The Legend of Zelda: Tri Force HeroesTeszt

A legjobb videojátékok időtlenek, ha pedig példát keresnénk erre, a The Legend of Zelda széria egészen biztosan az elsők között jutna eszünkbe, a Nintendo egyik legfőbb zászlóshajójának játékmenetén ugyanis csak nem akar fogni az idő vasfoga. Az új ötletek, újfajta megközelítési módok persze sosem ártanak, a Zelda pedig szerencsére ezek számára is kitűnő táptalaj, amit a széria legújabb darabja, a kooperatív megoldásokat előtérbe helyező Tri Force Heroes is kiválóan bizonyít. Bizonyos körülmények között legalábbis - de ne rohanjunk ennyire előre...

A multiplayer nem teljesen ismeretlen terület a sorozat számára, hiszen a Four Swords játékok már próbálkoztak ilyesmivel bő tíz évvel ezelőtt, a Tri Force Heroes azonban sokkal jobban alárendeli a klasszikus Zelda-formulát ennek a megközelítésnek - négy helyett ezúttal három játékossal. Búcsút inthetsz a városoknak, a szerteágazó világoknak és a hosszasan mélyülő dungeonöknek: a 3DS-es kaland egyetlen központi királysággal, az alig néhány helyiségből álló Hytopiával operál. Innen teleportálhatunk át harmadmagunkkal a kihívásokat tartogató külső helyszínekre, hogy alapanyagokat szerezzünk az átok által sújtott Styla hercegnő számára, melyek segítségével a divatmániákus uralkodónő végre ismét díszes ruhában pompázhat majd, megmentve a királyság boldogságát. Nem a szokásos "a kiválasztott hős megmenti Hyrule-t a gonosztól" történet, az egyszer biztos, ennek megfelelően pedig nem is érdemes komolyan venni - mint mondtam, a Tri Force Heroes elég sok mindent alárendel az új megközelítésnek.

Ahogy arra az imént már utaltam, maguk a dungeonök is jóval rövidebbek a szokásosnál - igaz, cserébe több is van belőlük, hiszen négy-négy labirintus vár ránk a nyolc különböző tematikájú helyszín mindegyikén. Ezeken aztán a legkülönfélébb használati tárgyak segítségével kell átverekednünk magunkat - ellenfeleink is lesznek persze, a fő fejtörést azonban rendre az okozza majd most is, hogy miként juthatunk át a következő terembe. Méghozzá nem egyedül, hanem mindhárman - nem meglepő módon ez a Tri Force Heroes legfőbb csavarja.

A Tri Force Heroes sava-borsa tehát a három Link-variáns csapatmunkájában rejlik, már csak azért is, mert mindegyik karakternél egy-egy tárgy lehet csupán egy dungeon során, így rendre kombinálnunk kell a különféle képességeket. Ott van emellett az új epizód egyik visszatérő és központi eleme, a "totemezés" is, amikor is egymásra állíthatunk két vagy három elfpajtást, ami egyben azt is jelenti, hogy a környezeti fejtörőknek szinte minden esetben van egy vertikális "vetülete" is. Mindez rengeteg apró csavarral tudja feldobni a már jól ismert Zeldás megoldásokat, melyekkel a fejlesztők szerencsére igyekeztek is élni, így összességében azt mondhatjuk, hogy bár alapvetően a klasszikus Zelda játékmenetet kapjuk, némileg mégis újszerű gondolkodásra lesz szükségünk ahhoz, hogy eljussunk a főellenfelek által őrzött kincsesládákig.

Hiába azonban a hamisítatlan Zelda-élmény, sajnos közel sem lehetünk maximálisan elégedettek azzal, amit a Tri Force Heroes nyújt. Mint azt már említettem, a játék erősen szegmentált, a dungeonök pedig kivétel nélkül négy szobából épülnek fel, melyek közül az első mindig az aktuális használati tárgyak megszerzésére, az utolsó pedig a végső csatára / főellenfélre fókuszál. Ezek jó tempóban, jó társakkal akár 10-15 perc alatt letudhatók első nekifutásra is, ami alapvetően ideális lenne egy multiplayer játék esetében, de mégis az az érzése az embernek, hogy a Tri Force Heroes nem tud kibontakozni: mire igazán beindulnának a dungeonök, már véget is érnek. Ráadásul miután a használati tárgyak száma véges, pályából ellenben jó sok van, előbb-utóbb önismétlővé tudnak válni maguk a feladatok is. Némileg kevesebb helyszínnel és picivel hosszabb dungeonökkel összességében talán magasabb játékélményt lehetett volna elérni.

Jogosan merül fel a kérdés: akkor ez most egy fixen multiplayer játék? Szerencsére nem: akár egyedül is végigviheted az egészet. Ha éppen nem áll rendelkezésedre az online vagy lokális multiplayer, nekifuthatsz magadban is a pályáknak: ekkor két bábuszerű segítőtársat ("doppel") kapsz segítség gyanánt, és neked kell terelgetned mindhárom karaktert. Ez kezdetben még nem különösebben nagy kihívás, ám ahogy komplikálódnak a feladatok és a fejtörők, úgy válik az egész nehézzé, majd frusztrálóvá. A Tri Force Heroes elég sok olyan szegmenssel operál, ahol fontos szerep jut az egymással párhuzamos cselekedeteknek, valamint a jó időzítésnek, ezen feladatok végrehajtása pedig egyedül igen kényelmetlen tud lenni - pláne úgy, hogy csak az érintőképernyőn tudunk karaktert váltani, ami valljuk be, nem a leggyorsabb megoldás. Az a faramuci helyzet állt tehát elő, hogy itt van nekünk egy vadonatúj Zelda játék, amely elméletben egyedül is játszható (naná!), gyakorlatban azonban alsóbbrendű játékélményt nyújt, ha magányosan esünk neki.

A Tri Force Heroes tehát nem a magányos farkasok játéka: egyedül nem túl nagy élvezet hosszú távon, de csapatban is az együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Ennek megfelelően ha ostoba online játékostársakkal hoz össze bennünket a sors, sokat fogunk bosszankodni, hiszen hiába a nyolcféle beépített jelzés, ezek inkább asszociatív jellegűek - az emberi hülyeséget nehéz velük áthidalni. Megfelelő körülmények között, jó társakkal azonban nem csak szórakoztató, hanem játékórák tucatjait magában rejtő élménnyé tud válni a hordozható kaland, hiszen a teljesített dungeonökben bekapcsolható nehezítések, valamint a különféle alapanyagokból előállítható, apróbb plusz képességeket biztosító ruhák jelentősen növelik az újrajátszhatóságot. A nap végén azonban sajnos nem hunyhatunk szemet afelett, hogy a Tri Force Heroes egy olyan handheld játék, amely éppen a klasszikus hordozható funkciójában mond csődöt...

A The Legend of Zelda: Tri Force Heroes kooperatív formában értelmezi újra a jól ismert formulát, amely megfelelő társakkal szórakoztató élmény tud lenni - még ha nem is olyan mély, mint egy klasszikus Zelda-kaland. Egyedül azonban nem érdemes nekiállni, bármennyire is lehetséges a dolog: magányosan sajnos közel sem képes olyan játékélményt nyújtani, amely méltó lenne a sorozathoz.