Final Fantasy Pixel RemasterTeszt

A 15 órás játékidőbe szorított első rész kicsit felszínes minden tekintetben, de már tartalmaz rengeteg ikonikus elemet a későbbi sikercímekből, elképesztően stabil alapokkal rendelkezik, amiért cserébe még a mosolyogtatóan egyszerű történetet is meg tudjuk bocsátani. Megjelenésekor pont olyan forradalmi lehetett, mint az első Zelda, és hiába datálódik a Dragon Quest egy évvel korábbra, a Final Fantasy sokkal kiforrottabbnak és időtállóbbnak érződik a mai napig. Aztán a második rész kicsit a feje tetejére állított sok mindent, túltolták az innovációt, bár a mechanikája sokkal mélyebb, egyben átláthatatlanabb is a tárgyakra épülő fejlődési rendszerével. A harmadikban berobbannak a jobok és a summonok, amelyek nélkül a mai napig nem létezik a Final Fantasy. A negyedik rész hozta el számomra az első valóban érdekes és fordulatos történetet, az első igazán jellegzetes szereplőket és gonoszokat, na meg nem mellékesen az ATB rendszert, azt a valós idejű-körökre osztott hibridet, amit én még 2050-ben is szívesen játszanék, de már évek óta más szelek fújnak sajnos. Sokaknak van titkos kedvence a sorozat történetéből, ami nem feltétlenül esik egybe a játékosok többségének véleményével. Nekem az ötödik ez "a" titkos kedvenc, pedig ez volt talán az első, ami alig hozott be új dolgokat, inkább a meglévőket fejlesztette tovább. Még japánabb történet- és karaktervezetés, rugalmasabb job-rendszer, még gördülékenyebb csaták...a mai napig megállja a helyét. A hatodik pedig az első olyan, ami a klasszikus fantasy környezetet lecserélte egy addigiaknál sokkal sötétebb, technológiával is jobban átitatott világra, no meg az eddigieknél komplexebb történetre. Sokak szerint a Super Nintendo egyik legkiforrottabb játéka, és nehéz ezzel vitába szállni. Nekem nincs a kedvenceim között, de maximálisan elismerem az érdemeit.

A Pixel Remaster gyűjtemény tehát az első hat, eredetileg NES-re és SNES-re megjelent epizódot foglalja magában. Steamre és mobil eszközökre már tavaly megjelent, ezekhez a platformokhoz csatlakozik most a PS4 és a Switch, előbbin természetesen teljes körű trófea-támogatással. Ahogy a címből is látszik, itt most pont szembe mennek azzal, ahogy jó tíz éve képzelték el a korai részek felújítását, amikor a pixelhősöket és helyszíneket 3d modellekre cserélték, aminek kicsit két szék közé esés lett az eredménye, mert nehezen hiszem, hogy túl sok új vásárlót tudtak ezzel a lépéssel bevonzani, de cserébe legalább sokkal jellegtelenebb lett a minden felújított rész. Mostanra azért rengeteg indie játék sikeréből, vagy akár a 2D-HD megjelenésekből is látszik, hogy sokan nagyon is nyitottak a mai napig a pixelgrafikára, ezért a Square Enix is visszanyúlt az eredetiekhez. Ami így, ebben a formában nem teljesen igaz, ugyanis szinte mindent újrarajzoltak, legyen szó a karakterekről, az ellenfelekről, a világtérképről, a labirintusokról vagy a kezelőfelületről. Ezzel együtt egységesítették is a kinézetet, most nagyjából mindegyik epizód úgy néz ki, hogy az SNES-érát idézi, csak éppen széles képaránnyal és bármilyen kijelzőn élvezhető formában. Egyedül a hatodik rész lóg ki a sorból, annak már eredeti platformján is egyedi volt a megjelenése, most sincs ez másképp. Senki ne számítson Octopath Traveller szintű vizuális csodára, itt a pixeles megjelenítést nem álmodták újra, csak lehetővé tették, hogy olyannak érezzük, ahogy a visszaemlékezéseinkben él. Azért akinek van ideje, rakja majd egymás mellé a régi és új képeket, meg fog lepődni, mennyire csalókák tudnak lenni az emlékeink.

A grafikán kívül a zenék is kaptak egy alapos újrakeverést, illetve többet le is cseréltek és átrendeztek, de ha valaki nem fújja fejből, hogy hol és hogyan szóltak korábban a ezek, az csak azt fogja észrevenni, hogy rendre az ismert taktusok csendülnek fel és pont olyan precízen támasztja meg a hangulatot a sok klasszikus Nobuo Uematsu dallam, ahogy azt szeretjük. Az igazi újítása a gyűjteménynek mégsem az audiovizuális tupír, hanem a kényelmi funkciók. Ezek egy része konkrét csalás, más része azonban tényleg olyan segítség, ami 2023-ban teljesen indokolt már, és ha valaki egyszer megszokja, nagyon nehéz lesz valaha visszaállni az eredeti megoldásokra. Néhányuk már szerepelt a jó tíz évvel ezelőtti feldolgozásokban is, más részük új. Miről is van szó? Amivel kicsit túllőttek a célon, az a fejlődésgyorsító. Ha bekapcsoljuk, négyszer több tapasztalati pontot kapunk, azaz pillanatok alatt túlszintezünk bárkit. Abszolút semmi értelme. Nem csak azért, mert megöli a kihívást, hanem azért is, mert az ellenfelek egy gombnyomással kikapcsolhatók. Ez pontosan azt jelenti, amire gondolsz, a bossokon kívül nem kell senkivel csatázni (de így meg fejlődni nem fogsz). Ésszel használva ez néha nagyon jól tud jönni, ha valahova hosszan kell backtrackelni, vagy ha elakadunk, és nem akarjuk, hogy négy lépésenként megszakítsák a keresgéléseinket. Abban a pillanatban, ahogy bekapcsoljuk, számítsunk egy nagyon mélyről jövő, elkerülhetetlen szégyenérzetre, olyasmi érzés, mint amikor gyerekként valami rosszat csináltunk, mégsem tudtunk leállni.

Az automatikus, gyorsított csata már régebben is jól működött, ez tényleg nem árt a játéknak, de a monotonitást képes elviselhetőbbé tenni. Hasonló a helyzet a futással is, ha ezt bekapcsoljuk, labirintusokban kétszeres sebességgel tudunk haladni, de ugyanolyan gyakorisággal fognak megtámadni, tehát a játékegyensúlyt nem bántja, a tempót viszont megnöveli. Az igazán bombasztikus segítség azonban az, hogy a labirintusok térképeit teljes egészében megtekinthetjük (akár minimapként a sarokban, akár teljes képernyős változatban). Ez óriási könnyítés és bizony nehéz lemondani a használatáról, ráadásul egy számláló még azt is mutatja, hogy melyik helyszínen hány láda van összesen, így ha valamit kihagyunk, azt vissza tudjuk követni. Ezen kívül is akadnak kisebb újítások (pl. a bestiárium térképen is megmutatja, hogy egy lénnyel hol találkozhatunk, ha valamit ki kell esetleg farmolnunk), de azok nem szólnak bele annyira a játék menetébe. Bizonyára lesznek sokan, akik felháborítónak tartják ezeket a változtatásokat (oké, sokan azon is felháborodnak, ha egy remake-ben nem lehet a szoknya alá belátni vagy ha kicserélnek egy zenét egy másikra), de nem kötelező a használatuk, mindegyik kikapcsolható. Ezek közül ráadásul nem egy olyan, amit egy mai játéknál szinte negatívumként jegyeznénk meg, ha nem szerepelne benne. Az a helyzet, hogy némelyik sokkal patentosabbá teszi az élményt az eredetihez képest.

A Final Fantasy Pixel Remaster tehát egy nagyszerű csomag hat kiváló, történelmi jelentőségű játékkal. Néhány kínos, de zömmel jó kényelmi funkcióval újítottak rajta annyit, amennyi a 2020-as években indokoltnak tűnt (egy fontos dolog: az évek során néhány rész kapott kibővített tartalmat és helyszíneket, ezek nincsenek benne a Pixel Remasterben, mert az eredeti NES éS SNES anyagokig nyúltak vissza.). Az egyetlen igazán komoly probléma - már azon kívül, hogy dobozos verziót szinte lehetetlen normális áron szerezni belőle -, hogy ezt már láttuk és megvettük ezerszer. Ha a sorozat első hat részével akarunk játszani, rengeteg különböző lehetőségünk van erre, és még csak nem is feltétlenül kell leporolni a több évtizedes konzolokat. Akárhogy is nézem, 26 ezer forintot elkérni ezért a csomagért még akkor is sok, ha a világ valaha volt legjobb játékai közül szerepel benne néhány. Nem azért, mert az - eszmei - értéke alapján sok ez az összeg, hanem azért, mert 30-35 éves játékokat akkor sem szoktak ennyiért adni, ha jár mellé néhány cheatkód és kényelmi funkció. Igazából az árnak soha semmilyen játék értékelésében nem szabadna szerepet játszania, itt ugyanakkor egész egyszerűen nehéz elmenni mellette szó nélkül. De ha gondolod, persze egyenként is árulják a címeket, nem kötelező megvenni az összeset. Én ennek ellenére maximálisan ajánlom mindet, egymás után játszva szépen végig lehet követni a fejlődés ívét, ami az első hat rész esetében még sokkal töretlenebb volt, mint napjaink Final Fantasy címeinél. Egy darabka történelem, és mint ilyen, mindenkinél ott a helye a konzolon vagy számítógépen.