Metal Gear Solid HD CollectionTeszt

Elsőre talán furcsán hangozhat, de hamar be lehet látni, hogy a jelenlegi generáció egy kicsit az előzőről is szól: az ezredfordulót követő éra klasszikusai sorra lépnek elő, hogy megpróbálkozzanak kiállni az idő próbáját. Az egyszerű pénzszerzési lehetőség hamar trenddé nőtte ki magát, ma pedig már ott tartunk, hogy lassan minden hónapra jut legalább egy hádésített újrakiadás, hol különálló, hol gyűjteményes formában - csupán idő kérdése volt, hogy a Metal Gear Solid mikor kerül sorra. Most itt van. És bár a kollekció közel sem teljes - a lassan tizenöt éves első rész, illetve potenciális helyettesítőként annak Gamecube-os remake-je hiányzik, mint ahogy a négyes számú epizód is a PlayStation 3 tulajok kiváltsága maradt -, a Metal Gear Solid 2: Sons of Liberty és a Metal Gear Solid 3: Snake Eater a hordozható "kvázi-ötödik" rész Metal Gear Solid: Peace Walker társaságában így is olyan tartalmat és minőséget kínálnak, amit sok hasonló csomag megirigyelhetne.

Metal Gear Solid 2: Sons of Liberty

Ritkán látott átveréssel szembesült 2001-ben a videojáték-világ: a gamer-társadalom egy emberként esett le a székről, amikor is kiderült, hogy a Metal Gear Solid 2 valódi főhőse nem Solid Snake, hanem egy szőke újonc, Raiden - a méretes pofont ráadásul egy érdekes témákat és csavarokat tartogató történettel is megspékelte Hideo Kojima, mind közül talán a leginkább abszurd epizódot tálalva számunkra. A Sons of Liberty azonban nem csak ezért fontos - sőt, igazán egyáltalán nem ezért fontos. Sokkal inkább a játékmenetbeli újítások miatt, a második rész ugyanis a generációváltással nem csak a látvány tekintetében emelte a következő szintre a sorozatot, hanem a lehetőségek korábban sem aprócska tárházát is több emelettel megtoldotta. A Metal Gear Solid 2 legnagyobb újítása a belső nézetből történő célzás volt, ami alapjaiban változtatta meg a lopakodós játékmenetet, de a durván kibővült mozgástár, a rengeteg interaktív elem valamint a mesterséges intelligencia és az eszköztár újdonságai is mind-mind olyan dolgok, amelyek újszerű és (akkori szemmel) igazi nextgen élménnyé emelték a folytatást.

Metal Gear Solid 3: Snake Eater

A játékmenetbeli újítások nem kerülhették el a harmadik részt sem: a belső tereket felváltó nyílt helyszínek a természet mélyén már önmagukban komoly újdonságot jelentettek, nem is beszélve a befogható és elfogyasztható élővilág jelenlétéről, az álca-rendszerről, a sérülések kezeléséről és a Subsistance kiadásban debütált mozgatható kameráról. A Metal Gear Solid 3 azonban első sorban mégsem ezek miatt vált sokak szemében minden idők legjobb epizódjává: a Snake Eater története, karakterei és rendezése példaértékű. A főhős ezúttal is új (Solid és Liquid genetikai apja, Big Boss), mint ahogyan az idősík is, hiszen a játék előzmény (a hidegháborús érában játszódik), Hideo Kojima pedig kiváló és mély érzelmekkel teli cselekményt szőtt az új szereplők és a valós történelmi események köré. A főellenfelek terén mindig is piszok erős franchise ezen harcok kreativitását tekintve itt ért fel a csúcsra, örökké emlékezetes összecsapásokat nyújtva a játékosoknak, a habot pedig a fantasztikus végjáték tette rá a tortára csodálatos jelenetek egymásutánjával.

Metal Gear Solid: Peace Walker

A sorozat fő kánonjának legfrissebb tagja, az eredetileg számozott epizódnak indult Peace Walker címéből végül nem véletlenül maradt le az ötös szám: a PSP-re megjelent felvonás játékmenetében és történetmesélésében is jócskán eltér az elődöktől. Utóbbi első sorban épp a hordozható jellegnek köszönhető: a sztori tálalása a hardveres korlátokból kifolyólag mozgó elemekkel operáló képregényekkel történik, és bár a franchise védjegyévé vált hosszas átvezetőcsokrok itt is jelen vannak, a történet összességében sem mélységében, sem jelentőségében nem játszik akkora szerepet a játék egészét tekintve, mint a számozott elődök esetében. A Peace Walker egyébként a Snake Eater (illetve a szintén PSP-re megjelent Portable Ops) folytatása, ismételten Big Boss-szal a főszerepben - a helyszín ezúttal Costa Rica.

A játék felépítéséből is érződik a handheld-jelleg: a tíz-tizenöt perces missziók (köztük több mint száz opcionálissal) apró adagokban is fogyaszthatóvá teszik a játékot. Szintén ezt szolgálják a stratégiai és szerepjátékos elemek is: a Peace Walkerben egy komplett zsoldoshadsereg áll mögöttünk, amit menedzselnünk kell. Ez pedig sok-sok menükben eltöltött játékórát jelent: katonákat és háborús foglyokat kell toboroznunk és elosztanunk (harc, kutatás, kantin, orvoscsapat), valamint fegyvereket és felszereléseket kell ki- és továbbfejlesztenünk - sok más egyéb mellett. A játékmenet és az irányítás egyszerűsített és áramvonalasított (ami részben a PSP kevesebb gombjának köszönhető), ami kifejezetten illik a rövid, pár pályarészből álló missziókhoz - a lopakodásról természetesen így sem kell lemondanunk, továbbra is ez a célravezető stratégia.

A Peace Walker a kollekció egyetlen darabja, amely multiplayert is kínál: az egyes missziókat kooperatív felállásban is teljesíthetjük, ami első sorban (a sorozat standardjait tekintve igen gyenge és fantáziátlan) főellenfélharcok során jöhet jól, de kompetitív harcra is van lehetőség a Versus Ops menüpontban.

Hogy definitív kiadásokkal állunk-e szemben? A külsőségek és a technológia tekintetében mindenképpen: a nagy felbontás, a jobb minőségű textúrák és a stabil képfrissítés mindenképpen az eredeti változatok fölé helyezik a HD Collection verzióit. Tartalmilag már nem feltétlenül igaz a kijelentés, hiszen hiába az átlagon felüli játékóra-igényű valamint nehézségű trófeák és achievementek, illetve a bővített verziókból történő csipegetés, összességében vannak hiányzó finomságok. Tény: a Substance VR-missziói itt vannak, mint ahogy a Metal Gear és a Metal Gear 2: Solid Snake is a Subsistance kiadásból, olyan extrákat azonban hiába keresünk, mint a Document of Metal Gear Solid 2, a gördeszkás minijáték vagy épp a Boss Survival és a Snake vs Monkey játékmódok. Végül, de cseppet sem utolsó sorban az irányítást is érintenünk kell a definitív-kérdéskörben, miután itt sem egyértelmű a felturbózott verziók felsőbbrendűsége. Hiába profitál ugyanis a Peace Walker a bónusz analóg karból, a második és a harmadik rész csak PlayStation 3-on tud felérni funkcionálisan az eredetihez. Hogy miként lehetséges ez? Könnyen kitalálható: a ludas a kontroller, ezen két játék nyomáserősség-érzékeny megoldásai ugyanis analóg face-gombok hiányában csupán alternatív illetve bonyolított módon csalhatóak elő Xbox 360-on.

A verdikt? A Peace Walker HD egyértelműen felsőbbrendű az eredetihez viszonyítva, és bár a Sons of Liberty valamint a Snake Eater HD változatai már nem tekinthetők tökéletes, minden tekintetben definitív verzióknak, összességében így is szinte maradéktalanul megfelelnek az efféle gyűjteményes újrakiadások kapcsán felmerülő elvárásoknak. A Nagy Kérdés azonban még megválaszolatlan maradt: kiállta-e a szóban forgó három Metal Gear Solid játék az idő próbáját? A kérdést érdemes kettébontani. A látvány tekintetében szerencsés a helyzet: a maga idejében mindhárom játék a technológiai csúcsszínvonalat képviselte az adott platformon, egy generáció pedig még az a távolság, ahol egy ilyesfajta finomítást követően még bőven lehet azt a színvonalat hozni, ami nem megy az élvezhetőség rovására - legfeljebb a Peace Walker hordozható masinára tervezett kezelőfelülete és HUD-ja tűnhet ormótlannak nagy képernyőn. A játékmenet azonban már jóval bonyolultabb kérdés. A legmodernebb darab, a Peace Walker értelemszerűen a legtermészetesebb mind közül, ami persze nagyban köszönhető az egyszerűsített és áramvonalasított dizájnnak is, az időben visszafele haladva azonban egyre növekszik az (újra)tanulási görbe meredeksége. A Snake Eater esetében a Subsistance verzióból áthozott forgatható kamera sokat javít a helyzeten, a mai szemmel kétség kívül szokatlan irányítás és a Sons of Liberty felülnézete azonban már olyan dolgok, amiket még a játékokat tökéletesen ismerve is szokni kell. Nyugalom: menni fog.

A lényegen, a játékélményen ugyanis a hosszú évek múltán sem esett csorba: a grandiózus történet, a mély háttérsztori, a remek karakterek, a zseniális főellenfelek és összességében a Kojima-faktor - az a rengeteg vicces, ötletes, kreatív, meghökkentő és meglepő apróság és lehetőség, ami megbújik ezekben a játékokban - olyan dolgok, amelyek napjaink felhozatalában is a legszűkebb elitbe emelik ezt a három játékot. Hogy megéri-e mindez majd' egy teljes játék árát? Nos, ha szerinted nem, akkor jelentem, nem a Metal Gear Solid HD Collectionnel van a hiba, abban ugyanis minden idők egyik legkomolyabb handheld fejlesztése, minden idők egyik legfontosabb folytatása és minden idők egyik legjobb játéka lapul.