Mail MoleTeszt

Molty ugyanis egy vakond. Ráadásul postás. Bár a játék bevezetőjében éppen jól megérdemelt nyaralását tölti a Kókuszdió szigeteken, az idill nem tart sokáig. Lesérült testvére üzen neki, hogy Répaföldjén nagy a baj! Mindenhol elment az áram, ezért a generátorok újraindító kódjait a lehető leghamarabb el kell juttatni a kis fantáziavilág minden szegletébe. Az idő sürget. Hamarosan kezdődik a Nyári Fesztivál, ami futkosó elektronok nélkül szokatlanul sötét és csöndes lenne. Éppen elég indok ahhoz, hogy a Békés köztér (igen, akaratból fordítom a kreativitástól sziporkázó neveket) hub világából útnak induljunk, nem igaz? Természetesen mozsárágyukból kilőve magunkat a cél felé, mert a vízvezetékek már foglaltak voltak.

Nem ércelődöm. A barceloniai srácokat bevallottan a Super Mario 3D World ihlette, ami a játék felépítésében számos helyen visszaköszön majd. Végigérni az egyes szinteken például a legtöbb esetben egyáltalán nem jelent kihívást. A cél az volt, hogy a fiatalabb és kevésbé tapasztalt játékosoknak is sikerélménye legyen. A pályák tele vannak szórva répákkal, amiből pár óra alatt több ezret gyűjthetünk össze könnyedén - és csupán ötöt vesz el tőlünk a játék ha a mélybe zuhannánk. Persze ha úgy érezzük van mit elherdálni, akkor mindenféle ruhadarabot és kiegészítőt is vásárolhatunk belőle a helyi árusnál. Egy fokkal izgalmasabb egyébként megtalálni a helyszíneken a három rejtett retket, bár ezek sincsenek a legtöbb esetben igazán nehezen elérhető helyekre eldugva, csak le kell térni a kitaposott... feltúrt útról. A valódi játék úgyis az értékelőlapon feltűnő időkeretek hajkurászásánál kezdődik!

A pályák ugyanis maximum öt-hat perc alatt kényelmesen felfedezhetőek, az aranyérem megszerzéséhez viszont ezt gyakran nagyjából negyven másodpercre kell végül lefaragni. A szintek ehhez igazodva rendkívül átgondoltak, szépen felépítettek, aránylag rövidek, könnyen tanulhatóak, valamint tele vannak opcionális levágásokkal. Összesen nyolc világba juthatunk el, ami egyenként négy-négy szintet kínál (hol láttam már ilyet?). Ellenfelekbe nem ütközünk, harc semmilyen formában sincs jelen, csak halálos csapdák, elénk gördülő váratlan akadályok, na és persze a kérlelhetetlenül kattogó másodpercmutató dolgozik ellenünk. A készítők jó érzékkel színesítik azért a sablon formulát időről-időre egy gyorsasági szakasszal, a frissen megtanult mechanikákra építő főellenfél harccal, könnyed környezeti puzzle elemmel, kulcskeresgéléssel vagy éppen egy őrült bandikutot idéző “futunk a kamera felé a kőgolyó elől” szekcióval.

Az egész “speedrun” aspektus persze nem működhetne, ha csak az alap földtúrásból állna a mozgáskészletünk! Kis kísérletezés után tehát kiderül, hogy Molty hihetetlen sebességre képes, ha “delfinezve” kivetődünk lendületet szerezni. Minél hosszabban tartjuk nyomva az ugrás gombot, annál nagyobb területet tudunk áthidalni, a földbe csapódva pedig egy darabig sokkal gyorsabban hányhatjuk magunk mögé a homokot ha időben tenyereltünk a “túrás” inputjára. A rendszer egyszerű, de tudatosan, hiba nélkül és precízen használni azért gyakorlást igényel. Ebben a dinamikusan mozgó fix kamera lesz hűséges és megbízható partnerünk, mindig hibátlanul követve a mozgásunkat. Egyszer sem okozott problémát pontosan belátni a következő akadályt, felmérni egy helyzetet vagy elhelyezni a térben a karakterem. Még akkor sem, amikor már egész tisztességes sebességgel suhantam végig éppen a pályán, komplett területeket vágva le belőle, precízen kerülgetve a halálos csapdákat. Ilyenkor ragad magával csak igazán a játék!

Na meg ez az a pont, amikor elengedjük a körítés olcsó húzásait és felemás összképét. A Mail Mole low-poly világa ugyanis kimondottan változatos, kellően hangulatos és szükségesen letisztult környezetet kínál, ami egy ilyen gyors reakcióidőre kihegyezett játék esetében szerintem előnyös. Ellenben a főszereplőn kívül minden ügyetlenül kidolgozott karakter egy másik apró stúdió gokartos versenyjátékából (Renzo Racer) lett átemelve nagyjából száz dollár ellenében az alap animációkkal - és láthatóan nehezen töltik be a suta szövegek kíséretében rájuk szabott szerepeket. Ezen kívül néhány kevésbé zavaró bogár (a pályaválasztásnál nem jelzett rekordunk) és grafikai probléma (a háttér elmosásából kimaradtak területek) is előjött a végigjátszás alatt.

Hasonló a helyzet a hangszórókból kiköhögött zörejeket tekintve. A különböző hangok szinte kivétel nélkül alap effektek, amiket ingyenesen elérhet bárki az internet zegzugaiban. Teszik a dolgukat, de furcsán ismerősek és sablonosak lesznek, a szereplők pedig szokás szerint csak önismétlő motyogással kommunikálják a szövegbuborékokat. A változatos (értsd: minimálisan sem koherens) dallamokat pedig Kevin MacLeod amerikai zeneszerző 2.000 darabból álló, ingyenesen felhasználható kollekciójából válogatták össze a spanyol srácok. Így néhány indie projekt (Kerbal Space Program) mellett számos macskás Youtube videóval és jelentős mennyiségű pornófilmmel osztozik a hangulatos jazz betéteken.

A Mail Mole tehát kendőzetlenül merít ihletett a zsáner klasszikusaiból, igyekezve óvatosan hozzátenni egy keveset a saját ködös elképzeléseiből is. A körítésnél aztán minden kiskaput, csalást és olcsó húzást bevet ahhoz, hogy elfedje a szakmai hiányosságokat. De mit számít ez, ha éjszakákba nyúlóan kergeti valaki a másodperceket és levakarhatatlan vigyor ül ki az arcára akárhányszor Molty suhan a földet túrva egy pontos landolást követően. Engem a Platinum trófeáig tartott maga mellett ez a szedett-vetett társaság és valószínűleg később visszatérek még Répaföldre. Már csak azért is, mert a készítők online ranglistákat és további ingyenes tartalmakat emlegetnek az elkövetkező hónapokra. Szóval ha tetszett amit eddig láttál, mire vársz még? Egészen baráti árcédula van a postás egyenruhán!