Total War: Rome IITeszt

Azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy sem a Total War sorozatot, sem Rómát nem kell bemutatnom. Mindkettő jól ismert grandiózus csatáikról, hatalmas seregeiről, patinás múltjáról és a (játékos) kultúrára gyakorolt hatásáról. Akkor mégis mi romolhat el? Ha ismeritek Murphy törvényeit, akkor tudjátok.

Aurea mediocritas. A Rome első részének, vagy épp a Total War bármelyik tagjának ismerői joggal szeretik a szériát: arany középútja a körökre osztott, jó értelemben vett bonyolult, valamint a valós idejű, és nem utolsósorban veszett látványos valósidejű stratégiának. Mindez beoltva az adott kor sajátosságaival, és máris kész egy évtized óta sikeres recept.

Aliud ex alio malum gignitur. Talán az „öreg” korral jár, de a Rome II személyében mintha beütött volna a demencia: az AI butább, mint valaha, legyen szó a tábláról vagy a csatákról. Elfogadhatatlan diplomáciai ajánlatokkal bombáznak, ész nélkül rohannak a vesztükbe, vagy épp ülnek a nem létező babérjaikon nehézségi fokozattól függetlenül. A harcban agyatlanul vágtat a lovasság a fix lándzsafalba, tűrik a nyílzáport, nem sietnek taktikailag előnyös pozíciókba... a zászlókhoz annál inkább, ami egy nagyon elbaltázott ötlet volt, ha már itt járunk. A Rome II csatákban már véletlenszerűen elhelyezett zászlók vannak, melyek elfoglalása és megtartása minden körülmények között győzelmet biztosítanak. Bele sem kezdek, hogy ez hány okból baromság. Az utóbbi kivételével amúgy mindezek olyan problémák, amiket a Creative Assembly vagy / és a közösség már megannyiszor orvosolt a korábbi tételek esetében, ezért végképp értetlenül állok a dolog előtt. És ami talán a legfájóbb: az alapvetően jó és fejlődésen átesett térképes szekciót IS orvul agyoncsapja a kritikán aluli AI.

O tempora, o mores! Számos hasznos funkció elveszett: sereget nem lehet toborozni, de még szétválasztani sem hadvezér(ek) nélkül, nincs guard vagy hold, azaz őrzés vagy maradás opció, ahogy számos távolsági fegyverrel is operáló egységnek sem mondhatjuk meg, hogy használják-e őket, avagy sem. Az útkeresési algoritmus a régi időket idézi, és ezt tessék pejoratív értelemben venni. Ehelyett kaptunk egy olyan opciót, amit az igazi stratégák sértésnek vesznek: AI-ra lehet bízni egységeket. Igen, a korábban vázolt buta AI-ra. Továbbá: nincs családfa. Egy olyan játékban, aminek egyik főszereplője Róma. Nonszensz! A vízi csaták manuálisan élvezhetetlenek, sokszor nem hajtják végre a parancsokat, melyek közül amúgy is sokáig az egyetlen használható az ütközés. Kicsit olyan, mintha viráglelkű gyerekekkel próbálnál dodzsemezni: háromszor el kell nekik magyarázni, hogy pont az a pláne, ha belerohan a másikba, nem pedig az, ha az orrával érzékien megcirógatja a másikat. Sorolhatnám még, de felesleges. Két lépés hátra, egy fél előre.

Vulpes pilum mutat, non mores. Grafikailag kétségtelenül fejlődött, magam pedig „csak” a táblás részen találkoztam teljesítmény problémákkal, a net azonban hangos az optimalizálatlanságáról szóló panaszoktól. A látványos, sokat promózott karthágói csata gyakorlatilag minden konfiguráción képregény módban megy. Ettől függetlenül a városok, valamint a természetben található helyszínek faunája rengeteget javult, ahogy a Shogun 2-ben csak modként elérhető vizuális diverzitás is helyet kapott. Ergo sokban különböznek az adott egységen belül az emberkék, ahogy pl. a görög parittyások is jópofa, autentikus kalapokat hordanak. Az más kérdés, hogy statisztikailag túlságosan is sok egység megegyező.

Errare humanum est. A kezelőfelület hagy némi kívánnivalót maga után, de lényegében használható, olykor még informatívabb is, mint az elődökben. Gondolok itt a városfejlesztés megjelenítésére, ahol most már jól elkülöníthetőek az épületek. Elsőre talán zavaró lehet, de valójában hasznos, hogy most már provinciákra, azon belül pedig régiókra lettek osztva a területek. Hatékonyabban lehet kezelni a városok ügyes-bajos dolgait, valamint kiépíteni köztük a szimbiózist. Az összképre azonban csak azt tudnám mondani, hogy túlságosan puritán és unalmas. Akadnak persze még újdonságok: politika, melyben a birodalmunk belső viszályai zajlanak. Ha nem figyelünk oda, könnyen pl. polgárháború lehet a vége, ahogy aktuális közéleti problémákra is reagálhatunk több módon. Pl. egy fattyúval riogató nőszemélyt tehetünk el láb alól, fizethetjük le, vagy hagyhatjuk folytatni az utcai performanszát. Az ötlet alapvetően jó, azonban a megvalósítás... legtöbbször súlytalan, vagy az ellenkezője, ok nélkül büntető, véletlenszerű. Egyelőre.

Aegroto dum anima est, spes est. Ekézhetném még bőven (töltési idő, gyors csaták, száraz multiplayer), ahogy az összes újdonság sem lett megemlítve, de ehelyett inkább rátérek a lényegre. A Rome II jelen állapotában a Total War történetének legnagyobb csalódása. Inkább emlékeztet egy bétára, mintsem végleges játékra.

A közepes játékot sejtető hat pont ennek megfelelően a jelenlegi állapotokat tükrözi, az elbaltázott start az Empire óta rossz szokása a Creative Assembly-nek, de pár hónap után eddig mindig összeszedték magukat. Másfelől: bár most főleg a negatívumokra tértem ki, ami természetes is, tekintve, hogy a kezdetek óta imádom a sorozatot (és ezért volt ez most ilyen fájdalmas élmény), a potenciál megvan benne. Ez persze nem mentesíti a bűnei alól, de remény még van. A tanácsom az, hogy várjatok pár hónapot, míg a hibákat javítják, és a közösség érdemben beszáll a projektbe. Addig ott a Shogun 2.