Quantum TheoryTeszt

Bizonyára sokan ismerik a régi viccet a két svéd favágóról. A két jóbarát javában dolgozik egy fenyőn, az egyik hirtelen megfordul, és lecsapja másik kezét. Emberünk döbbenten néz a barátjára: “Figyelj, ezt most vicc, vagy komoly?” - kérdezi. “Naná, hogy komoly” - kapja a választ. “Akkor jó” - sóhajt a másik - “mert viccnek azért durva lett volna”.

No, pontosan így vagyok én a Quantum Theory-val: a Tecmo Koei remélhetőleg komolyan gondolta, mert viccnek meglehetősen ízléstelen.

A sokat csúszó Kvantum Teória pár évvel ezelőtt megejtett bejelentésekor sokan mondták azt, hogy ez lesz a japán Gears of War. Így utólag csak részben volt igazuk. A QT egyrészt valóban Gears-klón, méghozzá a lehető legpofátlanabb, több elemében is szolgai módon próbálja másolni az Epic játékát. Másrészről viszont egy IGAZI japán Gears of War nem így nézne ki. Jellemzően japán lenne, különleges, talán furcsa, de mindenképpen friss ötletekkel teli. A Quantum Theory-ban nincsenek friss ötletek. Van benne pár újításnak szánt valami, de ezek nem működnek. Igen, néhány pályán dobálhatod az alkalmi partnerként melléd szegődő leányzót, Filénát, aki közelharci támadással nyesi ketté, vagy gyors lövésekkel bénítja meg az ellenfelet. A dobás ugyanakkor kétségbeejtően pontatlan, a kiscsaj szinte soha nem ott landol, ahová szántad, és ritkán csinálja, amit elvárnál tőle. Igen, a trailerekben hatalmas betűkkel hirdetett “folyamatosan átalakuló pályák” néha valóban átalakulnak - no nem folyamatosan, pár pályaszakaszról van csupán szó, a változás pedig abszolút mechanikus, és a legkevésbé sem látványos. Ahogy maga a játék sem az: ez a vizuális színvonal a generáció legelején sem lett volna elég, mostanság pedig még a garázsfejlesztők is többre tartják a saját közönségüket annál, hogy a hatéves World of Warcraft-ból átemelt (lásd: elf dándzsönök), alacsony felbontású, önismétlő textúrákkal kitapétázott épületbelsőkkel, és szörnyűségesen egyszerű, doboz-objektumokkal telepakolt, folyosószerű külső helyszínekkel riogassák az egyszeri játékost. A vizuális gödörből talán csak a helyenként beugró CG animációk emelkednek ki, de ezek extrém rövidek, és kevés van belőlük.

A sztori méretes, rosszul felépített katyvasz. A Quantum Theory első pár órájában halvány lila segédfogalmad sincs arról, hogy mi történik. Adott egy Syd nevezetű, részben a Gears-es Marcus-ból, részben a Berserk-es Gatsu-ból összepakolt, kilúgózott bőrű és személyiségű főhős. Vannak Tornyok, és Bárkák, nagybetűvel. Van egy Diabolisis kódnéven futó fenyegetés. Az összefüggéseket alig látni, Syd haragszik a Tornyokra, a mellé keveredő Filena először meg akarja ölni, rá két percre rá már cimborák. A párbeszédek retardáltak, a töltőképernyőkön olvasható rossz angolsággal összefércelt ál-filozófikus maszlag röhejes, Syd folyamatosan ismételt öt darab keménykedő beszólásától pedig lassan, de biztosan idegbajt lehet kapni. A QT által erősen nyúlt Gears of War története sem vádolható filozófiai mélységekkel, de a Quantum Theory-hoz képest Márkuszék kalandjai klasszikus szépirodalomnak tűnnek.

A Quantum Theory ettől függetlenül lehetne rossz történettel megvert, de alapvetően élvezetes játék. Nem az, sőt: a szórakozás antitézise, olyan játékmechanikai megoldásokkal, hogy többször is megnyúlt, csodálkozó képpel bámultam a képernyőt - ezt vajon hogy képzelték? Ki tartotta jó ötletnek azt a pályaszakaszt, ahol az első másodpercben összezárnak egy három négyzetméteres szobában fél tucat, halálos közelharci támadásokkal operáló ellenféllel? Ki tartotta jó ötletnek azt a pályát, ahol fél órán keresztül bolyongasz egy töksötét, barna alagútban, a kivezető utat keresve? Ki tartotta jó ötletnek azt a pályát, ahol neked, és a melléd adott, végletekig buta segítőtársadnak egyszerre kell megvédenetek a terem két sarkában lecövekelt társaitokat, úgy, hogy két oldalról özönlenek az ellenfelek? Ki tartotta jó ötletnek azt, az átlagosan alacsony színvonalat is messze alulmúló boss-harcot, ahol a sebezhetetlen Főnök, és a folyamatosan a pályára bedobált segítői elől kell menekülnöd egy körfolyosón, a kör közepére helyezett Bigyót alkalmanként verdesve, és a boss halálos távolsági támadásait kerülgetve? Ki tartotta... ehh, nem írok többet, pedig lehetne. Jellegtelen, esetenként használhatatlan, balanszolatlan fegyverarzenál. Ostoba partner / ellenséges MI. Csőszerű, láthatóan kockás füzetből kitépett papíron tervezett pályák. Ugrálós feladatok, sok-sok instant-halál lehetőséggel. Három darab, a végletekig fapados multi játékmód, koop nélkül. Mondjam még? Nem mondom.

A legjobb dolog, amit a Quantum Theory-ról el lehet mondani, hogy funkcionális lövöldözős játék. Emberünk gombnyomásra fedezékbe húzódik, fut, vetődik, a ravaszt meghúzva lő. Egyébként pedig romhalmaz, interaktív szórakozásnak csúfolt digitális szemétkupac. Az egyetlen épkézláb magyarázat: a Quantum Theory tényleg durva vicc, a Tecmo görbe tükre - ilyennek látnak ők minket, nyugati játékosokat. Böszmének, ostobának, és idegbajra hajlamosnak. Ha erről van szó, innen üzenem: legközelebb a kétes erkölcsű nőági felmenőkkel tessék viccelődni, uraim, ne velünk.