Family Guy: Back to the MultiverseTeszt

Van az a klasszikus Family Guy jelenet, amikor a srácok összeülnek, és az utolsó szelet pitéért hányásvisszatartó versenyt rendeznek. Letolják az ipecacuánát, majd miután mindenki önelégülten hátradől, egy percen keresztül folyamatosan, üvöltve hányják tele a nagyszobát. És hánynak. És újra... hánynak. Majd ismét... h...

Ismerős a jelenet? Felröhögtél? Kérlek, olvass tovább, mert több mint valószínű, képes leszel befogadni és értékelni a Family Guy: Back to the Multiverse-t, mint Family Guy terméket, és mint videojátékot egyaránt.

Kivert a víz a szkeccs felidézésénél? Klikkeld ki az oldalt, a boltban messziről kerüld el a játék dobozát, és ha a Comedy Central felé jársz a távkapcsolóval, inkább ugorj kettőt, nehogy (újra) összefuss a jelenettel.

Mint az bizonyára kiderült, Family Guy-ék második virtuális agymenése a viccjátékok táborát erősíti. Bizonyára megvan fejben az a videojáték-alműfaj, amikor nem a játékmenet köré építik fel a programot, hanem a viccek, és a viccesnek szánt alapszituáció mellé tálalnak valamilyen kevéssé polír mechanikát.

Ilyen volt az előző generációban például a Total Overdose, vagy tágabb értelmezésben legutóbb az (általunk is kedvelt) Lollypop Chainsaw. Ezeket a címeket nem feltétlenül a zseniális és végletekig kiforrott részleteikért szerettük, hanem azért a pluszért, amit a központi elemmé formált humor adott az élményhez.

A Stewie-t és Briant főszerepbe emelő Back to the Multiverse teljesen hasonló eset, a különbség mindössze annyi, hogy a játékmenetet tekintve egy a közepestől is gyengébb, külső nézetű lövöldét kapunk, amelyben a klasszikus Multiverzum felállást mixelik a szériából jól ismert, ikonikus jelenetekkel, helyszínekkel és kifordított karakterekkel.

Ennek megfelelően a lövöldözés erőtlen, ahogy annak ilyenkor lennie kell, a karakterek mozgásrepertoárja egyszerű, és a feladatok sem mutatnak túl a PS1 generáció külső nézetes akciójátékainak tipikus objektíváitól. Hozd ide ezt, szedd össze azt, lődd le mind - és mindezt újra és újra, amíg a poén ki nem fullad. A Back to the Multiverse-nek nagy szerencséje viszont, hogy alapvetően semmi romlott, dögszagú dolog nincs benne. Nem különösebben bugos, nem őrjít meg teljesíthetetlen, bétatesztert soha nem látott szakaszokkal, és különösebb fájdalmakat sem okoz a felhasználónak. Oké, néhol kiegyensúlyozatlan, máshol elnyújtott... de nem félkész termék. Inkább egy olyan cucc, amely megelégszik az évtizede bevett szabályokkal, ásít egyet, és nem is nagyon mer túlmutatni azokon.

Pedig a látványt és a prezentációt tekintve odatették magukat a készítők: a Family Guy játék cel-shaded grafikája messze van a technológiai csodától, mégis remekül adja vissza a sorozat szimplán ütős stílusát. A karakterek a maguk módján élnek és virulnak a képernyőn, a szinkronhangok az eredeti gárdától származnak, és a hátterek változatosságával, valamint az általános körítéssel sincs baj (kivéve az önismétlő beszólásokat, és a gyakran oda nem illő hivatkozásokat).

Multiplayer? Azt is nyomhatunk Griffinékkel, ha épp össze tudunk szedni négy kontrollert. A Family Guy e tekintetben is 2001-ben ragadt, hiszen a többszereplős móka csak lokál, osztott-képernyős módban érhető el. Abban viszont széles spektrumon: 1-4 játékos, többféle mód (DM, horda... stb.) és partihangulat jellemzi a Multiverse többszereplős lehetőségeit. Ki tudja, egy buliban, pár üveg Jack Daniels után már csak a vicces látvány és a könnyed megközelítés miatt is betalálhat a Family Guy multija, de ezért nem fogja senki sem megvásárolni a játékot, az is tuti.

Kellemesen bárgyú, és bosszantóan egyszerű akció-platformer hibridet kapott a híres Rhode Island-i család, amely egy pillanatig nem képes a mai generáció hasonszőrű játékainak szintjére felemelkedni, de vicceivel és megközelíthetőségével (legalább a rajongók számára) szerezhet néhány bűnös élvezettel teli órát. Nekik nyugodtan lehet ötös az a bizonyos négyes, de beszerzése leginkább nyomott áron legyen esedékes. Azoknak pedig, akik számára cseppet sem vicces az, hogy Peter Griffin fél percen keresztül sziszeg a sajgó térdét szorongatva... nos, a játék már eleve nem is az ők kegyeiért nyújtózkodik.