Saint's Row: The ThirdTeszt

A Volition-nél valószínűleg pezsgőt bontottak, amikor kiderült, hogy a Grand Theft Auto széria komolyabb, sztoriközpontúbb irányba kanyarodik a negyedik résszel. Nem a GTA komolyságának örültek persze, hanem a saját komolytalanságuknak, a most futó konzolgeneráció elején megjelent Saint's Row így kapta meg - az akkor már javában készülő második résszel - a saját arcát, és kevesebb okot arra, hogy nekifutásból leGTAklónozza az egyszeri játékos. Az SR a gengsztertémán kívül ugyanis azt vette át a Rockstar sorozatából, ami a korai GTA epizódokat sokak számára annyira élvezetessé tette: a mindenféle, jobbára erőszakos őrültségek elkövetésének lehetőségét.

A második rész éppen ezért egy az egyben erre a keretre építette fel magát. Alaposan kibővített karaktergyártás, nagypályásabb akció, több mellékküldetés, és egy határozottan pszichopata főhős - de még mindig ugyanabban a városban, a némileg átalakított és bővített Stillwater-ben. A harmadik epizód, a Saint's Row The Third sem fordít a fejlődés irányán. A város új, a játék egy fokkal őrültebb lett, névtelen hősünk most jóval kevésbé pszichopata, egyes lehetőségeknek búcsút mondhatunk, másokat meg integetve üdvözölhetünk.

Sztori is van, mondjam? Mondom, legalábbis az elejét. Stillwater teljes bekebelezése után a Saints-banda megacéggé alakítja magát, saját boltláncuk és energiaitaluk van, beléptek a szórakoztatóiparba, filmszerepre készülnek, bankot pedig már csak rutinból rabolnak. Az SR3 elején egy ilyen rutin-rablás szalad mellékvágányra, hőseink pedig sok kilométerrel a föld felett, egy repülőben jönnek rá, hogy a sztárélet nem tart örökké, más (jelesül: egy másik városból érkező bűn-szindikátus) is harapna az ízletes tortából. A felismerés későn jön, az egyik Saints-alapító elhalálozik, a maradék csapat pedig Steelportban találja magát, a pénzüket elhekkelték, a városban mindenki utálja őket, azaz sikerült összehozni maguknak a jó öreg „nagyon magasról lehet igazán nagyot zuhanni” szituációt.

Nagyon alacsonyról meg ismét nagyon magasra lehet emelkedni, ugye. Pontosan ezt fogjuk tenni, ha már új városba kerültünk. De milyen Steelport? Őszintén szólva karakterisztikájában és felépítésében is leginkább olyan, mint Stillwater. Nem klónváros, de az ott megszokott elemekből építkezik. Félreértés ne essék, nincs vele semmi különösebb baj, a tevékenységünknek, és a sztori (spoilerezés okán most nem tárgyalt) későbbi fordulatainak köszönhetően néhol még át is alakul, de hangulatában és lehetőségeiben nem nagyon kínál újat Stillwaterhez képest. Viszont sokkal jobban néz ki - nem építészetileg, hanem grafikailag. Köszönhetően elsősorban annak, hogy a Volition így, a harmadik részre végre technológiai fronton is összekapta magát. A Saint's Row soha nem a hajlepakolós grafikájáról volt híres (az első rész mai szemmel nézve határozottan csúnyácska), a harmadik epizód sem az a mindent elsöprő grafikai atombomba, de sokkal jobban össze van rakva, mint az előző két próbálkozás, végre nem szub-HD-ban fut, a stílust pedig jó (stilizáltabb, karakteresebb) irányba tolta el a stúdió. Sebesség (nagyobb, robbantgatós csaták) és v-sync problémák (az Xbox 360 verziónál választhatunk a töredező kép és a visszafogott képfrissítés között) ugyan még mindig előfordulnak, de nem a játékélményt befolyásoló mértékben.

Ami szerencse, mert maga a játékélmény még mindig ott van a szeren, a felhőtlen, a való világ szabályaira fittyet hányó bolondozásban az SR mindig is erős volt, és most sincs másként. Alapnak ott vannak a sztori-küldetések, kissé hullámzó színvonalon. Az SR3 nagyon erősen indít ilyen szempontból, aztán a közepére némileg leül, a végére viszont ismét komolyan beerősít (sajnálom is, hogy az előzetes videókban elég sok egyedi helyszínt lelőttek, még az utolsó szakaszból is). Ezek azonban tényleg csak az alapot jelentik, a harmadik rész túlzás nélkül tucatnyi egyéb lehetőséget kínál. A megszokott mellékküldetések (az „aktivitások”) részben visszatérnek, részben pedig újak lépnek a hiányzók helyébe.

Nincs Crowd Control, nincs Sepctic Avenger (kár, bájosan botrányos volt a fekálialocsolás), nincs Fuzz, és legnagyobb sajnálatomra eltűnt minden dedikált (autós, demolition derbis, repülős) versenyszám is - a járműves feladatok erős mellőzése egyébként az egész SR3-ra jellemző. Jöttek viszont új fiúk. A Gang Operation szimpla banda-felszámolás adott helyszíneken, a Survival teljesen véletlenszerűen beeső „éld túl a hullámokban támadó ellenfeleket” küldetéssor, a Guardian Angel helikopteres (rakétavető + sznájper a levegőből) védő-misszió, a Professor Genki's Super Ethical Reality Climax pedig agyament, időre és pénzre kihegyezett lövöldözős, csapdákkal felturbózott aréna-túlélőshow. Az SR3 ezeken kívül a régebbi mellékküldetések új variációit is bedobja, méghozzá ezeket: Tank Mayhem (Mayhem, csak tankkal), egy Escort-variáció (ezúttal dühös tigrissel az autóban) és egy alternatív Trail Blazer, ezúttal a kibertérben. Ennyi? Dehogy. A teljessége igénye nélkül az SR3-ban tudsz autókon egyensúlyozni; embereket megragadni, pajzsként használni és eldobni; ejtőernyőzni; magadat (igen, AZT a testrészedet) mutogatni; üzleteket rabolni; bérgyilkolni; nagy értékű autókat lopni, és… sok minden mást, az „unalom” lenne a legutolsó szó, ami az eszembe jut a játékról.

Az „áramvonalasított” szó viszont nagy eséllyel pályázik arra, hogy többször is elhangozzék az SR3 kapcsán. Ugyanis ez történt, a kezelőfelület és az irányítás is jóval kézre állóbb és kompaktabb, mint korábban. A fejlődési rendszer teljesen átalakult például, a Volition dobta az eddigi „respektet gyűjtök, hogy előrébb léphessek a sztoriban” szisztémát. Respektet ugyan továbbra is gyűjtesz, de most tapasztalati pontként funkcionál a szintlépésekhez, a szintek meglépésével pedig (tádááám!) egy rakás megvásárolható képességhez jutunk hozzá. A skilleket érdemes fejleszteni. Példát mondok, hogy miért: negyvensokadik szint környékén olyan karaktered lesz, akit nem fog a golyó, nem fog a tűz, két (szintén több lépcsőben fejleszthető) fegyverből szóra a robbanógolyókat, tucatnyi nevesített bandatagot (őket a sztori során lehet megnyitni, vannak köztük meglepetések is) hívhatsz segítségül, de akár egy tankot, vagy egy helyből felszálló vadászgépet is behívhatsz, ha úgy tartja úri kedved. Apropó, járművek és fegyverek: itt is akad pár egészen eszement eszköz, fegyverek frontján már az elején kapsz irányítható predator-drónt, például. Azt erősen viszont sajnálom (sőt: morcos vagyok miatta), hogy az igazán eszement fegyverek (cáparakéta, emberágyú) javarészt DLC vagy előrendelői bónusz formájában állnak rendelkezésre…

Ha multiplayert keresel, közepesen csalódni fogsz. A kompetitív multi teljes egészében eltűnt a harmadik részből, a kétfős kampány koop maradt, és mellé jött egy (koopban is játszható) Whored mód - igen, a nevéből is kitalálható, hogy ez egy túlélős horda-mód. Utóbbi egy darabig élvezetes, de mivel könnyű, nincs benne semmi mélység (nincsenek plusz cuccok) a menetek pedig extrém rövidek (jellemzően egy-két percesek, de akad 20 másodperces is) nem ez lesz az a játékmód, ahol órákat tölt majd el az ember. Arra ott van a single player: egy ilyen típusú játéknál mindig relatív a végigjátszáshoz szükséges idő, ezért a saját konkrét példámat karcolom ide. Az utolsó sztori-misszió után: 26 óra és 9 perc, hetven százalékos teljesítettség (a mellékküldetések úgy 40 százaléka, és a többféle gyűjthető cucc 70 százaléka hiányzik), 43-as szint. Ebben volt úgy 2-3 óra céltalan őrültködés, de az SR3 még ezzel együtt is nagyjából 35 órás szórakozást kínál.

Summa summarum: jól szórakoztam. A versenyek eltűnését fájlalom, a harmadik rész normál fokozaton könnyű (veteránok teljes lelki nyugalommal nyomják fel hard-ra az elején), Steelport ismerős elemekből építkezik, de a Saint's Row sajátos bája, a „minél furcsább, annál jobb” megközelítés megmaradt, és a játék a gyermeteg és az elvetemült között ingadozó, a durva toalett- és szexuális témájú tréfáktól sem visszariadó humora is a helyén van. Valószínűleg ez az utolsó rész ebben a generációban, így akár maga a sorozat is értékelhető: kissé bizonytalan kezdés után a második résszel érlelték ki a koncepciót, a harmadikkal pedig gatyába rázták grafika, és kezelhetőség szempontjából is. A Saint's Row the Third nem a legszebb, és nem is a legeredetibb nyitott világba helyezett akciójáték a piacon, de kétségtelenül a legőrültebb.