Bár a Detective Pikachu hallatán sokan a 2019-es élőszereplős filmre gondolnak elsőre, a hollywoodi szenzáció igazából az egy évvel korábban megjelent, azonos című 3DS játék nyomán készült.
Egészen példátlan eset, hogy egy nem is főszériás Pokémon cím ekkora népszerűségre tegyen szert és még a filmvászonra is adaptálják! Így a játék rajongóiként okkal vártuk a nyitva hagyott első rész folytatását, de évekig csak hallgatás volt a jussunk. Ám szerencsénkre a melléksorozat mégsem annak a bizonyos fióknak a mélyén végezte, hiszen pár éves csendet követően, szinte a semmiből végre megkaptuk a folytatást!

A történet két évvel az első részt követően veszi fel a fonalat: bár az R incidens néven emlegetett ominózus ügy megoldódott, Ryme városkája azonban még nem heverte ki az esetet. A sajnos emberáldozatot is követelő borzalmak emlékére a város polgármestere kitüntetést ad át a Tim Goodman és Pikachu alkotta duónak a város megmentéséért, azonban a ceremónia sem alakul zökkenőmentesen, ahogy egy megvadult Corviknight betör az ünnepségre. Bár az emiatt keletkezett zűrzavar viszonylag hamar csillapodik, főhőseinknek nem sok ideje akad pihenni, hiszen felkérik őket, hogy segítsenek kinyomozni egy ellopott ékkő esetét.
Bár elsőre csak egy sima lopásnak tűnik az ügy, ahogy az idő halad előre, Tim és Pikachu rá kell, hogy döbbenjenek: ez csupán a kezdet, és gyakorlatilag minden újabb nyomozásuk egy hatalmas, háttérben húzódó összeesküvéshez vezető nyom. Rajtuk áll, hogy felismerjék és összeszedjék a hátramaradt morzsákat, és felkutassák a színfalak mögött húzódó igazságot, ha nem szeretnék, hogy az emberek és pokémonok békés együttélése is veszélybe kerüljön! Így főhőseink amellett, hogy Tim apjának, Harrynak a hollétét továbbra is próbálják kinyomozni, igyekeznek minden eléjük gördülő más akadályt és rejtélyt is megoldani.

A történet az első rész folytatása, de valamennyire anélkül is követhető lehet, ebben a játék is próbál segíteni: rögtön egy rövid összefoglalással és helyzetmagyarázattal kezd indítás után. Ennek ellenére azoknak jelent teljes élményt, akik tisztában vannak az előzményekkel. A Detective Pikachu Returns ugyanis időben bár az első rész után játszódik és számos új szereplővel megismertet minket, de a történet több ponton is visszautal az első rész eseményeire, szereplőire, és a végső rejtély felfedezése meg az érzelmi hatások is jóval erőteljesebbek lehetnek, ha valaki a teljes cselekménnyel tisztában van.
A sztori hangulata maradt a régi: egy könnyedebb, lassabb kezdést követően egyre sötétebb ügyekbe keveredünk, de szerencsére a játék sose válik komorrá, hála Tim és Pikachu jópofa interakcióinak és ennek a varázslatos világnak, amely tele van különféle fajta (és régiókból származó) pokémonokkal. Az elsődleges humorforrást főleg Pikachu poénos megjegyzései és teszetosza mozgáskultúrája jelentik, de a játék számos más aranyos vagy egészen megható, drámai pillanatot is tartogat a számunkra.

A játék az elődjéhez hasonlóan egy egészen lineáris narratívát követő kalandjáték, ahol újabbnál újabb helyszíneket bejárva nyomozunk. Maga a detektívmunka leginkább point-and-click jellegű: az egyes terepeket átnézve keresgélünk nyomokat, illetve interakcióba léphetünk az épp ott tartózkodó pokémonokkal és emberekkel. Tim alapvetően csak az emberekkel tudna beszélgetni, de Pikachu tolmácsolásának hála a pokémonokat is kikérdezhetjük, és nem egyszer tőlük szerezhetünk be kritikusan fontos információkat.
Maguk a helyszínek is meglepően változatosak: amellett, hogy Ryme város ikonikusabb utcáit és tereit is bejárhatjuk, ősi romoktól kezdve a helyi rendőrségen át egészen különféle lokációkon kereshetjük a rejtélyek megoldásait. Mindegyik helyszín egyedi és szépen berendezett, az ott tartózkodó szereplők pedig mind kicsit hozzátesznek ahhoz, hogy jobban megismerhessük a játék világát.
A nyomozások során emellett nem kevés puzzle-t is meg kell oldanunk, amikben most más pokémonok segítségét is kérhetjük! Így mindig lesz, aki segítsen akár szimatolva szagmintákat követni, akadályokat áttörni vagy éppen nehéz tárgyakat mozgatni. Sőt vannak lopakodós küldetések, és bizonyos helyzetekben segítenünk kell Pikachunak vagy jó időben lenyomni, vagy egy ideig folyamatosan nyomogatni egy adott gombot. Az új játékelemeknek hála a Detective Pikachu Returns sokkal interaktívabb élményt jelent az elődhöz képest, és az összegyűjtött bizonyítékokból is látványosabb módon lehet következtetéseket levonva közelebb jutni a megoldásokhoz.

Maguk a puzzle-ok egészen érdekes és kreatív irányt is vesznek helyenként, de felnőttként nem jelentenek túlzottan nagy kihívást, inkább csak kellemes kikapcsolódást nyújtanak. A játék azonban próbál figyelni a fiatalabb játékosokra is, állandóan készen állva arra, hogy tippeket vagy segítséget adjon, ha mégis megrekednénk.
Több interaktív elem ide vagy oda, arra viszont készülnünk kell, hogy nagyon sokat fogunk olvasni, hiszen a szereplők így fognak tudni vallomásokat meghallgatni vagy egyes tárgyi bizonyítékokhoz vezető nyomokról értesülni. Aki szereti a hasonló játékokat, annak ez a lassabb történetvezetés és játékritmus nem lesz szokatlan, de kár, hogy leginkább csak a cutscenek kaptak szinkront, és a játékban folytatott beszélgetések nagy része pár nyögést leszámítva minden beszédhangot mellőz, hiszen azok is hozzáadhattak volna egy kicsit az élményhez.
A történetet előrébb mozgató központi nyomozás mellett lehetőségünk lesz a környezetünkben lévőknek is segíteni: mindig akadnak eltévedt pokémonok, társukat vesztett emberek, sőt még egy kvízmester is, akinek a feladványait megoldhatjuk. Ezeknek a kis mellékküldetéseknek a megoldása abszolút nem kötelező, de jópofa kis adalékok, amik segíthetnek újabb pokémonokkal megismerkedni, vagy alaposabban bejárni egyes helyszíneket.

A játék látványvilága egészen szép, határozottan előrelépés az első részhez képest, szerencsére a legutóbbi főszériás Pokémon játékokban (Violet/Scarlet) tapasztalt szaggatások és teljesítménybeli gondok nem jellemzőek. Nagy ritkán a háttérben akadhatnak picit robotosabban mozgó alakok a párbeszédek alatt, de minden más egészen szép.
A hangzásvilág is kimondottan jó lett, az éppen háttérben szóló dallamok jól illeszkednek az aktuális helyzethez, különösen a nyugodtabb, jazzesebb dalok ikonikusabbak.
Szerencsére a Detective Pikachu Returns az első részhez hasonlóan angol és japán szinkronnal is elérhető, így mindenki a maga számára szimpatikus hang- és feliratkombinációval élvezheti ezt a kalandot. A japán szinkronszínészek közül nagyon jó szereposztást kaptunk a játékhoz, az egyedüli, ami zavaróbb lehet, hogy a szinkronhangok nem mindig igazodnak időben a szereplők szájmozgásához.
A Detective Pikachu Returns egy nagyon sok szempontból fejlettebb, interaktívabb és szórakoztatóbb játék lett, mint az elődje, de pár aspektusában azért még lehetne hova fejleszteni. Akit érdekel Tim és Pikachu legújabb kalandja, illetve szeretne végre válaszokat (no meg egy tényleges lezárást) kapni az első részben feldobott témákat illetően, azoknak már nem kell tovább várniuk!
PLATFORM Nintendo Switch
KIADÓ Nintendo FEJLESZTŐ Creatures - Nintendo, The Pokémon Company
MEGJELENÉS 2023. október 06. ÁR 16.000 Ft