést jelentsenek. A sima hétköznapi csatározásokban pedig lehet szórakozni azzal, hogy az egyre magasabb szinteken egyre nagyobb sebzést adunk nekik, vagy debuffok garmadáját, ami bünteti a játékost, ha nem képes azonnal eltörni az ellenfeleit. Talán ebből érthető, hogy mit akarok mondani, de összefoglalnám: a Lost Odyssey szerintem például egy jobb rendszer volt, ahol hasonló módon számon kellett tartanod a különféle gyengeségeket, de mégsem jelentette ez azt, hogy a sikeres csatákban az egyik oldal effektíve nem vett részt a meccsben.

Egy dolog mellett elmentem, pedig nem kéne. A zene! Az eredeti Octopath Traveler soundtrackje valami fenomenális volt - nem véletlenül tűnt fel többeknek ez (lásd például ezt a videót ), és ebből a szempontból a második rész hű maradt az elődhöz. Legyen szó bossfightokról vagy akár csak "egyszerű" háttérzenékről, nagyon könnyen beleragad az ember fülébe a legtöbb nóta, a már-már zseniális battle themeről nem is beszélve. Vannak olyan rpg-k, ahol a grindelés alatt az ember inkább lekapcsolja a zenét, és betesz valami podkesztet - nos, az Octopath Traveler 2 egyáltalán nem ilyen.

Kizárólag akkor nem tudom ajánlani az Octopath Traveler 2-t, ha valaki akkora zsánerfelforgató innovációra számít tőle, mint amit az első rész jelentett szinte minden szempontból. Ha azonban az a cél, hogy az előző rész rendkívül metodikus, rendkívül struktúrált megközelítésére építve a folytatás temérdek apró elemen javítson, bővítsen, és úgy általában egy hosszú, szórakoztató csomagot nyújtson, akkor az Octopath Traveler 2 ezeket a célokat simán elérte. Ennek megfelelően a JRPG-re éhes, a 2D/3D hibridtől nem elrettenő játékosoknak kiváló szórakozást nyújt majd, pont, mint elődje.