[Teszt] Dishonored Definitive Edition

Dishonored Definitive Edition

WarhawkLusztig Zsolt2015.09.01. 08:00

Határozottan érdekes érzés viszonylag rövid időn belül két újrakiadást tesztelni, ráadásul olyanokat, melyek ugyanazon spektrum két szélén helyezkednek el. Az egyik ugye a Gears of War Ultimate Editionje volt, ahol egy alapoktól újraépített játékot kapunk, a másik pedig jelen tesztünk alanya, a Dishonored Definitive Edition, mely innentől sejthető, nem a beleölt munka miatt fog kitűnni a tömegből. Mert mit is takar a „Definitive Edition” kifejezés? Jelen esetben magát az alapjátékot (naná!), a hozzá megjelent három DLC csomagot, illetve egy negyedik gyűjteményt, mely a különböző előrendelői bónuszokat teszi elérhetővé. Ha csak a tartalom oldalról közelítünk, akkor ez bizony a nagyjából két éve megjelent Game of the Year kiadás, új néven, arra a két konzolra, melyeken eddig nem volt elérhető.

És igazából nem csak tartalom szempontjából, ez a változat ugyanis egy az egyben a PC-s változat kinézetét örökölte meg. Mit jelent ez azoknak, akik Xbox 360 / PlayStation 3 platformokról jönnek? Magasabb felbontást, élesebb textúrákat, illetve bár fogadni nem mernék rá, de mintha a játék színei is valamivel élettel telibbek lennének. És bár ez mind szép és jó, azért úgy érzem jogos elvárás lett volna olyan dolgokat is belerakni, mint mondjuk a konstans 60 fps képfrissítés, vagy esetleg kijavítani a már eredeti megjelenéskor is eléggé bénácska szájszinkront. Ezek nem történtek meg, a Definitive Edition így maximum a konzolok között "definitív" - valószínűleg ez is az oka annak, hogy PC-re nem is jelenik meg. A nap végén azonban mégis egy egészen csinos játékot kapunk, bár ennek oka inkább az, hogy az Arcane nagyon erős és egyedi dizájnt varázsolt hozzá, mely még most, évek múltán is nagyon hatásos. A whalepunk Dunwall lepusztult indusztriális környezete olyan, amit azóta se másolt se senki, minimum egyszer érdemes itt tenni egy túrát. A Definitive Edition viszont kapott egy nem várt és nem túl pozitív újdonságot is: a töltési idők a korábbi konzolos és PC-s változatokhoz képest is valamiért rémesen hosszúak lettek. Pályák között még megértem, de egy olyan lopakodós játékban, ahol a quicksave / quickload az ember legjobb barátja, ott a hosszú másodpercekig történő várakozás eléggé idegőrlő tud lenni.

A fura az, hogy a fentiek tudatában is határozottan jó érzés volt a Dishonoreddel játszani, ez pedig azért van, mert maga a játékmenet nagyon jól működik. Nem egy mai gyerekről van szó, de a nyitott, rengeteg lehetőséget rejtő pályák, a különleges képességek, az akció és lopakodás keveredése még mindig le tud nyűgözni, egész egyszerűen jó volt Corvoval újra levadászni a különböző célpontokat. Ráadásul a három DLC csomagból kettő ugye egy különálló kis történet két epizódja, melyekhez eddig nem volt szerencsém, így nekem érdekes volt felfedezni a főszállal egyszerre futó másik sztorit is. És ha már a DLC csomagoknál tartunk, azért itt is sikerült belefutni egy furcsaságba. Ahogy említettem, a játék tartalmazza az előrendelői bónuszokat, ez négy apróbb szeretetcsomag, melyekben különböző Bone Charmok, egy kellemes adag pénz és plusz egy Charm hely volt. A négy csomagból az előrendelők ugye csak egyet kaptak (attól függően, hogy hol rendelték elő a játékot), itt viszont mind a négy megjelenik, ami azt jelenti, hogy a prológus végén Corvo kap egy méretesebb pénzmagot, vagy egy tucatnyi Charmot és a lehetőséget, hogy akár 5-10 darabot is használhasson belőlük. Az első misszió előtt ez felér egy komolyabb cheat móddal is, szóval ha élvezni is akarjátok a játékot, akkor ezeket érdemes a helyükön hagyni, de legalábbis nem bekapcsolni.

Kicsit elszomorító, hogy a Dishonored ezen kiadása érezhetően csak azért jelent meg, hogy az új gépek tulajdonosai is megvehessék, egy picit sem próbáltak hozzárakni a több éves alapokhoz. Egy picit több munka vele a technikai oldalon nagyon sokat jelentett volna, nagyon sajnálom, hogy lényegében az egyetlen különbség a két éves GotY kiadáshoz képest pont egy negatívum lett. Ettől függetlenül azonban a játéknak van egy olyan varázsa, hogy ha valaki még nem találkozott volna vele (és nincs egy potens PC-je), akkor határozottan javaslom kipróbálását, még ha nem is az őszi dömpingben, hanem egy csendesebb időszakban. Technikailag talán nincs az élmezőnyben, viszont a játékmenete van annyira különleges, hogy még most, évek múltán is tucatnyi kellemes órát okozhasson.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

7 órája

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

21 órája
4

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

1 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

2 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

2 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

2 napja
7

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

2 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

3 napja
4

Heti megjelenések

3 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

4 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

5 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

6 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

7 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

7 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

8 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

9 napja
9

Steel Seed

Nagyszabású, jól felépített és hangulatos világokra akkor is szükség van, ha a készítők bőven megelégszenek azzal, hogy több száz óra helyett “csupán” 1-2 hétvégére szeretnének minket szórakoztatni.

9 napja
1

Kisebb bejelentések - ez történt hétfőn

Benne: Mycopunk, Elden Ring, Bridge Constructor Studio, VIractal, Eternal Evil, Crystal of Atlan, Little Kitty, Big City.

9 napja
1

Heti megjelenések

2025.04.28.
1