Assassin's Creed Origins

GhzSzabó Ákos2017.11.12. 13:00

Szinte hihetetlen, de már 10 éves az Assassin's Creed sorozat. Talán sohasem fogom elfelejteni az első alkalmat, amikor elém tárult Damaszkusz városa, vagy amikor órákon át csak mászkáltam fel és le a különböző épületeken, azt figyelve, hogy mennyire tökéletes Altair animációja. Sokan hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ilyen szintű szabadság ebben a stílusban korábban nem létezett. Az iszonyatosan menő rejtett pengés kivégzések, az akkor még eléggé limitált lovaglás, és a mai szemmel már egy kicsit megkopott "kombózós" harc csak hab volt a tortán. Persze a játékmenet nem váltotta meg a világot, hamar eléggé repetitív lett a sok gyilkolászás és a tollgyűjtögetés, viszont én személy szerint imádtam minden percét.

Sok idő eltelt az óta, és sajnos - ahogy az már lenni szokott - ha egyszer valami beindul, akkor a kiadók az utolsó cseppet is kifacsarják belőle. Nem volt ez másként az AC esetében sem, aminek az lett a szomorú következménye, hogy nem nagyon tudott az utolsó részekre kellően megújulni a sorozat, a világ pedig egy kicsit elment mellette. Így sajnos a legutóbbi részekre (bár szerintem egyáltalán nem lettek rosszak, főleg a Syndicate) már a sorozat leghűségesebb rajongói is gyakran sóhajtva legyintettek. Az utolsó általánosan jónak tartott rész a kalózos Black Flag és a - nem túl szerencsés üzleti döntés miatt - kizárólag az előző generációs gépekre ellátogatott Rogue volt. A jó hír az, hogy a jelenlegi tesztalanyunkat pontosan a Black Flag óta fejleszti ugyanaz a csapat a Ubisoft Montrealnál. Konkrétan a két projekt fő dizájnere is ugyanaz, Ashraf Ismail személyében. Az Origins-ről először talán tavaly halottunk, amikor "kiszivárgott", hogy az idei rész Egyiptomban fog játszódni, aminek én személy szerint nagyon örültem, mert nagy gyengém a "múmiás" korszak, amit valamiért elég kevés film és játék tudott megfelelően bemutatni az elmúlt években.

A játék főhőse Bayek, aki egy kis falu őrzője. Úgy kell ezt elképzelni, mint mondjuk egy seriffet, aki ha kell, igazságot tesz, ha kell, segít vadászni vagy akár a házkörüli munkákban is az arra rászorulóknak. Történetünk itt indul, viszont nagyon gyorsan egy 180 fokos fordulatot vesz, és amikor először megkapjuk az irányítást, már egy teljesen más Bayek-et kapunk, akit nem éltet más, mint a bosszú. Azt, hogy pontosan mi történt és miért, csak jóval később és egy nagy kirakós darabjaiként kapjuk meg, illetve rakjuk össze. Az viszont már a játék nevéből is kiderül, így nem nagy spoiler, hogy magának a Bérgyilkosok Rendjének a megalapítását követhetjük nyomon, levadászva közben a templomosok őseit.

Először is fontos leszögezni, hogy aki a régi formulát keresi és szereti, lehet, hogy csalódni fog. Amikor a fejlesztők utat kerestek a sorozatnak (valószínűleg az elég erőteljes negatív visszajelzések hallatán), talán az utóbbi évek két legjobb játékából merítettek inspirációt, a Red Dead és a The Witcher sorozatok személyében. És milyen jól tették! Még soha egyetlen AC játékban sem volt ekkora szabadságunk. Szinte mindenhova el tudunk jutni már a kezdő helyszínről, erre pedig a leghangulatosabb megoldás hűséges hatásunk, aki lehet egy ló vagy akár egy teve is. Felpattanunk rá, nyomva tartjuk az X/A gombot, és már száguld is velünk a fix utak valamelyikén, vagy ha egy küldetés aktiválva van, akkor rögtön odavisz. Ami egy üdvözlendő újdonság, hogy az Y/háromszög megnyomásával képes a kis kedvencünk elvinni egy általunk kijelölt helyre. Ez nem tűnik olyan nagy dolognak, de hosszú távon iszonyatosan megkönnyíti a játékmenetet. Pláne azért, mert a térkép telis tele van felfedezésre váró kérdőjelekkel. Mintha már ezt láttuk volna valahol... Valamelyik egy komplett mellékküldetést takar, vagy csak egy ládát, amit állatok védenek, esetleg egy bandita tábort vagy egy ellenséges katonai bázist. Úgy vettem észre, hogy a mellékküldetések szinteződnek hozzánk és kvázi sohasem fogynak el, így simán lehet a világban kóborolni hosszú órákat anélkül, hogy egyáltalán haladtunk volna a fő szállal. Persze ennek az az aprócska negatív következménye lehet, hogy túlszinteződünk. Igen, most már itt is van ilyen.

Olyan 2-3 éve egy Gamescom-os podcastben említették a kint lévő kollégák, hogy lassan mindenbe tesznek majd szintlépést, képességeket, meg mindenféle RPG-elemeket. Ez a jóslat olyannyira bejött, hogy manapság nagyítóval kell már olyan játékot keresni, ami ezeket legalább nyomokban nem tartalmazza. Na, az Origins is beállt a sorba, és milyen jól tette! Minden megölt ellenfélért, felfedezésért vagy teljesített küldetésért XP-t kapunk, amivel szépen felfejlődhetünk egészen 40-es (jelenleg ez a maximum) szintig. Minden szintlépésnél kapunk talent pontokat, amiket egy nagy képességfán költhetünk el. Itt három fő irányba haladhatunk: van a harcos, az íjász (elég nagy szerepet kapott ebben a részben az íj, de erről majd később) és a mindenféle okosságokat használó, főleg eszközökre építő oldal. Elég egyedire szabhatjuk azokat a dolgokat, amik minket érdekelnek és passzolnak a játékstílusunkhoz. A másik fontos újdonság pedig a loot bevezetése lett. Na nem bonyolították túl a dolgot, ami igazából jót is tett a rendszernek, mert így egy csapásra integrálták bele a craftolást is. Arról van szó röviden, hogy csak a fegyverekből tudsz újakat kapni/szerezni, a páncél, illetve az egyéb kiegészítő cuccok fixek. Viszont upgrade-elhetőek, méghozzá nyersanyagok segítségével. Ehhez nem kell mást tenni, mint vadászgatni és minden létező cserepet és ládát kilootolni, ami szembejön. Később megnyitható egy olyan képesség is, hogy aranyért korlátozott számban vásárolhatunk az árusoktól is nyersanyagot. Ezek a páncéldarabok ahogy fejlődnek, úgy kapnak egyre jobb tulajdonságokat és válnak az alap szürkéből legendary darabokká. Ugyanez a rendszer van a fegyvereknél is, szürke-kék-lila és végül sárga, azaz legendary darabokat szerezhetünk. A fegyverek értékei nyersanyagokkal nem változtathatóak meg, és mint azt már megszokhattuk, használatuk szinthez van kötve. Valamint természetesen olyan szintűek is lesznek, amekkorák mi voltunk, amikor megszereztük őket. De! Ha egy legendás vagy esetleg ritka fegyver, íj, pajzs kiesik nagyon korán, mi viszont nagyon megszerettük, akkor a megfelelő pénzmennyiség ellenében lehetőségünk van a kovácsnál felhúzni a saját szintünkre! Ez egy nagyon játékosbarát rendszer, ami nem értékteleníti el a fegyvereket, és még is arra késztet, hogy gyakran váltogasd őket, hiszen az alacsony szintű fegyverek felhúzásához szükséges arany összegrindolása azért nem két perc lesz.

A harc maga is áramvonalasítva lett, attól függetlenül, hogy az alapok azért megmaradtak. Az egyik legfontosabb dolog, hogy Bayek szinte pillanatok alatt tudja használni az íját harc közben is, és muszáj is, mert vannak szituációk, amiket lehetetlen lenne máskülönben teljesíteni. Nyílból négy fajtát találunk a játékban. A Light Bow az, amivel kvázi célzás nélkül tudunk villámgyorsan rengeteg lövést leadni, viszont nem leszünk túl pontosak. A Hunter Bow is egész jól használható harcban, de ahogy az elnevezés is sugallja, sokkal hasznosabb vadászatra: erős, gyors, pontos íj, amivel simán leteríthetjük a nagyobb állatokat is. A Warrior nyíl igazából a shotgun megfelelője, ugyanis borzasztó pontatlan, ezért csak nagyon közelről érdemes használni, viszont négy darab nyilat tudunk vele egyszerre kilőni, amik tömegoszlatásra tökéletesek és rengeteget sebeznek. Az utolsó fajta pedig a Predator nyíl, ami a mesterlövész puska megfelelője, és pro tippként ajánlom az "enhanced Predator Bow" skill mielőbbi kifejlesztését, nagyon hasznos! Rendes fegyverekből is több fajta van, a sima alap kard, tőr, és dupla kard tartozik a "gyors" fegyverek közé, a hatalmas pörölyök, szablyák és botok pedig a sokkal lassabb, viszont annál brutálisabb kategóriába. Magát a rejtett pengét is nyersanyagokkal tudjuk csak fejleszteni, így először az AC történetében simán előfordul, hogy a masszív elit ellenfelet hiába cserkésszük be hátulról vagy felülről és vágjuk bele a pengét, az simán ledob magáról és csak egy nagyobb (jó esetben) adagot sikerül leszednünk az életerejéből.

Jóbarátunk lesz a pajzs is, persze csak ha nem döntünk a dupla kardos felállás mellett, mert nagyon fontos lett a blokkolás. Végre megszűnt az a roppant sokat kritizált helyzet, amikor egyszerre küzdöttünk több ellenféllel, és azok szépen mindig kivárták a sorukat, azaz sohasem támadtak meg többen egyszerre. Na, ez végre megváltozott. Ha nem figyelünk oda a környezetünkre, azaz a körülöttünk cirkáló ellenfelekre, pillanatok alatt halottak vagyunk, főleg, ha az ellen magasabb szinten van. Nagyjából két szintkülönbség az, ami bár nyújt némi kihívást, de még vállalható. Afölött valószínűleg jobb elfutni, ha sokan jönnek. A blokkból tudunk parry-zni és ide-oda gurulni, ami talán egy kicsit lehetne gyorsabb és pontosabb, akkor biztosan többet használtam volna. Nekem kimondottan hiányzott a Batmanből már jól megismert gombra kitett parry, az valahogy jobban illik ehhez a stílushoz. Hiába raktak egy úgynevezett szuper kombó támadást a jobb ravasz+jobb bumber kombinációra, én jobban örültem volna, hogy ha ezeket a mozdulatokat, kvázi kivégzéseket folyamatosan tudom használni, mert piszok látványosak. Jelenleg csak akkor végezzük ki valamelyik ellenfelet, ha ő az utolsó egy adott konfliktusban, azaz egyben egy indikáció is, hogy vége a harcnak. Ettől függetlenül a különböző eszközökkel, mint az altató nyíl, tűzbomba, füstbomba (ami még sebezni is tudja az ellenfeleket), négy fajta íj, rejtett penge, különböző nehéz fegyverek, mindenki meg tudja találni a számára megfelelő harcmodort. És akkor az olyan nyalánkságokról, mint az állatok időleges idomítása mégnem is beszéltem.

Attól függetlenül, hogy a játék során végig Bayeket irányítjuk, az az igazság, hogy nem ő az Origins igazi főszereplője, hanem maga Egyiptom. Egészen döbbenetesen fantasztikus, hogy mennyi időt, energiát és munkát pakoltak bele ebbe a világba. Órákat képes voltam csak ide-oda lovagolni, felfedezni a kisebb településeket, barlangrendszereket, a sivatag titkait, a piramisok mélyét. És maga a látvány is egészen fantasztikus, minden él és mozog, van rendes flórája és faunája az egész világnak. Emberek dolgoznak napközben a faluban, éjszakára elcsendesedik minden, csak a hiénák üvöltése töri meg a csendet. Szelfit lőni az egyik Gízai Piramis tetején egészen felemelő érzés. Nagyon könnyen el lehet veszni a világban, mert mindig van valami, amit elmegyünk megnézni, mindig van mire vadászni, mindig szembetalálkozunk egy segítségre szoruló emberrel, egy szóval nem akar az ember végigrohanni az egészen, hanem megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni belőle. Minden táj más hangulatot áraszt, Alexandria maga Velence a hatalmas könyvtárral és a már görög építészeti jegyeket magán viselő épületeivel. A sivatag brutális magánya a fantasztikus fényjátékkal és a szédítően vad viharokkal pont annyira gyönyörű, mint amennyire veszélyes. Egyszóval maga a hangulat és az atmoszféra csodálatos, talán még egyetlen AC játékban sem volt ennyire erős.

Az Origins szinte minden területen tudott változtatni, frissülni, esetleg még újítani is, amire valljuk be, elég nagy szüksége volt a sorozatnak. Sajnos igazán nagy, a zsánert alapjaiban megváltoztató forradalmat nem hoz, és igen, 30-40 óra után valószínűleg már láttunk mindenféle és -fajta mellékküldetést, de ettől függetlenül igyekeztek a fejlesztők annyira változatossá tenni a kalandunkat amennyire csak lehetséges. Sajnos a többjátékos mód teljesen kikerült a játékból, nincs lehetőségünk idén egymást levadászgatni, gondolom, aki szerette, annak hiányozni fog - részemről az AC mindig is egyszemélyes móka volt. Én teljesen nyugodt szívvel tudom ajánlani a rajongóknak, vagy azoknak, akik már az utolsó pár részt kihagyták, itt az ideje visszajönni! Ha pedig még soha sem találkoztál a sorozattal, akkor itt az ideje elkezdeni, mert ennyire jó még soha nem volt!

***Assassin's Creed Origins | Platform: PC, PS4 (tesztelt), One

Kiadó: Ubisoft | Fejlesztő: Ubisoft Montreal***

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIifQ==

Optimus Prime feláll, a szájak tátva maradnak

A Hasbro következő nagy dobása megdobbantotta a geek szívünket.

4 órája
9

A Resident Evil Village térképétől te is lehidalsz

Mesebeli ábrázolásban éled fel a Falu és környéke a Resident Evil VIII legutóbbi screenshotján!

5 órája
2

Epic Games Store: információ-morzsák

Hány regisztrált és aktív felhasználója van? Hol érhető el? Mennyi játék található meg rajta. Na és a lényeg: mennyire nyereséges mindez?

6 órája
7

Sonic Colors Remastered?

Szivárogni kezdett a kék sündisznó bő tíz évvel ezelőtti kalandjának felújítása. Te még emlékszel arra, amikor először láttál wispet?

7 órája
4

A PlayStation csak a blockbuster címekről szól?

The Last of Us Remake készül? Soha nem lesz Days Gone 2? Jason Schreier újabb érdekes írással jelentkezett a Sony belsős stúdióinak mélyéről.

21 órája
29

Super Meat Boy Forever: a második kör

Egy bő évtized után éledt fel a húsfiú tavaly év végén. Most viszont visszatér oda, ahonnan elindult. Érkezik a PlayStation és Xbox változat.

23 órája

Say No! More

Egy igen érdekes kombinációt szállít a Studio Fizbin, Lux Games és a Thunderful triója. A Say No! More-hoz hasonlót garantáltan nem láttál még. Hogy kerül a Virtua Cop és Maurice Moss egy asztalra? így!

24 órája

Apex Legends: játékos háború, háborús játékok

Jövő héten új eventtel köszön be Mad Maggie és 5 új játékmódot is hoz magával.

1 napja

Wonder Boy: Asha in Monster World bemutató

Szűk két perces bepillantás a szörnyek harmadik dimenzióba átemelt világába. Érkezik az 1994-es epizód felújítása.

1 napja

NEO: The World Ends with You megjelenés

Tizennégy év után visszatér a Kaszás játéka Tokió utcáira egy új csapattal. Immár három dimenzióban, három platformon.

1 napja

The Fermi Paradox: narratív sci-fi stratégia PC-re

Egy fő kérdés foglalkoztja az univerzumot: hol a fenében van mindenki?

1 napja
1

Hupikék Törpikék: négy Smurfs játék készül

Hókuszpók hurkatöltőjében négy cím is be van tárazva - ebből az első még idén érkezhet.

1 napja
5

Hot Wheels Unleashed: gameplay bemutató

Bő félórás élő műsorral készült az olasz stúdió a játék gameplay leleplezésére. Információ-cunami és kellő mennyiségű gameplay érkezett!

1 napja
3

Szeptemberre csúszik a Deathloop

Még egy picit várni kell az időhurkos bérgyilkolásra.

1 napja
5

No More Heroes III: felzárkóztatás

Véget ért a No More Broadcasting 5.1 GHm műsora, hosszabb múltidézést és egy maréknyi új jelentet is kaptunk.

1 napja

Outriders

A People Can Fly csapata is kipróbálja magát a looter-shooterek műfajában, a szolgáltatás alapú modell helyett azonban egy komplett csomagot kínálva. Csatlakoztunk a pionírokhoz, hogy meglássuk, Enoch veszélyes világa vajon kincset tartogat-e.

2 napja
19

Call of the Sea: PlayStation megjelenés?

Gyanús mottóval és képrészlettel incselkedik a spanyol fejlesztőcsapat. Hamarosan lejárna az Xbox exkluzivitás?

2 napja

Resident Evil Showcase: újabb műsor!

Egy hét múlva újabb adással jelentkeznek. Friss trailer, gameplay videó és talán egyéb meglepetések várnak.

2 napja
9

Abandoned: bejelentés

PlayStation 5 exkluzív túlélő lövölde készül egy norvég stúdióban. A cél a realizmus hajszolása minden területen.

2 napja
17

Alex Kidd in Miracle World DX megjelenés

Harmincnégy év után tér vissza a Sega Master System klasszikusa. Már napra pontos megjelenési dátum is van!

2 napja
3