Europa - Álmaimban egy holdon jártamTeszt

Igen, az utóbbi mondat számos másik játékteszt felvezetése is lehetett volna, de higgyétek el, hogy a sokszor hangoztatott öko-üzenet jóval átélhetőbb (ezzel együtt lényegesen húsbavágóbb is), ha teljes mértékben átadjuk magunkat a mesélőnek, valamint ízesen tálalt elbeszélésének.

Europa és az emberiség sorsának felfedezése Zee-re, az igencsak fiatal android fiúra vár, akinek közlekedését egy Zephyr nevű szerkezet teszi hatékonyabbá (és nem mellesleg sokkal szórakoztatóbbá), mint a gyaloglás. A berendezés használatával magasra szökellhetünk, a glide segítségével pedig hatalmas területeket repülhetünk át, a jetpack kapacitása azonban eléggé véges, menet közben tehát olyan pontokat is útba kell ejtenünk, ahol tölteni tudunk az energián. A szökdécselés és röpködés elég szórakoztató, de az igazán felemelő pillanatok akkor következnek be, amikor kötöttebb röppályán kell navigálnunk, ezek az átvezetők ugyanis monumentális pillanatokkal, illetve elragadó zenei aláfestésekkel vettek le a lábamról. A légtérben töltött percek tehát örömteli részei a játéknak, de ha véletlenül kiesünk a flowból, vagy egyszerűen gyaloglásra vagyunk kényszerítve, mozgásunk sokkal korlátozottabbá és körülményesebbé válik.

Zee-nek sajnos megvan az a rossz tulajdonsága, hogy szinte mindenhova lendületesen érkezik, ez sokszor váratlan becsúszásokba, vagy épp szerencsétlen túlfutásokba, legrosszabb esetben csúnya alázuhanásokba torkollik. Azok az ugrálós részek, ahol a jetpack nem használható, meglehetősen fogcsikorgatós élmények, márpedig többször előfordul, hogy Zephyr energiáját erőterek, esetenként szerencsétlenül szálló AI teremtmények nullázák le.

Az égi palota

Zee egy többször látható landmark, a lebegő sziget felé veszi az irányt, ami a felszínről visszavonult emberiség utolsó bázishelye. Az előrehaladáshoz lightos fejtörőket és ügyességi szekvenciákat kell teljesítenünk, a történet pedig Zee édesapjának naplóbejegyzéseiből áll össze - a szövegeket Earl Fisher olvassa fel, akinek munkája igazi mélységgel ruházza fel a háttérvilágot. Bár a program értesíteni szokott, hogy mozgás közben ne vegyük elő a naplót, de más esetekben is bajba kerülhetünk, ha rossz időpontban kezdenénk olvasni: mivel a könyv tanulmányozása nem állítja meg a játékot, simán előfordulhat, hogy célba vesz minket egy barátságtalan gép, vagy elfúj minket a szél, így ha bele szeretnénk feledkezni a szavak világába (vagy épp a vázlatokban szeretnénk gyönyörködni), a lapozgatás előtt mindenképpen válasszunk egy nyugodt helyet.

A kockatologatás és ajtónyitogatás mérsékelten élvezetes, a nagyobb probléma azonban nem abból adódik, hogy a kihívás teljesen hiányzik (direkt ilyen a koncepció), hanem hogy a tevékenységek száma rettenetesen limitált, ebből kifolyólag nagyon nagy az ismétlődés - ez utóbbi pedig nem túl szerencsés, ha csupán egy pár órás játékról van szó. Ami kifejezetten frusztráló, hogy bizonyos pontokon a kamera önálló életre kel, és mindenképpen arra kell nézni, amerre a készítők szeretnék, ez néhány esetben teljesen kivesz az adott feladatból, vagy megtöri az egyéni felfedezés varázsát.

A tájak egyébként lenyűgözőek, a hatalmas látótér pedig azt a benyomást keltheti, hogy végre kapunk egy Breath of the Wild-hoz hasonló mesés, élettel teli nyílt világot (melynek felfedezését még a hardver korlátai sem árnyékolhatják be), a valóság azonban közel sem ennyire rózsás. A bejárható területek valóban nagyok, csak éppen nincs miért bejárni őket: a térképeken egyféle cuccot gyűjthetünk (néha a Zephyr-hez is találhatunk power up-ot), de a legtöbb helyen tényleg semmi sincs - a látkép így sokkal impresszívebb összhatásában, mint részleteiben. Néhány esetben az is előfordul, hogyha nagyon elkalandoznánk, láthatatlan, felhőszerű falak tessékelnek minket vissza a játéktérbe, a nap végén pedig ott tartunk, hogy bármennyire is kiterjedtek a zónák, lényegében egyetlen bejáraton jövünk be, és egyetlen kijáraton távozunk.

Kár, mert ha egy kicsivel több interakció lenne (több gyűjtögetni való, minijátékok, állatsimogató stb.), az méginkább kiemelné a játéktér gyönyörűségét, amibe meglátásom szerint sokkal több potenciál szorult. A mezők telis-tele vannak különös állatokkal és mesterséges lényekkel (Zee időről időre le is rajzolja őket), de az ürességtől kongó épületek, illetve a “laposföld” szélén kitapintható határok jelentősen redukálják az érdeklődést, figyelmünk pedig sokkal inkább elsiklik a részletek felett.

Ha csak a hangulaton és a történetmesélésen múlna, számomra az Europa máris előkelő helyet érne el a 2024-es dobogón (még akkor is, ha a teljes végigjátszás csupán 3-4 órát igényel), de a míves grafikájú és narratíva-központú alkotásoknál mindig felmerül a kérdés, hogy milyen játékélményt ad azoknak, akik a videojátékoktól nem csupán interaktív történetmesélést, hanem igazi kihívást, illetve lebilincselő játékmechanikákat várnak. Az az igazság, hogy Zee utazása ebben a formában csak kicsivel több, mint egy átlagos sétaszimulátor (ha úgy tetszik gliding, esetenként flying túravezetés), melyben a magasröptű gondolatok nem nagyon földelődnek le az ügyességi szekvenciák szintjére, és bár a játéktér sokkal nagyobbnak tűnik, valójában sosem térhetünk le igazán a szigorúan vezetett ösvényről.

Érdemes úgy hozzáállni a kérdéshez, hogy a játékot tervező Helder Pinto nem is nagyon szeretett volna mást, saját bevallása szerint ugyanis egy békés és pihentető (hovatovább, meditatív) kikapcsolódást kínáló címet. Ha ez és az irányítás esetlegességei nem tántorítanak el, akkor egy gyönyörű és szívfacsaró mesét élhetsz át, melynek művészi prezentációja a legnívósabb rajzfilmek minőségi szintjét hozza, üzenete pedig - ha nem is túl eredeti - de égetően releváns kérdésfelvetéseket hordoz.

PLATFORM PC | KIADÓ Future Friends Games | FEJLESZTŐ Helder Pinto | MEGJELENÉS 2024. október 11. | ÁR 15 EUR