Viszont, ha már úgyis egy új platformos megjelenésről van szó, csak egy pár pillanatra térjünk ki arra, hogy milyen a játék a Nintendo hibrid masináján: majdnem olyan, mint bárhol máshol - sajnos csak majdnem. A Heaven’s Vault ugyanis, ahogy azt a képek is mutatják, nem az a kifejezetten erőforrásigényes játék, biztos voltam benne, hogy egy kellően okos kávéfőzőn is képes vígan elfutni, ehhez képest a Switch változat valamiért hajlamos időről-időre megakadni. Nem arról van szó, hogy szaggatna, inkább mintha a háttérben valamilyen betöltés időről-időre egy töredékmásodpercnyi fennakadást okozna. Zavaró? Egészen minimálisan és eléggé biztos vagyok benne, hogy egy közelgő patch ki is kalapálja, de azért jó, ha tisztában vagyunk ezzel. Minden másban látszólag teljes a paritás.

Oké, ennyit a technikai oldalról, inkább nézzük, mi is olyan nagy szám ebben a játékban! Mint említettem, kalandjátékról van szó, azonban felejtsük el a tárgykombinálós, puzzle feladványos fajtákat – a Heaven’s Vaultban nem kisebb feladatunk van, mint egy ősi nyelv feltérképezése, ezzel pedig a civilizációnkat fenyegető ismeretlen erő megismerése és persze lehetőség szerint elhárítása. És mikor azt mondom, hogy nyelvészkedni fogunk, akkor azt tessék szó szerint érteni!

A játék főhőse Aliya Elasra, egy régész, méghozzá egy eléggé különc fajta, mivel szemben a jelenleg elfogadott világnézettel (ez lenne a Loop, ami szerint a történelem folyamatosan ismétlődik, ezért a múlt megismerése lényegében felkészít a jövőre) ő úgy gondolja, hogy a múlt megismerése inkább a jelenre ad magyarázatot és nem a jövőt jósolja meg. Épp ezért eléggé furcsa, hogy pont őt bízzák meg egy elveszett robotika tanár megkeresésével, mivel az említett személy korántsem nevezhető történelminek, szemben az Aliya által tanulmányozott agyagedényekkel és társaikkal. Azonban hamar kiderül, hogy Janniqi Renba eltűnése nem egy egyszerű ügy és megtalálása igenis pont olyan embert kíván, aki tisztában van a múlttal.

A fenti történet kitűnő alapja lenne akár egy Indiana Jones kategóriájú kalandnak, de itt nem ez a helyzet, ahelyett, hogy ostorral csattogtatnánk csontváz katonákat, régmúlt időkből visszamaradt tárgyakat és helyeket keresünk, majd az ott lévő írásokat megfejtve próbáljuk kitalálni, hogy 1. mi történt, 2. ez hogy kapcsolódik az ügyhöz és 3. ez hogyan mozdítja előre a nyomozást. És itt jön be a képbe a játék legszebb része: a fejlesztők egy komplett nyelvet hoztak létre, melyet az alapoktól nekünk kell megfejtenünk! Ez leírva kifejezetten unalmasnak tűnhet, de az az igazság, hogy pont ellenkezőleg, egy-egy kifejezés megértése rendkívül kielégítő érzés!

Első körben ugyanis esélyünk se lesz megérteni a dolgokat, bár kapunk tippeket, hogy a nagyjából a fura rovásírás egy-egy tagja mit jelenthet, de tapasztalat híján szó szerint a sötétben tapogatózunk. Aztán kellő anyag összegyűjtésével (és figyelve arra, hogy hol találtuk őket) elkezdünk apróbb dolgokat megérteni, észrevesszük, hogy hasonló szavaknál egy-egy jel nem biztos, hogy a szó értelmét változtatja, hanem például a többesszám jele, vagy a múlt időé, esetleg a tagadásé. Majd feltűnik, hogy hasonló értelmű szavak hasonló rovásokból épülnek fel, így ezeket a jeleket be tudjuk helyettesíteni esetleg korábban megtalált szavakba, találunk új kifejezéseket, melyektől egy-egy mondat értelmet (esetleg más értelmet) nyer és így haladunk a szövegek teljes megértése felé. A játék egészen minimálisan segít csak (nyilván azon kívül, hogy felajánl néhány lehetséges kifejezést), amennyiben egy szót már kellően sok helyen használtunk, akkor Aliya eldönti, hogy jól találta-e ki, vagy nem és ilyenkor újra tippelhetünk.

Minden egyes kifejezés picit közelebb visz a rég- és közelmúlt megértéséhez, új helyszínek lehetséges helyét tudjuk meg belőlük, a játék világa, a Nebula történelmét pontosíthatjuk, vagy történetnek ad egy lökést. Mely történet, hasonlóan a Nebula plazmafolyamaihoz, ezernyi ágon fut a végkifejlet felé. A Heaven’s Vault ugyanis a legkevésbé se lineáris, cselekedeteinknek, döntéseinknek hatása van, szemben azonban például a Telltale játékokkal, ezen kulcsfontosságú döntések nincsenek látványosan kiemelve, így azok hatásával csak akkor szembesülünk, mikor épp szembejönnek velünk. A sztori egészen elképesztő ágakon haladhat, nem elég, hogy egyes karakterek másképp reagálnak ránk (vagy akár teljesen el is kerüljük őket), de például simán lehet, hogy egy ponton eladjuk társunkat, a Six nevű robotot egy kulcsfontosságú információért cserébe.

És ez az a pont, ahol egy picit megremeg a játék. Valahol sejthető is, egy apró csapatnak nem feltétlen volt ideje és erőforrása arra, hogy minden lehetőséget végigjárjon, épp ezért néhol érezni, hogy egyes dialógusok és helyzetek úgy lettek kialakítva, hogy azok ugyanúgy működjenek, bárhonnan is érkezünk hozzájuk. Ennél komolyabb probléma, hogy míg Aliya és Six két kitűnően megírt karakter lett, addig a világ többi lakosa eléggé egysíkú és érezhetően leginkább az a céljuk, hogy a történetet előre mozdítsak.

Azonban ezek és néhány apróbb, a játékmenetet érintő problémák (például a kicsit feleslegesen hosszadalmas utazások) eltörpülnek azon elégedettség érzése mellett, amit akkor érzünk, mikor újabb és újabb kifejezéseket értünk meg, mikor a felbukkanó hieroglifákat már azelőtt le tudjuk fordítani, mielőtt a lehetőségek megjelennének. Ha pedig végére érnénk a történetnek (ez olyan 15 órányi kalandot jelent) akkor felbukkan egy new game+ is, amiben az ősi nyelv egy bonyolultabb változatát próbálhatjuk összerakni, miközben kipróbálhatjuk milyen, ha például eddigi társainkat esetleg ellenfélként kezeljük.

A Heaven’s Vaultnak minden esélye megvolt arra, hogy egy átlag játékosnak rémisztően unalmas, niche alkotás legyen, de az inkle mágusai valahogy rájöttek, hogyan lehet a régészkedést, nyelvészkedést izgalmas formában eladni. Így se mondom azt, hogy mindenki játéka lett - kezdve onnan, hogy egy közepesebb angoltudást követel meg – azonban ha valaki kicsit is nyitottabb egy olyan kalandjátékra, melyhez hasonlót még biztos nem látott, Aliya kalandjaival egész egyszerűen nem nyúlhat félre.