[Teszt] Moving Out 2

Moving Out 2

GhzSzabó Ákos2023.09.10. 20:21

Már a 2020-ban megjelent Moving Out első részének a kritikáját is úgy kezdtem, hogy mekkora felüdülés, hogy az Overcooked mellett kaptunk még egy minőségi, logikai coach co-op játékot ami majd biztos beindítja a trendeket és több hasonló próbálkozást látunk majd. Sajnos ez a része így 3 évvel később nem annyira teljesült, pedig a második részben pont annyira szolidak azok az alapok mint az előzőben, egyedül egy kis bátorság hiányzott talán.

Ami abból látszik leginkább, hogy a folytatás bár a jó öreg “szentháromság” mentén készült, legyen nagyobb, hosszabb és lehetőleg kreatívabb, viszont talán egy kicsit túlzottan is ragaszkodtak az alapokhoz. Bár, lehet, hogy magamat cáfolom meg két mondaton belül, mivel egyszerűen az is lehet egy valid ok erre, hogy egyszerűen ebben a formulában ennyi van.

Most is, mind 3 éve, a F.A.R.T. (Furniture Arrangement & Relocation Technicians) cég büszke alkalmazottjai vagyunk, akik eléggé szabad szelleműen kezelik a professzionális költöztetés fogalmát. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a hatékonyság nagyon sokszor (szinte mindig) az óvatosság rovására megy, hiszen az idő ketyeg, a föld forog, nincs sok időnk szórakozni, mivel még rengeteg helyet kell kipakolni. A játékmenet borzasztó egyszerű, miután kiválasztottuk a nekünk szimpatikus karaktert, nincs más dolgunk mint beugrani a kis furgonunkba és a főni által kiadott címekre megérkezve, a világító tárgyakat a lehető leggyorsabban felpakolni. Ehhez “csupán” annyit kell tennünk, hogy megfogjuk őket és oda visszük. Vagy dobjuk. Vagy kinyitunk egy napernyőt, rádobjuk az meg bepattan.

Vagy csúsztatjuk/úsztatjuk/eresztjük valahonnan a kocsiba. A legnagyobb ellenségeink az ajtók lesznek, mivel nagyon sok tárgyat csak ketten tudunk felemelni, nyilván ezeknek a mérete is nagyobb, így mozogni velük roppant mód idegesítő, pláne ha egy szűkösebb helyről kell kimozgatni, miközben egy időre záruló ajtón még át is kell közben jutni. És természetesen mondanom sem kell, hogy mindezt időre kell abszolválunk méghozzá minden pályán figyelve a sokszor rejtett kis kihívásokra, mivel ezekkel tudunk megnyitni minjátékokat illetve új kosztümöket a karaktereinknek. A játékmenetben igazán sok változás nem történt, egyetlen új funkciót kaptunk csak, a csapkodást, amivel különböző tárgyakat tudunk ki-be nyitni vagy extrémebb pályákon jól nyakonvágni a csirkéket, hogy végre nyugton maradjanak. Illetve ami nagyon üdvözlendő, hogy sokkal több logikai illetve puzzle feladvány van már az általános szinteken is mint régen.

Maguk a pályák nagyon változatosak, főleg mivel most először a sorozat történetében utazhatunk másik dimenziókba is törni, zúzni egy kicsit. Itt aztán szó szerint teljesen új kihívások fogadnak majd minket, amik néha szó szerint teljesen elrugaszkodottak a földi dolgoktól. Ami nem is árt neki egy kicsit, mivel így második alkalomra ezek nélkül már egy kicsit megfáradt volna az alapötlet. Most is igaz természetesen, hogy egy társsal minden is jobb egy kicsit és még az előző részhez képest is sokkal nagyobb szabadságot kaptunk abban, hogy teljesen személyre szabjuk a nehézséget. Még arra is figyeltek, hogy külön a játékosok szintjét betudjuk lőni így valóban egy teljesen felhőtlen szórakozás lehet a játék egy több gyermekes családnak is, illetve bárkinek aki mondjuk bármilyen fogyatékossággal küzd. Hatalmas respect ezért a fejlesztőknek.

A Moving Out 2 simán hozza, és simán felül is szárnyalja az előd által alapból magasra tett lécet, maradt a gyermeteg grafika és egyben humor is, ami nem biztos, hogy mindenkinek feküdni fog, de az biztos, hogy a témából kihozták a maximumot. Egyedül sajnos elég hamar unalmas lehet a pakolászás, de családdal vagy társaságban simán el lehet vele tölteni pár órát. Látszik, hogy sokat tanultak az első részből, mivel most sokkal kevesebb idegesítő bogárral találkozni már így rögtön megjelenéskor, ami manapság szintén ritka, mint a fehér holló. Aki szereti a sorozatot, az most sem fog csalódni, akinek viszont már anno is elment tőle a kedve, annak nem biztos, hogy nyugodt szívvel tudom ajánlani kipróbálás nélkül.

PLATFORM PC, PS4, PS5, One, Series S/X, Switch
KIADÓ Team 17 FEJLESZTŐ SMG Studio
MEGJELENÉS 2023. augusztus 15 ÁR 10590 Ft

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

1 órája

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

3 órája
1

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

13 órája
1

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

1 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

1 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

2 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

2 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

2 napja
7

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

3 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

3 napja
4

Heti megjelenések

4 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

5 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

6 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

7 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

8 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

8 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

9 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

9 napja
9

Steel Seed

Nagyszabású, jól felépített és hangulatos világokra akkor is szükség van, ha a készítők bőven megelégszenek azzal, hogy több száz óra helyett “csupán” 1-2 hétvégére szeretnének minket szórakoztatni.

9 napja
1