Battlefield: Bad Company 2Teszt

A Bad Company első része, bár vérprofi multival rendelkezett, az egyszemélyes kampányban még véletlenül sem akarta komolyan vetetni magát. Ezért is volt üde kis színfoltja a taktikai lövöldék világának. Szerencsére a fejlesztők úgy gondolták, hogy érdemes folytatni ezt a vonalat és nem érdemes 1 vs. 1-et nyomni a CoD családdal. Apropó CoD család, sokakkal ellentétben én egyáltalán nem szeretném a Bad Company 2-t összehasonlítani a Modern Warfare 2-vel, mivel az egyetlen dolog ami megegyezik bennük, az a stílusuk. Szánom-bánom bűnöm, de nekem az első rész szinte teljesen kimaradt, pontosabban a multi demóval sokat játszottam, csak aztán valahogy elmaradt a vásárlás. Szerencsére aki a történet miatt szeretne rossz társaságba keveredni, és szintén skippelte az első részt, az megnyugodhat, nem direkt folytatás a második felvonás. Spoiler mentesen és rendkívül tömören a történet egy a japánok által kifejlesztett csodafegyver körül forog, amit egy orosz kliségyárból előugró beteg diktátor szeretne felhasználni a lusta kapitalisták elpusztítására. És bár az első és a második rész között nem volt sok kapcsolat, annyit azért megsúgok, hogy a második és harmadik között már lesz...

A történet nem rengeti meg a világot, viszont nagyon kellemesen beleültet abba a hullámvasútba, amiből egészen a végéig nem nagyon szeretnénk kiszállni. Sajnos érződik rajta, hogy azért nem kapta meg azt a mennyiségű figyelmet amit megérdemelt volna - a négy fő karakter remek, az apró humor bombák nagyot szólnak, viszont a főgonoszról szinte semmi sem derül ki. Ez a tipikus “van, mert kell valaki akit aztán a végén lelőhetünk” esete. Akadtak még problémák az ellenfelekkel is, akik sajnos szinte végig ugyanúgy néznek ki, ergo nincs az, hogy a játék végére esetleg keményebb vagy fejlettebb ágyútöltelékeket kapunk , és a mesterséges intelligencia még jóindulattal sem nevezhető Skynetnek... Valamint jobban örültem volna, ha több jármű használatot emelnek át a multiból. Ettől függetlenül végig jól fogunk szórakozni, csak nem biztos, hogy még egyszer jegyet váltunk majd rá.

Ami azonban az újrajátszási faktort igencsak növeli (amellett, hogy felrobbantsunk minden kommunikációs ládát és összegyűjtsünk minden fegyvert), nem más, mint a szenzációs audio-vizualítás. Igen, mert itt nem csak a káprázatos grafikára gondolok, hanem fontosnak érzem kiemelni az oly sokszor méltánytalanul elhanyagolt hangokat, effekteket, zenéket is. Nem akarok nagy szavakat használni, de szerény véleményem szerint konzolokon ez idáig büntetősebb grafikával rendelkező FPS-t még nem láthattunk. Néhány alkalommal egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Ekkora bejárható terület (bár azért az hozzátartozik, hogy ha szeretnénk elkalandozni egy kicsit és ezáltal elhagyjuk a műveleti területet egy aranyos kis visszaszámlálót kapunk ami erélyesen figyelmeztet, hogy húzzuk vissza a seggünket a fejlesztők által kijelölt játék térre...) és ilyen részletesség mellett abszolúte jár a rengeteg kudos a DICE-nak.

A karakterek animációja remek, a fegyverek, járművek nagyon jól néznek ki, az effektek, robbanások, hibátlanok, nem is nagyon lehet belekötni. Persze azért a szőrös szívűek kedvéért megemlítem, hogy mivel a játékban (szinte) minden lerombolható, összedönthető, akadnak technikai gikszerek, amikor textúrák akadnak össze, vagy a karakterek folynak egybe a fallal, valamint nagyobb sebességnél tapasztalható egy minimális pop-up a talaj menti régióban, ergo a kisebb tárgyakat, elemeket minimális késéssel húzza be gép. Ezen hibák egyike sem éri el a zavaró szintet, azonban az vitathatatlan, hogy léteznek.

Ritkán szoktam letenni a hajam magam mellé játék közben, mivel ugye egy kicsit fáj, meg megfázik a fejem is, viszont itt játék közben jó párszor megtörtént, meglepő módon a hangok / hangeffektek miatt. Elképesztően zseniális, amit ezen a téren véghezvittek. Hozzátartozik a dologhoz, hogy én szinte mindent fülessel játszom, aminek több oka is van de az egyik legfontosabb, hogy szerintem így jön ki legjobban minden kis apró részlet. Gondolok itt arra, hogy amikor egy házban vagy épületben állva lövöldözünk, akkor visszhangzik a fegyverünk hangja. De kérem szépen hogyan! Még azt is hallani, ahogy a töltények a földre esnek és azoknak a hangja is visszaverődik. De ami a legdurvább benne, hogy a puskaropogás visszhangosított verzióját minden fegyverhez megcsinálták, még a rakétavetőhöz is.

Azok a kis hangulatos spanyol folklór nóták amit Bolíviában hallgatnak a katonák, annyira beleillene az atmoszférába, hogy sok helyen csak álltam és hallgattam. Remek ötlet volt ezeket használni az aktuális zene helyett. Arról már nem is beszélve, hogy ahogy lassan osonsz a dzsungel mélyén a síri csendben, csak a madarakat meg a természet hangjait hallod és ahogy haladsz előre, szépen követed a rádiót ami egyre csak hangosodik, és akkor már tudod, hogy indulhat a buli. A csodafegyver aktivitását jelző, a LOST-ból átemelt sziréna félelmetesen durva hangjáról már nem is beszélve. Lehet, hogy ez csak rám volt ekkora hatással de mindig azt vallottam, hogy az ördög a részletekben van és nekem az ilyen kis dolgokkal tudnak egy játékot örökké emlékezetessé tenni.

A sok ömlengés után térjünk rá arra amiről a Battlefield család mindig is szólt, a többjátékos küzdelmekre. Igazából elég lenne annyit írnom, hogy a multi egyszerűen fantasztikus, dobni rá egy pontot és mehetnénk vissza játszani. De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük ott, hogy szinte ugyanúgy néz ki, mint az egyszemélyes kampány. Aki sokat játszott multi orientált FPS-ekkel, az tudja, hogy ez elég nagy szó. Jelen pillanatban 4 játékmód és 4 “kaszt” közül választhatunk. Itt van a régi jó Rush mód, ami a Goldrush-t váltotta fel. Ez a szokásos “támadsz majd védekezel, elpusztítva vagy megvédve a bázisokat” játék. Ennek a 4 fős csapatokra lebontott verziója a Squadrush, ahol nincs esélyed, ha csak nem egy teljesen összeszokott csapattal nyomulsz. A Conquest mód szintén ismerős lehet, ez a jó öreg “foglald a területet amíg fejbe nem lőnek” móka, ahol az nyer, aki több pontot birtokol a menet végén. És végül a Squad Deathmach, ahol egész egyszerűen a másik csapat minél többszöri likvidálása a cél.

Ha a kiválasztottuk a nekünk legszimpatikusabbat, nincs más hátra, mint kiválasztani, hogy milyen szerepet is szeretnénk alakítani. Az assault / támadó maga a katona, aki megy és lő, valamint egy bizonyos szint felett képes töltény ledobni a társaknak. Az engineer / mérnök más néven a nehéztüzér, az egyetlen aki képes rakétavetőt használni és járműveket javítani. Az orvos / medic meglepő módón egy durva nagy géppuskával császkál, képes meggyógyítani a társait és a legfőbb képessége, hogy kap egy defibrilátort és visszahozhat minket az életbe. Végül és nem utolsó sorban a recon / sniper barátunk, akit soha sem látsz, viszont könnyű megismerni, ha közel vagy hozzá, hiszen mindig csuklik, annyian akarják elküldeni a jó büdös.... Szóval a sunyi kis mocsok: azon kívül, hogy képes fejbe lőni ránk hívhat egy aranyos kis mortar csapást, aminek gondolom nem kell ecsetelni a hatékonyságát egy olyan játékban, ahol minden elpusztítható... Minden lejátszott küzdelem után tapasztalati pontokat kapunk, amivel egyre magasabb szinteket érhetünk el, valamint figyeli a gép, hogy melyik kasztot is használtuk és ennek fényében annak a speciális képességei vállnak elérhetővé, vagy csak simán újabb fegyvereket nyithatunk meg neki.

A multi igazán remek dolog, főleg akkor ha egy megszokott csapat játszik együtt és folyamatosan kommunikálva egymással haladtok előre. Ebben az előre haladásban nyújt segítséget az a rengeteg jármű, amit használhatunk a harcok során. A legdurvább helikoptertől kezdve egészen a jetski-ig szinte minden megtalálható. Lehet persze gyalogosan is közlekedni, csak nem érdemes, tekintve, hogy a bejárható területek általában nagyon nagyok, és egy az út közepén ballagó katonánál kevesebb könnyű célpont van. Nem azt mondom, hogy a magányos farkasok nem lehetnek sikeresek, de az igazi erejét a játék csak akkor mutatja meg ha csapatban játszunk.

Az első pár videó után nem túl vártam sokat a játéktól - nem tagadom, nem igazán bíztam benne, pláne azért, mert úgy gondoltam, hogy az én Halo-n nevelkedett lelkemnek nem nagyon fog bejönni ez a komoly katonásdi. Nagyobbat nem is csalódhattam volna, pozitívan természetesen. A hangulat, az irányítás, a grafika, a már oly sokat dicsért hangok, a remek taktika megoldások, a még remekebb netkód, aminek köszönhetően teljesen lagmentes az online játék (bár tegyük hozzá, hogy mérgemben majdnem levontam egy pontot az EA szerencsétlenkedése miatt, ugyanis a megjelenés óta folyamatosak a leállások, amit még egy roppant kellemetlen statisztika törlés is követett a hétvégén, viszont ezért büntetni magát a játékot és a készítőket nem lett volna fer), a teljesen rombolható környezet, köszönhetően a Frostbite motor legújabb verziójának, ami után minden más FPS fapadosnak tűnik, mind-mind olyan magasságokba emelték a játékot, hogy nagyon nehéz lesz ezt akármikor is akárkinek felülmúlnia. Jó tanács: ebbe a Rossz Társaságba mindenki bátran keveredjen bele, pláne ha meg szeretné menteni a Dallas Cowboys pom-pom lányait... UUUAAAAA!