[Teszt] LEGO 2K Drive

LEGO 2K Drive

sQrNagy Csaba2023.06.04. 15:35

Az elmúlt 25 évben a kaliforniai Visual Concepts neve egyértelműen összefonódott a különböző licencelt sportjátékokkal. Az 1988-as alapítását követően ugyan még kísérletezetek egy keveset a platformer, verekedős és shoot ‘em up műfajban, azonban később szinte kizárólag az NHL, NFL, MLB, WWE és NBA hárombetűs mozaikszavai után tűnt fel a logójuk. Egészen mostanáig, amikor váratlanul egy abszolút kompetens kart-kalandot is sikerült a boltok polcaira gurítaniuk a LEGO 2K Drive formájában! Sajnos a kiadói részleg már nem volt képes hasonlóan kellemes meglepetést okozni.

A fő történetszál Bricklandia négy tenyérnyi nyílt világán vezet keresztül, ahol egy szabadon választott néma minifigura műanyagjába bújva igyekszünk eljutni az áhított Sky Cup Grand Prix döntőjébe. A LEGO adaptációk hangulatát örző rövid intro hanyagul kikacsint a negyedik fal fölött, majd pillanatok alatt felvázolja a banális alapszituációt Clutch Racington visszavonult mentor karakterével és a minden különösebb indok nélkül rögtön nemezisünkként fellépő Shadow Z-vel. A könnyed, pörgős átvezető képsorok és az infantilis humor egyértelműen a fiatalabb korosztályt célozza meg, amihez szerencsére az öklömnyi elemeivel könnyedén átlátható felhasználói felület és a remek kezelhetőség is asszisztál.

A kék sündisznó baráti társaságától ellesett adaptív járműrendszer automatikusan idomul az elénk kerülő terepviszonyokhoz, pillanatok alatt váltva például egy aszfaltszaggató sportkocsi hasonmás, a dagonyázó quad és a hullámokon sikló motorcsónak között - amit természetesen a pályák vonalvezetése is kihasznál. Az egyszerűen elsajátítható, ugyanakkor némi mélységet is őrző irányítás közel tökéletes árkád alapot nyújt a versenyzéshez: reszponzív, villámgyors és éppolyan szórakoztató a hosszú egyenesek megnyúló látképe alatt, mint a finoman keresztbe fűzött íveken és a derékszögű kézifékes fordulókban. Amire szükségünk is lesz a startvonaltól a célszalagig tartó kocka-káosz közepén.

A fejlesztők ugyanis egy egészen pofátlan és átlátszó rubber-banding megoldással kényszerítenek bele a folyamatos fizikai kontaktusba és az erőnyerők aktív használatába. Így soha nincs teljesen veszve egy futam a boly végén rekedve, de elhúzni sincs lehetőségünk a riválisoktól egy biztos győzelem tudatában. Ez nyilvánvalóan segít kiegyenlíteni a különböző képességű játékosok esélyeit, de teljesen elveszi a fejlődés jutalmazó érzését. A nyolc különböző power-up ráadásul nem elég karakteres, változatos vagy izgalmas ahhoz, hogy konstans rájuk legyünk utalva - és csupán egy ad defenzív eszközt a kezünkbe. Kétségtelenül látványos és adrenalin pumpáló a folyamatos harc, de aki a műfajon belül inkább a pontos vezetést és a technikás levágásokat preferálja az valószínűleg csalódni fog.

Főleg mert a Story Mode gerincét adó 26 klasszikus versenyt is csupán a már megszokott egyszerű gyűjtögetni valók, egy maréknyi repetitív kihívás és a hatféle külön is elérhető minijáték tagolja a térképen. Keresd meg ezt. Törd össze azt. Gyűjts össze ebből ennyit. Ugrass ilyen messzire. Bökdösd ezt el sután odáig. Ezek a melléktevékenységek valószínűleg már a pelenkásokat sem fogják váratlanul érni, de legalább segítenek kitolni a nagyjából 6-8 órás fő történetszál kínosan szűkös játékidejét - olykor kötelező jelleggel, ha a soron következő történeti mérföldkő magasabb szintet követel meg. Na meg minden dob némi aprót a sovány malacperselybe!

A játék legerősebb tartóeleme ugyanis egyértelműen a hatalmas járműkínálat és a garázsunk lehetőségekben gazdag építő módja, amihez soha nem lehet elég Brickbux a zsebünkben. Itt tényleg szinte bármit összerakhatunk! A remek oktató szekció komótosan vezet végig a teljes eszköztáron, ami utána könnyedén képes hosszú órákra beszippantani bárkit, akibe szorult még némi gyermeki kreativitás. A rendszer aránylag egyszerűen kezelhető, átlátható és rugalmas. Ha az asztalodon össze tudsz valamit rakni, akkor szinte biztos, hogy a képernyőn is - és vice versa. Az előre épített szettek és a különböző egyedi LEGO darabkák fokozatosan oldhatóak fel a kampány során és a térkép ikonjainak körbejárásával. Egy jelentős részéhez azonban kénytelenek leszünk átbotorkálni a szomszédba…

Hogy az Unkie’s Emporium virtuális boltjának ajtaja mögött pár perc alatt elherdáljuk a nehezen összekuporgatott játékbeli valutánkat. A tesztidőszak első napjaiban egy teljes kampány végigjátszás például maximum három-négy egyedi jármű megvételére volt mindössze elegendő és már terelt is minket tovább az aktuális szezonbérlet, valamint a lokális játékpénzünk (HUF) beváltása felé. A versenyek után járó jutalmazás azóta átesett ugyan egy kisebb finomhangoláson, de a 2K sajnos ezúttal sem volt szégyenlős a mikrotranzakciókat illetően - ami egy elsősorban a fiatalabb korosztályt megcélzó címnél különösen aggályos. Valószínűleg ennek köszönhető ráadásul az is, hogy jelenleg nincs lehetőség kreálmányaink közzétételére és a mások által felépített járművek használatára. Pedig máris fantasztikus dolgok születtek a szub-reddit tanúsága szerint!

Technikai oldalról az Unreal Engine 4 egy részleteiben olykor meglepően elnagyolt, de az összképet tekintve kellemesen élénk és vidám látványvilágot pakol a képernyőnkre. Bár az arányok néhol következetlenek, a realisztikus környezetben szétszórt LEGO modellek továbbra is jól mutatnak egymás mellet és kielégítően hullnak apró építőkockákra ha keresztülszáguldunk rajtuk. A grafikus motorra jellemző textúra streamelési probléma továbbra is megfigyelhető, valamint a tenyérnyi nyílt világok között sincs sajnos közvetlen átjárásunk, de a gyorsutazás töltőképernyője azért nem ég majd be az OLED panelünkbe a szükséges néhány másodperc alatt. Hasonló színvonalat képvisel Jamie Christopherson könnyed, bár kissé felejthető zenei anyaga és a szóvicceket szállító szinkrongárda is.

A LEGO 2K Drive egy meglepően magabiztos kitérő tehát a Visual Concepts sportjátékok uralta portfoliójában. Az árkád vezetési modell kezes és szórakoztató, a látványvilág kellően sebes és kontrasztos, a pálya nyomvonala pedig ügyesen használja ki az adaptív járműrendszert. Bár a fő történetszálat rövidre vágták, a játékidő némileg kitolható az osztott képernyős kooperatív vagy az online kompetitív módokkal. A garázsunk kreálmányainak pedig tényleg csak a képzeletünk szab határt! Illetve a pénztárcánk, mert a szolgáltatás alapú felépítésnek köszönhetően a tartalom jelenleg picit szűkös és nehezen elérhető mikrotranzakciók igénybevétele nélkül. Ami egy F2P modellnél még talán bocsánatos bűn, de itt szemrebbenés nélkül ráírtak 44.990 forintot az Awesome Rivals Edition árcímkéjére.

PLATFORM PS5 (tesztelt), XSX|S, PS4, XBO, NSW, PC
KIADÓ 2K Games FEJLESZTŐ Visual Concepts
MEGJELENÉS 2023. május 19. ÁR 20.990 - 44.990 Ft

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

35 perce

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

10 órája

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

1 napja
4

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

1 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

2 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

2 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

2 napja
7

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

3 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

3 napja
4

Heti megjelenések

4 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

4 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

6 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

7 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

7 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

8 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

9 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

9 napja
9

Steel Seed

Nagyszabású, jól felépített és hangulatos világokra akkor is szükség van, ha a készítők bőven megelégszenek azzal, hogy több száz óra helyett “csupán” 1-2 hétvégére szeretnének minket szórakoztatni.

9 napja
1

Kisebb bejelentések - ez történt hétfőn

Benne: Mycopunk, Elden Ring, Bridge Constructor Studio, VIractal, Eternal Evil, Crystal of Atlan, Little Kitty, Big City.

2025.04.29.
1