DreadOut 2 - Switchen is rémisztgetnek az indonéz rémekTeszt

A játék főszereplője Linda, aki az első részben már túlélt néhány borzalmat. A megtörtént események után az iskolájában őt hibáztatják az elhunyt barátai haláláért, így folyamatos atrocitások érik. A dolgot tetézi, hogy a túlvilági erők ismét Linda nyomába erednek. Nem egyszer rántják karakterünket a párhuzamos sötét világba, ahol a démoni lények nem csak identitásként, hanem hús-vér formában is az életünkre törnek.

A DreadOut 2 megjelent már szinte mindenre. Legutóbb a PS5 és Series verziók már elég látványos grafikai frissítést is kaptak, melyekben magas felbontás és 60 fps-es megjelenítés mellett, minden szépen tükröződött és látványos effektek is kényeztették látószerveinket. Most a Switch változat külcsínje terén már nem sok jóról tudok beszámolni. A látvány valahol a PS2-es időket idézi, azaz elég alacsony poligonszámúak a karakterek, sokszor a textúrák az orrunk előtt töltenek be, valamint a framerate is feleződött. Ami szintén zavaró, hogy jóval sötétebb tónusú ez a verzió, így szinte csak este vagy függönyt behúzva játszható, ami a hordozhatóságot gyakorlatilag kizárja.

Ami kicsit furcsa volt a játék elindításakor, hogy a nyelv alapértelmezettként japánul köszöntött. A Google fordítót használtam a telefonom kamerája segítségével, azaz már némi tutoriált is kaptam a mobil hasznosságáról (Hehe! – mcmacko). A kanjik megfejtése után a beállításokban újabb meglepetés ért, ugyanis a nyelvek között a magyar is választható – igaz a fordításhoz valószínűleg ők is valamilyen segédprogramot használtak, az ugyanis eléggé amatőr.

Továbbra is a szellemek és szörnyek levadászása a fő feladatunk. A helyszíneken könnyű eltévedni és emiatt sokszor csak bolyongunk céltalanul, ami igen frusztráló tud lenni. Közelharcokban legtöbbször a kamera vakuját használjuk. Van amikor ez a villanás csak bénító hatású és ilyenkor vagy elfutni, vagy a közelharci fegyverrel kell a lényeket legyűrni. Lopakodó szegmensek is vannak, így például volt olyan jelenet, hogy a hullaházban a tetemek mellé kellett befeküdni, addig amíg a körfűrészes boncnok a közelünkben volt.

Ami tetszett, hogy az indonéz folklór kevésbé ismert rémei, szellemvilága újdonságként hatottak és az egész kaland emiatt nyomasztó és félelmetes is volt. Ami nem tetszett, az az irányítás. A fényképezőgép elővétele és a támadási animáció hosszú másodpercekig tart, miközben a karaktert követő kamera sokszor eltéved. Az ellenfelek nálunk sokkal gyorsabban mozognak és minden irányból is tudnak támadni. Az egyik főgonosz egy tigris volt, aminek legyőzése - ennek a gyenge kezelésnek köszönhetően - nagyjából 5. alkalomra sikerült, és nem egyszer csúnya szavak hagyták el a számat. Szintén negatívum, hogy miután meghalunk, közel 2 percet kell várni a játékállás betöltésére, ami nagyon bosszantó. A játékidő kitöltésére a bolyongás mellett rengetegszer buta feladatokkal is ostoroznak minket. Az egyik küldetésnél például kávét kellett keresni az egyik szereplőnek, hogy az tovább engedjen az elzárt területre. Körülbelül a 6. megtalált kávé volt csak neki megfelelő, így közel fél órán keresztül csak zaccok után kutattam.