[Teszt] Lego Marvel Super Heroes 2

Lego Marvel Super Heroes 2

dragCsető Zsolt2017.11.29. 19:58

A Marvel-univerzum ma már egyáltalán nem ismeretlen terep a Traveller's Tales csapata számára, hiszen két ízben legósították már ezt a világot: először a képregényekre építve, majd a tavalyi év elején a Bosszúállók-filmeket feldolgozva. Most az előbbi, kötetlenebb vonalhoz tértek vissza a Lego Marvel Super Heroes folytatásával. De vajon mennyire tud izgalmas maradni egy olyan recept, amit négy éven belül már harmadjára tesznek elénk? A LMSH2 sajnos szomorú választ ad...

Ha a legkisebb korosztályt nézzük, akkor persze nem lehet kérdés: számukra továbbra is tökéletes szórakozás az éppen aktuális Lego-játék. Ez azonban önmagában nem jelent semmit, abból ugyanis, hogy a 7 éves unokaöcséd simán megnézi egy nap háromszor ugyanazt a Lego Ninjago részt, vagy mondjuk egy hétvégén kétszer is lenyomja a Verdák-maratont még nem következik az, hogy az idősebb korosztály ugyanilyen jól fog szórakozni. Tény: a LMSH2 tele van jó beszólásokkal, vicces párbeszédekkel. Mint ahogy az is, hogy a készítők a karaktereket illetően minden eddigin túltesznek: olyan hősök kerültek a játékba (több mint 200-an vannak!), akik még a legnagyobb Marvel-rajongók ismereteit is próbára teszik. Ez azonban még nem változtat azon, hogy lépten-nyomon úgy érezzük: valójában egy négyéves játékkal játszunk újból.

A LMSH2 sztori módja az egyik leghosszabb, amit eddig láthattunk: Űrlord és a többiek 20 küldetésen keresztül próbálják megállítani az egész univerzumot fenyegető Kang the Conquerort. Ezek azonban kifejezetten hullámzóak lettek: vannak, amik kifejezetten szórakoztatóak, és inkább a kutakodást-építgetést erőltetik, akadnak azonban feleslegesen túlnyújtottak is, borzasztóan lapos és repetitív harcokkal. Összességében túlságosan sok új impulzust nem tartogat a kampány: az újszülötteknek persze ez a vicc is új lesz, akinek azonban volt már dolga a korábbi Lego Marvel játékokkal, azok rengeteg ismerős megoldással fognak találkozni, melyek harmadjára nem hatnak már túlságosan frissen. Arról nem is beszélve, hogy miután nem konkrét feldolgozásról van szó, mint mondjuk a Lego The Force Awakens, a Lego Jurassic World vagy éppen a Lego The Lord of the Rings esetében, ezért az ebből adódó fun-factor és extra hangulati tényezők is kimaradnak.

Ami viszont kifejezetten jó lett, az a központi világ. Chronopolis egyfajta katyvaszként tár elénk egy csomó különféle helyszínt, ezt azonban most tessék jó értelemben venni hiszen a mára elég unalmassá váló Manhattan-utánzatot abszolút feldobja az idősíkok és dimenziók egzotikus keveréke. A tartalommal pedig szerencsére ezúttal sincs baj: kismillió gyűjtögetnivaló, extra küldetés, minijáték és kihívás már mindazokra, akik ki szeretnék maxolni a játékot, így ha mindent össze szeretnél szedni, akkor most is nyugodtan számolhatsz 30-40 játékórával.

Egy fontos apróságról még mindenképpen szót kell ejteni, ezek pedig a battle arénák, melyek könnyed négyfős szórakozást nyújtanak a fő játéktól függetlenül. Két meglehetősen egyszerű játékmódot kapunk kristályokért folyó harccal, illetve pályafestegetéssel, az opcionális csapatos felállás és a gépi karakterek miatt azonban 1-4 főig lényegében bármilyen leosztásban játszhatunk, ezért egészen szórakoztató partijáték tud ez lenni - elsősorban persze inkább a kisebbeknek és a casual rétegnek.

A Lego Marvel Super Heroes 2 pontosan annyit hoz, amennyi egy hasonszőrű Lego-játéktól elvárható, a jól megszokott könnyed és tartalmas szórakozással, különösebben azonban semmit nem tesz annak érdekében, hogy előre mozdítsa a szériát. A játékmenet változatlan, az univerzum már egyáltalán nem friss, és összességében nézve nem nagyon van olyan eleme, amiben azt mondhatjuk, hogy felülmúlja a korábbi Lego-feldolgozásokat. Szuperhősrajongó kicsiknek több mint ideális, az új impulzusokra vágyó nagyobbak azonban nem feltétlenül ebben a folytatásban találják meg a számításukat.

***Lego Marvel Super Heroes 2 | Platform: PS4 (tesztelt), One, PC, Switch

Kiadó: Warner | Fejlesztő: Traveller's Tales

Megjelenés: november 14.***

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

PlayStation Plus: a márciusi négyes

Ezúttal szinte minden műfajt sikeresen lefedtek a szolgáltatás belépő szintjén. Verekedünk. Vezetünk. Szomszédolunk. Boszorkányt üldözünk.

3 órája

The Mobius Machine

Az indie tengeren járva újra apró zsákmány akadt a horogra: a Moebius Machine egy parányi Metroidvania. Tesztlaborba vittük és megnéztük, mire jutunk egy ilyen koncepcióval.

8 órája
3

Perel a Nintendo, leépít a PlayStation – ez történt kedden

Továbbá: Pokémon Legends: Z-A, Pokémon TCG Pocket, F1 24, Rise of the Ronin, Paranormal Acticity: Found Footage, TMNT Arcade: Wrath of the Mutants, Balatro, Playdead, Rise of Industry 2, Reel Fishing: Days of Summer.

14 órája
6

Last Train Home: Legion Tales DLC - Retúrjegy

A Last Train Home a tavalyi év egyik indie gyöngyszeme volt, mely a Frostpunkból ismerős súlyos döntéseket vegyítette a modern világháborús RTS-ek mechanikáival és egy igencsak izgalmas történelmi háttérrel. Teszteltük a DLC-t.

1 napja
2

PlayStation Studios: a masszív leépítési hullám a Sony belsős csapatait is utolérte

Nagyjából 900 főtől válnak meg, ami a teljes munkaerő mintegy 8 százaléka. Több stúdió érintett.

1 napja
30

Leépít a Supermassive Games, bajban a Die Gute Fabrik – ez történt hétfőn

Továbbá: Ender Magnolia: Bloom in the Mist, Tekken 8, No Rest for the Wicked, Passkey, Reynatis, Stardew Valley, Sea Fantasy, Between Horizons, Taxi Life: A City Driving Simulator.

1 napja
7

Heti megjelenések

2 napja
2

Mario Vs. Donkey Kong

Az 1994-es Donkey Kong egy mágikus cím volt, ami a Game Boy Pocket és a Super Game Boy megjelenését követte. Utána jött tíz évre rá egy Game Boy Advance epizód, amit most a Nintendo felújított Switch platformra. Időhúzás vagy egy újabb zseniális téma a Nintendo-trezorból? Teszt!

3 napja
5

Vasárnap szervert költöztetünk

4 napja
7

Tomb Raider I-II-III Remastered: a gúlaidomú Lara visszatér

Gúlamellek? Pixeldzsungel? Támadó krokodilok által hirtelen ébredő fenyegetettség érzés? Ez csak a Tomb Raider lehet! Mi pedig ránéztünk, közel 30 év távlatában miként lifeg a Lara Copf!

4 napja
15

Suicide Squad eladások, Rise of the Ronin kaszabolás - ez történt pénteken

Továbbá: Prince of Persia: The Lost Crown, Bo: Path of the Teal Lotus, Dungeons of Hinterberg, Age of Mythology: Retold, Age of Empires II: Definitive Edition.

4 napja
5

Contra - Operation Galuga: demonstráció kibeszélő

5 napja
1

Még mindig Palworld, szülinapos PS VR2 - ez történt csütörtökön

Továbbá: Mortal Kombat 1, 2XKO, Unicorn Overlord, NieR: Automata, Elden Ring, Dead by Daylight.

5 napja
6

Egy éves lett a PlayStation VR2

Néhány izgalmas címmel és egy nagy bejelentéssel ünnepelték az évfordulót. Még idén kompatibilissé válhat PC-vel a headset!

6 napja
27

Megérkezett a Borderlands előzetese, újraindul az Elden Ring-őrület – ez történt szerdán

Továbbá: Final Fantasy VII Rebirth, The Forever Winter, Flintlock: The Siege of Dawn, Turbo Kid, The Plucky Squire, Prison Architect 2, Little Devil Inside, Beholder: Conductor, Wild Bastards, Harold Halibut, Marvel's Spider-Man 2.

6 napja
11

Kiderült, mikor költözik más konzolokra az első négy Xbox-játék

Jönnek a Grounded, a Hi-Fi Rush, a Pentiment és a Sea of Thieves PlayStation és Switch verziói.

6 napja
6

Ender Lilies-folytatás, Epic Mickey-újrázás – Nintendo Direct összefoglaló

A legújabb Nintendo Direct kiadás a külsős kiadók és fejlesztők portékájára fókuszált: lássuk, milyen újdonságokkal szolgált a szerda délutáni Partner Showcase adás, melynek tartalma nem csak a Switch-tulajok számára lehet érdekes!

6 napja
15

Keleti újhullám: Kína előretörése a játékiparban

Egyre többet látjuk a videójátékiparban Kína előretörését nem csak befektetési szinten, hanem a fejlesztői világban is. A szektor nagyságára már nem csak az E-sport figyelt fel, hanem a nagyobb videójáték cégek is egyre többször kacsintanak az ország felé. De honnan jön ez a nagy lendület?

6 napja
11

Nyár elején érkezik az Elden Ring: Shadow of the Erdtree

Az első előzetes mellé néhány friss részletet is kaptunk a kiegészítőről.

6 napja
3

Képeken a Borderlands-film, gépfegyverrel írja át a történelmet a Kingmakers – ez történt kedden

Továbbá: Elden Ring: Shadow of the Erdtree, Sifu, Gigantic: Rampage Edition, Killer Klowns from Outer Space, Need for Speed Unbound, Temtem: Swarm, Dragon Ball Z: Kakarot.

7 napja
5