[Teszt] Nioh 2

Nioh 2

ne5hVáradi Dániel2020.03.24. 12:00

A Team Ninja 2017-ben már megmutatta, hogyan is képzeli el a soulslike alapok párosítását a rájuk jellemző gyors tempójú harcokkal, a végeredmény pedig hatalmas sikernek bizonyult. A Nioh úgy volt ismerős a zsáneren belül, hogy közben újdonsággal is tudott szolgálni, a második rész bejelentése után pedig csak egy kérdést kellett a csapatnak megválaszolni: hogyan tudják mindezt fokozni?

Nos, a Nioh 2 tanulsága alapján úgy, hogy a drasztikus különbségek helyett apró változtatásokkal dobják fel az előd által már lefektetett biztos alapokat. A néhány óra után elsőként szembetűnő újdonság, hogy a történet ezúttal jóval nagyobb volumenű, legyen szó a felölelt időszakról vagy a bennük zajló eseményekről. Ezúttal is történelmileg hiteles korba utazunk vissza, méghozzá nagyjából 50 évvel az első rész történései elé. Ebből könnyedén kikövetkeztethető módon a Nioh 2 oly' mértékben direkt előzmény, hogy sok karakter és helyszín is újra felbukkan, így a veterán démonvadászok nem kevés kapcsolati pontot fedezhetnek fel, akár a sztori közvetlen mozzanatain túl.

Az események középpontjában ezúttal is a titokzatos lélekkövek állnak, azonban most nem országok közti háború kulcsaként vannak jelen, hanem egy egyszerű ember álmainak beteljesítőjeként, valamint egy kontinens egyesítésére irányuló hadjárat eszközeként. A nincstelen, de nagy álmokkal rendelkező kereskedő, Tokichiro a kövek erejét ajánlja fel a Japán egyesítésére készülő Oda Nobunagának, az előtte álló nehézségekre pedig a mi részvételünk jelenti számára a megoldást. Ha pedig ennyi nem lenne elég a démonok is előkerülnek, azonban a mi félvér karakterünk (emberi és démoni szülők leszármazottja) okán az ő szerepük is némileg más nézőpontból kerül bemutatásra.

A Nioh 2 egyik nagy újítása, hogy ezúttal nem egy előre meghatározott karakter bőrébe kell bújnunk, hanem mi magunk alkothatjuk meg az akár több száz órán át terelgetett halhatatlan harcosunkat. Ennek szerepeltetését valószínűleg az első rész e téren kapott kritikái miatt érezték indokoltnak, a történet szempontjából nincs különösebb jelentősége. Ettől függetlenül a karakteralkotási menü kellően részletes és kidolgozott lett, nem csak valami felületesen összedobott opció, amivel a checklist egyik pontját kipipálhatták. Az egyetlen szépséghibája mindennek, hogy a megkapó részletességgel rendelkező főhőskreálás miatt a karakter a szótlan protagonisták táborát erősíti és bár ez játékmenetileg még meg is lehet magyarázva, néhány átvezetőnél zavaró lehet.

A történet mellett a játékmenet alapja is, hogy az általunk alkotott és irányított figura rendelkezik a yokai démonok erejével és bizonyos képességeivel is. Ennek egyik leghasznosabb hozománya az úgynevezett Burst Counter képesség, mellyel az ellenfelek egy-egy támadását tudjuk hárítani és megfelelő alkalmakkor egyből ellentámadást is indíthatunk ezekből. Rendkívül hasznosak, hogy a komolyabb ellenfeleket kizökkentsük a ritmusukból és a mi malmunkra hajtsuk a harcok folyását. Ráadásul ezeket a boss harcok vagy például egy párbaj alatt is tudjuk kamatoztatni, ezáltal nagyobb esélyünk nyílik a győzelemre. Fontos azonban észben tartani, hogy ezek a mozdulatok nem ismételhetőek a végtelenségig, valamint hogy használatuk csak adott támadások hárítására alkalmas.

Ami esetében nem követtek el nagy változtatásokat a Team Ninja munkásai, az a harcrendszer alapja, vagyis a különböző állásokban tartható fegyverek és az így előcsalható mozdulatok, képességek és támadássorozatok. A felhozatal terén azonban már nem voltak ennyire szűkmarkúak, hiszen az első részben, valamint annak DLC-iben szereplő összes fegyver jelen van, továbbá még két kategória is képviselteti magát, így összesen 9 eltérő közelharci fegyver közül választhatunk a távolsági erőt képező íj, puska és kézi ágyú mellett. A paletta tehát impozáns, ráadásul az új belépők nem csak kinézetükkel hívják fel magukra a figyelmet, de megannyi hasznos tulajdonsággal rendelkeznek.

Szintén nem változtak a karakterünk alaptulajdonságainak fejlesztései, ezekhez továbbra is a legyőzött ellenfelek és a teljesített küldetések után kapott Amrita jelenti a valutát. A fejlesztők a különböző tulajdonságok terén azonban eszközöltek néhány változtatást, így az elődben az őrszellemekkel való kapcsolat erősítésére szolgáló Spirit képesség búcsúzott, helyét a leginkább a Ki visszatöltéséért felelős Courage vett át, ezzel jelezve, hogy a második részben nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy sose fogyjunk ki a szuflából.

Hasonlóan átdolgozáson esett át a képességek megnyitásáért felelős skill rendszer, valamint az ezekben történő előrejutás is, ennek köszönhetően a karakterfejlesztés némileg lelassult, ugyanakkor új rétegeket is kapott. Az első és talán legfontosabb, hogy ezúttal a karakterünk képességei (mint a gyorsabb Ki visszatöltés), valamint a fegyvereknél megnyitható új mozdulatok már külön "valutát" használnak, az előző részből ismerős Samurai pontok most kizárólag a karakter univerzális fejlesztéséért felelnek, a fegyverek esetében az adott típushoz tartozó pontokat kell felhalmoznunk. Ezt pedig csak úgy tudjuk megtenni, ha a megfelelő kategóriába tartozó fegyvert használjuk, tehát a katana fejlesztéséhez bizony azzal kell hadonásznunk. Ez egyik oldalról logikus, a másik oldalról eliminálja az elődben megtalálható passzív tulajdonságok halmozását, ugyanis a Nioh 2-ben a fegyvereknél lévő passzív skillek is csak akkor fejtik ki hatásukat, ha az adott fegyver van a kezünkben.

Ha a fentiekhez hozzávesszük azt, hogy a második rész esetében a mellékküldetések bizonyos százaléka különböző feltételekhez, illetve a képességek megnyitása a történetben való előrejutáshoz kötött, akkor észrevehetjük, hogy a Nioh 2 esetében a fejlesztők némileg lassították a fejlődési folyamatot. Továbbá a különböző megkötésekkel azt is elérték, hogy már az első végigjátszás során is kellő időre lekössék azokat, akik mindent teljesíteni akarnak. Az előbbiekre a koronát pedig a Dojo küldetések teszik fel, melyek megnyitása ezúttal sokkal több időt vesz igénybe, így biztosítva, hogy az ezekből származó jutalmak se jussanak túl hamar a játékosok birtokába. Azt pedig csak lábjegyzetként fűzöm hozzá, hogy ezúttal már lesz lehetőségünk az egyes boss-ok speciális mozdulatait is eltanulni, igaz ehhez először az adott technikát kell belőlük kiverni, tehát bőven elég indokunk lesz rá, hogy egy-egy ellenféllel huszadszorra is leálljunk párbajozni.

Tekintve, hogy a második részben a spirituális oldal démoni félteke nagyobb hangsúlyt kapott, így a játék ezen részéért felelő Guardian Spirit rendszer is átalakításon esett át, valamint teljesen új elemként megjelentek a Soul Core-ok is. Előbbi esetében a magunkkal vihető őrszellemek már 3 különböző kategóriába lettek besorolva, melyek a Living Weapont helyettesítő Yokai Form alakját és képességeit befolyásolják a Burst Counter mellett. A szellemek bár ezúttal is különböző tulajdonságokkal és képességekkel rendelkeznek, mindegyikük a Brute, Feral vagy Phantom csoport valamelyikét képviseli, ennek pedig azért van jelentősége, mert mindhárom kategória más-más játékstílust támogat. Ez egyrészről nagyobb változatosságot biztosít, ugyanakkor ha valaki csak az egyik stílust részesíti előnyben, annak a választási lehetőségei némileg lecsökkennek.

A dolgot ellensúlyozandó érhetjük tetten a Soul Core-okat, melyeket a legyőzött démoni ellenfelek és boss-ok dobhatnak nekünk és amik segítségével a különböző yokai lények egy-egy támadását idézhetjük meg. Ezek érdekessége, hogy a fegyverekhez és páncélokhoz hasonlóan ezek is rendelkeznek különféle passzív tulajdonságokkal, valamint hogy mindegyiknek van egy támadó és egy védekező értéke is. Ennek azért van jelentősége, mert az őrszellemek is rendelkeznek ezen értékekkel, ráadásul mindegyiküknél más-más aránnyal érvényesülnek, tehát ezúttal a játék megkülönböztet offenzív és defenzív szellemeket, akik a hozzájuk társított Soul Core-ok értékei alapján növelhetik a mi erőnket is.

A démoni játékelemek triumvirátusának utolsó képviselője pedig a Dark Realm, mely az egyik legnagyobb mértékben tudja megbolygatni a harcok kimenetelét. Míg a közönséges démonok csak apróbb területen képesek lassítani a Ki-nk visszatöltését a Yokai Realmekkel, addig erősebb társaik egész pályarészeket tudnak a démoni létsíkra rántani, ahol nem csak erősebbek, de a bennük létrehozott Yokai Realmek teljesen eliminálják a staminánk regenerálódását. A duplacsavar az egészben, hogy ezekben a sötét zugokban a mi yokai erőnk is megnövekszik, így kiegyenlítve az erőviszonyokat.

A túlvilági képességek mellett földhözragadtabb segítségekhez is fordulhatunk, a kovácsműhelyben ezúttal is a számunkra legtökéletesebb felszereléseket gyárthatjuk le. A lehetőségek azonban némi áramvonalasításon estek át, ennek következtében eltűnt a Reforge funkció, mellyel véletlenszerűen cserélhettük a fegyverek, páncélok perkjeit. Helyette azonban támaszkodhatunk a Temperre, ahol egy megadott listából választhatjuk ki, mikkel is szeretnénk felvértezni az eszközeinket. Az elődből ismerős Inherit rendszer megmaradt, ennek köszönhetően bizonyos perkeket át tudunk örökíteni egyik tárgyról a másikra, valamint a második rész esetében már a kiegészítőinken lévő perkek módosítására is lehetőségünk nyílik.

És itt még nem érnek véget a kovács képességei, a végjáték felé megnyíló Remodel egy teljesen új szint hoz a játékban elkészíthető buildekhez, hiszen ennek segítségével az egyes fegyverek skálázási értékét tudjuk megváltoztatni, amivel új szintek nyílnak a tökéletes loadoutok elkészítésének érdekében. A páncélok esetében pedig a védelmi értékeket tudjuk növelni, ugyanennek az opciónak a segítségével. Ha pedig a fentiek nem lennének elegek, a pénzünk költésével folyamatosan növelhetjük a Patronage pontjainkat, melyekből aztán különböző passzív bónuszokat vehetünk, például drágábban adhatjuk el a feleslegessé vált eszközeinket vagy olcsóbban gyárthatunk újakat helyettük.

Már a Nioh-ban is nagy szerepe volt a harcok során a különböző elementális sebzéseknek, ez pedig a folytatásban sem lesz másként, ám ezúttal némileg új leosztáshoz kell alkalmazkodnunk. Az ismerős sebzéstípusok közül a tűz, a víz és a villám visszatér, a földtől és a széltől azonban könnyes búcsút kell vennünk. Helyüket a tisztaság és a romlás veszik át és kellően meg is kavarják az új felállást. A tisztaság erejével felvértezett fegyverek a démoni ellenfelek ellen nyújtanak nagyobb sebzést, azonban a dolgokat némileg megkavarja, hogy a romlással megáldott társaik a démonok erejével van kovácsolva, így például a Dark Realmben hatékonyabbak, ráadásul kellő sebzés kiosztása után a ezek a fegyverek átmenetileg felerősítik saját magukat. Az pedig csak hab a tortán, hogy közönséges társaikkal ellentétben ezeket a Soul Core-ok segítségével is fejleszthetjük.

Az első részhez hasonlóan ezúttal is ellátogathatunk egy bizonyos teaházba, ahol ezúttal már nem csak a klánok szembenállásában vehetünk részt, illetve szerezhetünk alapanyagot és néhány kozmetikai kiegészítőt, hanem a kunyhónkat is feldíszíthetjük az innen szerzett dekoratív elemekkel. Sőt, a Nioh 2-ben alkalmunk nyílik különféle teaedényeket is gyűjteni, melyeket aztán a szakértői bevizsgálás után "hadrendbe" is állíthatunk a kis kuckónkban, hogy segítségükkel néhány passzív bónuszt kapjunk.

Csereberélni nem csak a teaházban lesz lehetőségünk, hanem a pályákon is, méghozzá eddig sosem látott mértékben. A sírhelyeknél ezúttal is felajánlhatjuk a fölösleges tárgyainkat a segítő szellemeknek, a kodamáknak, ha azonban nem véletlenszerű jutalomra vágyunk, a kodama bazárban néhány előre meghatározott eszközből válogathatunk, amennyiben tudunk értük fizetni. Az igazi újdonság pedig a kodamák testvéreinek számító sudamák megjelenése, akik az igazi cserkereskedelmet bonyolítják. Ha összeakadunk velük, bármilyen nálunk lévő tárgyat becserélhetünk nálunk, legyen az fegyver, páncél vagy akár Soul Core is.

Nem ők az egyetlen barátságos démonok, akikkel összefuthatunk, a macsak kinézetük ellenére leginkább gömbhalra emlékeztető scampuss-ok rövid ideig csatlakozhatnak hozzánk és némi átmeneti passzív bónusz biztosítása mellett az ellenfeleinket is támadják.

Bár az elődjéhez hasonlóan a Nioh 2 is akkor mutatja meg igazi erejét, ha egyedül nézünk szembe a kihívásaival, a készítők gondoltak azokra is, akik nem szeretnének magányosan szembeszállni a veszélyekkel. Az első részből ismerős kooperatív megoldások ezúttal is visszatérnek, így lehetőségünk lesz a pályákon más játékosokat behívni vagy akár már a küldetés megkezdése előtt is társulhatunk, hogy ilyenkor egy közös életen osztozva jussunk túl az akadályokon. Ha pedig éppen nincs vállalkozó kedvű társ, akkor sem kell egyedül harcolnunk, hiszen a második rész lehetőséget ad rá, hogy az éppen aktuális karakterünk sírját elhelyezzük a pályákon, melyeket aztán más bajba jutott játékosok beidézhetnek magukhoz, mi pedig az így nyújtott passzív segítségért cserébe jutalmat kapunk.

Igaz, hogy az újítások, átalakítások és áramvonalasítások a pozitív oldalra billentik a mérleg nyelvét, de nem szabad elmennünk azok mellett az elemek mellett sem, melyek a negatív irányba húznak. A részletes karakteralkotás kedvéért hozott hangtalan harcost már említettem, mellette pedig az első részből is ismerős hosszadalmas tárgymenedzsment lehet a leginkább feleslegesnek érződő időrabló tevékenység. Főleg ha hozzávesszük, hogy az újdonságok miatt nem csak a lehetőségeink száma növekedett meg drasztikusan, de annak az esélye is, hogy hamar telepakoljuk a nem éppen szűkös tarsolyunkat. Ezeken kívül csak azt tudom felróni a Nioh 2-nek, hogy a készítők ezúttal sem voltak képesek tökéletesen megtervezni a küldetések végi arénákat, némely esetben indokolatlanul szűk terekben kényszerülünk harcokra. Ennél pedig csak az rosszabb, amikor a látványosságot hajszolva olyan ellenfeleket állítanak velünk szembe, amiknél a küzdőtér mellett a kamera elhelyezése és a belátási szög is ellenünk dolgozik. Szerencsére ezekből nincs túl sok, azonban éppen emiatt képesek sokkal frusztrálóbb élményt okozni.

A Nioh 2 annyit változtatott az elődben lefektetett alapokon, amivel nem pusztán indokolja létjogosultságát, de azok számára is újdonsággal szolgál, akik az első részt a végletekig kisajtolták. A harcrendszer terén eszközölt változtatások új stílusokat teremtettek, a fejlesztések átalakítása és kibővítése pedig új szinteket nyitott meg a személyre szabásban. Az előzményként szolgáló történettel a Team Ninja alighanem teljesen kipréselt mindent ebből a korszakból, így egy esetleges folytatásnál már nehezebb dolguk lehet, a Nioh 2 lezárása azonban olyan parádés fanservice-szel szolgál, amit nem lehet nem elismerően méltatni. A rajongók aligha fogják szó nélkül hagyni.

Pontosan
9
Platform: PlayStation 4
Kiadó: SIE / Koei Tecmo | Fejlesztő: Team Ninja
Megjelenés: 2020.03.12. | Ár: 59.99 USD

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 órája
4

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

1 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

1 napja
18

Heti megjelenések

1 napja
1

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

3 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

4 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

5 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

5 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

5 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

5 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

6 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==