[Teszt] Top Spin 4

Top Spin 4

StingerCsere Krisztián Gábor2011.03.31. 18:00

A tenisz a gazdagok sportja. Közhelyes, elcsépelt és idejétmúlt kijelentés, hiszen amellett, hogy a hétköznapokban gyakorlatilag bárki kedvére ütheti a labdát, virtuálisan akár még a világ legnépszerűbb teniszezőinek bőrébe is belebújhat. A Virtua Tennis sok éves kihívójaként ismert Top Spin sorozat már 2003 óta próbálkozik a népszerű, százezres-milliós (USD) összdíjazású sportág képernyőre vitelével, és ezidáig többé-kevésbé sikerült is neki. Három év hallgatás után a tavaly ősszel bejelentett negyedik epizód ezúttal a Mafia II-ről és a Hidden & Dangerous sorozatáról ismert 2k Czech stúdiójában készült, így nem kis érdeklődéssel vártuk, hogy az alapvetően akciójátékokra szakosodott szomszédok hogy állták meg a helyüket a sportág virtuális világában.

A Virtua Tennis és a Top Spin 4 közti legnagyobb különbség talán a játék mechanikájában keresendő: míg előbbi az árkádosabb, főként az egyszerűbb kezelhetőségre fókuszál, utóbbi nagyobb teret, ezzel együtt pedig kisebb komplexitást visz a játékmenetbe - persze limitált keretek között. A játék az elődjeihez hasonlóan most sem kíván szakítani ezzel a hagyománnyal, és megőrizte a széles palettájú irányíthatóságot, a játékosok jellemzően egyedi mozdulatait, és az összetett mozgáskombinációkat , amellyel akár a hétköznapi oda-vissza ütögetésből is garantáltan izgalmas meccseket játszhatunk le. A jól felépített karriermód is erre az “összetett játékra” épít, ezért feltétlen ajánlott az akadémiával kezdeni a felkészülésünket, amelyben az alapoktól kezdődően sajátíthatjuk el a sportág és a játék minden csínját-bínját.

A teniszcsillagság felé vezető útvonalhoz elengedhetetlen szaktudást a program játékos formájának,és a jól felépített moduloknak köszönhetően már egyetlen óra alatt is képes megtanítani: ezen a téren pedig látványos fejlődés tapasztalható a harmadik részhez képest. Az edzéseken ugyanis jópofa, látványos, de legfőképp jól érthető feladatokkal találjuk szembe magunkat, ahol mesterünk az alap mozdulatoktól kezdve a szerválás különböző vállfajain át az összetett mozdulatsorokat, és a nyeréshez szükséges technikákat is bemutatja, mi több: számon is kéri. A Top Spin 4 első pozitív változása az elődhöz képest már itt szembe tűnő: bár többször is hangoztatja, hogy a jó labdajáték legfőbb feltétele a megfelelő időzítés, a srácok láthatóan visszavettek a másodperc alatti reflexidőkből, ráadásul az újonnan bevezetett (egyébként pedig kikapcsolható) szimbólumok segítségével az ütés erősségének, és az ütés irányának eltalálásához is segítséget nyújtanak. Ezzel a fejlesztéssel egy olyan segédlet került a játékba, amely amellett, hogy támpontot ad a megfelelő labdajáték kivitelezéséhez, még az akadémián kívül is használható, így kezdők is bátran elboldogulnak majd vele.

A Top Spin 4 játékbeli újításai mellett azért szép számmal akad még technológiai újítás is a korongon: az egyik első dolog, amelyre a 2K Czech nagyon büszke, az a Signature Style névre keresztelt egyedi animációs rendszer: az engine ezen kódjának ugyanis az a feladata, hogy a huszonöt neves teniszező egyedi jellemvonásait, viselkedését, ütőfogását, lendítését, gesztusait, azaz a karaktert magát is a modellbe passzírozza. Ennek köszönhetően a pályán szaladgáló karakterek láttán tényleg olyan érzésünk támad, hogy nem egy textúrajancsit, hanem tényleg magát Agassit, vagy Serena Williamset látjuk magunk előtt: a mezőny egyik régi-új ikonjaként érkező Agassi ugyanúgy vadóc, mint fénykorában, Federer parádézva a lába közt adja vissza a biztos passzokat, a szerb Ivanovic pedig ugyanolyan agresszív játékot tol, mint amelyet a közvetítések során láthatunk. A Signature felelős azokért a mozdulatsorokért is, ahogy a játékosok grimaszolnak miközben hibáznak vagy nyernek, túlcsúsznak a pályán és a labdán, ütések vagy futás közben kibillennek az egyensúlyukból, utánaugranak a labdának, örülnek, toporognak, mérgükben eldobják az ütőjüket, kimerülnek, vagy trükkös és látványos pörgések közepette ütik vissza az ellenfélnek a labdát. A mozdulatok realitásának szemszögéből nézve a Top Spin 4 a sorozat eddigi talán legjobb, legösszetettebb és leglátványosabb teniszjátéka - leszámítva azt a merev nyakmozgást, de ez feltehetően a sportjátékok egyedi negatívuma, amelyet talán csak a következő generációban orvosolnak majd a fejlesztők.

A stílusosan összeválogatott “világ legjobbjai” mezőnyben helyet foglaló legendás amerikai versenyző, Andre Agassi mellett (aki egyébként tíz éve nem tette már tiszteletét videójátékban) számtalan eltérő tulajdonságú játékos közül választhatunk - legyen az bajnokság és egyéni, többszereplős változat - ám ha ez sem lenne elegendő (és mindannyian tudjuk, mekkora hangulatfaktor egy saját karakter), teljesen egyedi teniszcsillagot is nevelhetünk maguknak a beépített szerkesztő segítségével. Itt a külső jegyek mellett természetesen az öltözékét, testalkatát, mozgását, és a stílusát is messzemenően testre szabhatjuk karakterünknek, amellyel végül semmi állhatja útját, hogy a Józsik, Bélák és Julcsik elinduljanak a hírnévhez vezető szamárlétrákon, mint offline karrieristák, vagy XBL / PSN üstökösök.

Merthogy bajnokságból akad bőven: összességében három nagy licenszelt (Grand Slam, Premier Mandatory, ATP Finals) és ezek nem hivatalos ligáinak sokaságában üthetjük a labdát Dakar poros gyakorlópályájától egészen a melbournei stadionig. Odáig azonban nem könnyű az út, a nyugodt madárcsicsergésből a több ezres tömeg zúgásáig bizony néhány igen zúzós meccsen is át kell esnünk, ahol egy Rafael Nadal ellen bizony már minden addig tanult trükköt be kell vetnie a játékosnak, hogy a szetteket megfelelő eséllyel tudja hozni. Multiplayer tekintetében a 2K Czech a többedmagukkal játszók számára egy egyszerű, de vállalható bajnokság lobby-t fejlesztett ki, ahol ranked és unranked meccseket is játszhatunk az ismerőseinkkel, sőt! Online bajnokságot is szervezhetünk, ahol az elnyert reputációnk dicsfényében úszva arra is fény derülhet, vajon mennyire állja a sarat választott hősünk a finn Mr. Darth Vaderrel, vagy a CheeseSmell nevű afrikai mandarin jatékossal szemben.

Bár a Top Spin 4 sem tökéletes, (nincs pl. kredit, amelyből menedzselhetjük a karaktert, még telepítve is sokat tölt a játék, és felére esik a framerate a 3D-s támogatás mellett),de tisztességes, tartalmas és mindezek mellett kifejezetten élvezetes teniszjáték, amely a technikusabb fonalat szőve kötögeti tovább az útját szegélyező piros szőnyeget. Elnyerte a tetszésünket, egy demóval meglökve bátran ajánlható minden teniszkedvelő,vagy laza kooperatív kikapcsolódást kereső játékosnak.

100 napos újraindítás az Xboxnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Resonance: A Plague Tale Legacy, Valor Mortis, Crimson Desert.

18 órája
12

Hollowbody - a konzolos változatok

1 napja

PlayStation Game Catalog: a júniusi érkezők

Final Fantasy XVI. Blades of Fire. Life is Strange: Double Exposure. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

1 napja
5

Xbox gameplay lakoma – ez történt szerdán

Benne: Halo: Campaign Evolved, Fable, Crimson Moon, Stupid Never Dies, The Decectorist Guild, Ubisoft leépítések.

1 napja
6

Swan Song

A Business Goose Studios csapata már nem egy minimalista, de ütős címet leszállított nekünk a múltban, a sormintából pedig legújabb alkotásuk sem lóg ki.

2 napja
1

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

3 napja
44

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

3 napja
5

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

4 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

4 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

5 napja
63

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

6 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

7 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

7 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

8 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

9 napja
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

2026.06.02.
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

2026.06.02.
3

Heti megjelenések | 2026 #23

2026.06.02.
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

2026.06.02.
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

2026.06.01.
3