Lego BricktalesTeszt

Hajdanán, még boldog gyermekkoromban kaptam ajándékba egy legókészletet (egy betonkeverő teherautót). Senki sem gondolta volna, hogy máig tartó rajongásom tüzét csiholja majd bennem. Sőt, a színes építőkockák kavalkádja mindvégig (természetesen hol jobban, hol inkább parázslón) ott volt a gondolataim szegletén - és persze a kezeim ügyében. Mit sem tudok az átlagos AFOL (gyk. felnőtt legórajongó) sötét korszakáról, nem tértem vissza hozzá, hiszen nem is nőttem ki belőle. Idővel sajnos ez a hobbim is inkább a digitális világba költözött (csak néhanapján szereztem be tényleges készletet), költség- de főleg helyhatékonyság miatt. Maradt az álmodozás, tervezgetés és a megboldogult kockagyáros idézet: „a felnőttek az interneten legóznak“. Kitérhetnék arra is, hogy a licenszelt témák felé fordulás a cégnél jórészt a klasszikus készletek végét is jelentette egyben, korántsem ilyen borús a helyzet: rengeteg kreativitás, sok és sokféle ötlet lappang a dán csoda-manufaktúra rejtekén. Na várjunk csak, miért a kitérő?

Az átlagos lego videójáték az utóbbi időkben számomra bizony nem hozza a várt élményeket. A körítés ugyan többnyire pazar, javarészt mégiscsak gyűjtögetős platformereket dobnak piacra, a kockák végtelen variálhatósága, az építgetés inkább háttérbe szorul. Tudom, igen, ha ilyen igényeim vannak, inkább böngésszem a bricklink studio alkalmazását. Mégis, kifejezetten örültem, amikor a Builder’s Journey felbukkant a hírtengerben, dacára nyúlfarknyi hosszának és limitált lehetőségeinek. Még jobban mosolyra állt a szám széle, amikor cikkünk tárgyát először megpillantottam! Végre egy olyan játék, amelyben tökéletesen elegyedik a kaland, a felfedezés és a furmányos építgetés! És klasszikus témák! Épkézláb történet! És ipari mennyiségű legócica! ^^

A ClockStone Studio munkássága remek alapokat biztosít egy építgetős játékhoz, lévén ők hozták össze a Bridge Constructor játékokat (például a BC:Portal-t), így a Bricktales fizikai hitelessége garantáltnak tűnik. Szerencsére a barangolós részek is hozzák az elvárhatót. Egy egyszerű, de bájos alaptörténet során figuránk a tipikusan szórakozott, egyben zseniális feltaláló nagyapjának fog segíteni, hogy az még a polgármester látogatása előtt helyrehozza az elég lepukkant állapotban tengődő vidámparkját. Méghozzá az egész park centrumában lévő dimenziókapuval! Ahhoz, hogy a vurstli ismét működjön, öt különleges bigyót (Happiness Crystal) kell összeszednünk az öt eltérő világban, az ott lakók problémáinak megoldásával. Külön boldogság, hogy társunk is lesz egy épp megtalált lebegő robot képében. Ő a legváltozatosabb módon segít nekünk, a segítségével kapunk speciális képességeket, mint amilyen a dobbantás, vagy az elektromos kisütés és teleportálás. Minden dimenzióban másikat, ezért érdemes megjegyeznünk a diorámákon elérhetetlennek tűnő helyeket és visszatérnünk a megfelelő képességgel. Továbbá hasznos tanácsokat, iránymutatást ad kalandunk során.

Mindjárt a játék legelején, még a nagypapi műhelyében megismerkedünk az irányítás alapjaival, sőt azt is észrevehetjük, hogy bár szépen megtervezett diorámákban fogunk kóborolni, nem mozgunk teljesen szabadon, meghatározott útvonalháló van, szinte alig tudunk letérni róluk. Nem is nagyon érdemes, de még így is bőven megfelelő szabadság-érzetet kapunk. A kamera alapvetően statikus nézőpontból mutatja főhősünket, csak ritkán kanyarodik el a helyzethez igazodva. Amint belépünk a menübe azonban, a diorámákat szabadon forgathatjuk, közelíthetünk, távolodhatunk, kényelmesen nézelődve fedezhetjük fel az elágazásokat, későbbiekben titkos utakat, kamrákat. Így leírva nem adható igazán át, de a szükséges korlátokat betartva, egészen kényelmesen tudunk navigálni, tájékozódni a helyszíneken. Ide kapcsolnám az első enyhe neheztelésemet, miszerint figuránk irányíthatósága sokszor picit körülményes. A helyszíneken rengetegszer be tudunk akadni kisebb tereptárgyakba és viszonylag bajosan mérhető fel néha, hogy az adott terep emelkedése megengedi-e az áthaladást, vagy kerülőútvonalon kell caplatnunk. Ez többször megtörheti a lendületünket, ám kiismerhető egy idő után, és ami fontosabb, megszokható és nem fog minket (nagyon) zavarni. Mindent összevetve a helyszíneket nagyon szépen és ötletesen alakították ki, többségükben élmény a felfedezés, a különböző környezeti puzzle-ök legyűrése. Egyedül talán a „city“ diorámákon éreztem, hogy kevésbé érdekesek, de azok sem rontják el az igen magas színvonalú összképet.

És ha már környezeti feladványok: többnyire hidakat és lépcsőket, állványzatokat kell konstruálni, emellett jó érzékkel adagolt különlegesebb eszközöket (helikopter, lengőkabin, áramgenerátor stb...). Ilyenkor átlépünk a program egy egészen másfajta részére. Ez egy tiszta képernyő, ahol a jól láthatóan körülhatárolt területen a megadott elemekkel kivitelezzük a feladatul kapott építményeket. Bizonyos részeit a környezetből látható elemekhez kell kapcsolni, van, hogy kikötésül bizonyos elemeket muszáj felhasználni, máskor pedig stabil, egyensúlyban lévő szerkezetet kell konstruálni - a varázsló baglyától még most is kiráz a hideg. Amennyiben olyan dolgot hozunk létre, amin aztán navigálnunk kell (és így kvázi része lesz a diorámáknak), le kell tesztelnünk, hogy egy robot biztonságosan át tud haladni rajta, nem omlik össze váratlanul az egész. Bonyolultabb, mint gondolnánk, én többször is úgy éreztem, hogy a „stabil“ támszerkezetemnek bírnia kell a terhet, mégis összeomlott az egész. Van benne kihívás tehát, sok helyzetet akár többféle módon is megoldhatunk, nem szükséges az összes kockánkat mindig felhasználni. Amint minden szép és jó, a megoldások után akár vissza is térhetünk, hogy még szebb, még jobb dolgot alkossunk. Ilyenkor lehet még többféle, előrehaladtunkkal egyre változatosabb kockákkal és egyebekkel igazán maradandót alkotni. Namármost, amint sikerült valami funkcionálisan működőképeset alkotnom, én speciel nem éreztem a belső ingert, hogy visszatérjek ezekhez a feladványokhoz pusztán a cicomázás kedvéért. Nem tudom, lehet, hogy egy kis idő múlva mégis visszatérek hozzájuk.

Hiszen rengeteg mindent tudunk a játékban összeharácsolni. A diorámákon lévő ládikák többnyire az adott „világ“ egyéni fizetőeszközét rejtik, amit a mindenhol jelen lévő, de mindenhol másfajta portékával kereskedő szellemnél költhetünk el. És akarunk is elkölteni, olyan jóféle dolgokat árul, többek között ruhákat, fejfedőket, különleges kockaszíneket (amiket az építgetős feladványok újrázásánál használhatunk), és világonként különböző speckó, ám méregdrága tárgyakat. Nem mondtam még? Figuránkat bármikor átalakíthatjuk kedvünkre, minden egyes elemüket kicserélhetjük, a szellemes cuccokat is beleértve! Lehetőségeink beláthatatlanok!

Igazából két kifogásom volt a Lego Bricktales-szel. Az egyikük a körülményes irányítás. Nem annyira a terepeken, az tényleg semmiség, inkább az építgetésnél. Sok gyakorlatot és türelmet igényel az egyes elemek megfelelő helyre juttatása egy olyan háromdés környezetben, ahol néha a konstrukciót sem tudjuk tisztán átlátni és a kamera is hajlamos kényelmetlenségekre. A másik viszont, hogy a Bricktales, ha nem megyünk vissza módszeresen kipucolni a helyszíneket és minden dolgot összegyűjteni, elég rövidke, kb. hat órányi kaland. Ha viszont gyermekkel együtt, akár több részletben játsszuk, akkor bőven kellemes időtöltésnek mondom. Ajánlott is segítségként a lurkó mellett lenni, hiába aranyosak önmagukban a figurák, magyar feliratok (még?) nincsenek és a feladványok között is akad fogósabb.