EastshadeTeszt

Amikor egy játék világának a varázsa csodálatot ébreszt benned a valóság iránt, tudod, hogy értékes képzeletbeli helyet alkottál. Az Eastshade mindenekelőtt utazó szimulátor. A célunk egy olyan hely megteremtése volt, ahová érdemes elutazni: egy olyan helyé, ahol lenni akarsz. Egy eszképista élmény, amely a játékost megihleti, gazdagítja, és amelynek hatására a saját világát is izgalmasabbnak látja.

Az idézet Danny Weinbaumtól, az Eastshade rendezőjétől származik, és jobb felütést elképzelni sem tudnék az öt éve készülő játéka bemutatásához, amelynek Leaving Lyndow című rövid, ám hasonlóan varázslatos előzményéről már írtunk két éve. Személy szerint a rövid ízelítő óta tűkön ülve vártam az Eastshadet, amely az alig párfős csapat által megálmodott fantasy világ játékukban bejárható szigetéről kapta a címét.

Az Eastshade némi hasonlóságot mutat egyik tavalyi nagy indie kedvencemmel, a hasonlóan léleksimogató Ghost of a Tale-lel is, hiszen mindkét kalandban egy vándorművészt - ezúttal egy festőt - testesítünk meg, aki egy állatszerű, antropomorf lényekkel benépesített meseszép, ráadásul viszonylag nagy és változatos fantasy világot barangol be. Mindezt édesanyja utolsó kívánsága teljesítése érdekében teszi, a kedves mama ugyanis idevalósi révén mindig is azt szerette volna, ha tehetséges gyermeke a számára különlegesen kedves helyeket felkeresve és művészete által megörökítve azokat az utókornak maga is megtapasztalná mindazt a szépséget, amelynek ő fiatalkorában tanúja volt.

A bevezetőben ezt, vagyis útra kelésünk fő motivációját csupán néhány képernyőn megjelenő mondatból tudjuk meg, majd hajótörést szenvedünk Eastshade partjainál, és az előzményben megismert falucska, Lyndow mellett sodródunk partra. Innen elindulva és a helyiek ügyes-bajos dolgaiba nyakig merülve teljesíthetjük jóanyánk kérését, de mivel sem róla, sem a hozzá fűződő viszonyunkról nem tudunk meg semmit, erre csak a naplónkban szereplő küldetés fog a későbbiekben emlékeztetni. Négy helyszín van, amelyet okvetlenül fel kell keresnünk, és ezek természetesen úgy lettek kiválasztva, hogy a megközelitésükhöz kénytelenek legyünk keresztbe-kasul bejárni a vidéket és ténykedésünkkel a helyiek életére kihatva rengeteg barátot (meg esetleg néhány ellenséget) szerezni. Érdemes tehát nyitottnak lenni és nyitott szemmel járni, tájékozódni, mindenkivel mindenféléről elbeszélgetni, de ha kérik, akkor a titkaikat nem kikotyogni, a kéréseiknek eleget tenni, és alaposan kiélvezni az egyes helyszínek felfedezésének minden pillanatát.

Az Eastshade egy olyan dolgot állít központba, amelyet az AAA játékok manapság kellemes extraként nyújtanak: a photo mode-ot. A teljesen erőszakmentes kaland során egy-egy küldetés előremozdításához sokszor nincs más dolgunk, mint a megfelelő helyszínt vagy portréalanyt felkeresve megfesteni azt, amelynek kivitelezése leginkább egy beépített képlopásra emlékeztet. Szükségünk van egy vászonra és keretre, amelyhez a nyersanyagot sok más barkácsolható tárgyhoz hasonlóan nekünk kell összegyűjtenünk vagy megvennünk, majd a fényképezéshez hasonlóan be kell állítanunk a festményünk keretét, hogy aztán a végeredmény az E gomb lenyomásával a festőállványunkon materializálódjon. Ezt a roppant egyszerű mechanizmust Weinbaum azzal magyarázta, hogy nem akarták a játékost a tényleges festegetésre emlékeztető összetettebb műveletekre kényszeríteni, hiszen ez nem csak frusztrálóan körülményes lehet, de az ilyesmire kevésbé fogékonyakat el is riaszthatja. Nekem az igazat megvallva nem hiányzott a pingálás imitálása, és lelkes képlopó művészként rohangáltam fel-alá a szigeten, hogy a fő látnivalókat a megfelelő napszakban, a leglátványosabb fények és színek melett megörökítsem.

Szintén nem volt hiányérzetem amiatt, hogy az Easthade-del töltött bő 10 óra alatt senkit és semmit nem öltem meg, hanem helyette ott segítettem, ahol tudtam, hogy utána jóleső érzés töltsön el (de halálra sérteni valakit nem lehetetlen). A legtöbb küldetés a gyűjtögetés vagy valaminek a lefestése körül forog, de a készítőknek sikerült mindkettőt izgalmasan tálalnia, például valamilyen érdekes történetbe vagy könnyed fejtörőbe ágyaznia. Amennyire súlytalan a kerettörténet, annyira el lehet veszni a helyi titkok, érdekességek és intrikák világában, legyen szó a Lyndow sok éve eltűnt építésze körüli rejtély megoldásáról, egy titokzatos, „Medve” (!) feliratú dobozka jogos tulajdonosának felkutatásáról, vagy az erdőben éjszaka hallható dobolás forrásának kinyomozásáról. Ha már nyomozás, az egyik legszórakoztatóbb küldetés egy kis fogadóban játszódik, ahol a vihar miatt késve érkező detektív munkáját kell elvégeznünk, és a gyanúsítottak vallomása alapján kitalálni, ki lopta el az ott megszállt régész értékes kutatásait tartalmazó könyvet. A sziget őz-, majom-, bagoly-, és medvefejű lakói igényes szinkronnal osztják meg velünk magvas gondolataikat, és olykor egészen meghökkentő jeleneteknek is szemtanúi lehetünk, egy jómadár például a fejére szorult bödön levételéhez kéri a közreműködésünket. Ez a komikusnak induló jelenet például azért érdekes, mert a megfelelő kérdés feltételével váratlanul komoly családi drámába csaphat át.

A fő szál végigviteléhez elengedhetetlen, hogy egyes területek eléréséhez vízijárműveket, például egy kenut eszkábáljunk magunknak, amelyek tervrajzát is csak akkor kapjuk meg, ha az ahhoz kapcsolódó küldetést teljesítjük. Más felszerelések megszerzéséhez pénzre (glowstone) van szükségünk, például az éjszakát csak akkor tölthetjük a szabad ég alatt, ha Nava város piacán veszünk magunknak egy hideg ellen védő kabátot. Bár a hideg ellen egy különleges itallal is lehet védekezni, mivel némelyik küldetés csak éjszaka teljesíthető, a kabát előbb-utóbb jó szolgálatot fog tenni, Navába viszont csak úgy juthatunk be, ha előtte a helyieknek bizonyítottuk megbízhatóságunkat és kaptunk három ajánlólevelet, és így tovább. A feladatok egy része viszonylag lineárisan épül egymásra, teljesítésükkel pedig újabb helyszínek és eszközök válnak elérhetővé, a szemfülesek azonban számos roppant érdekes opcionális feladatra is bukkanhatnak. Azt is ránk bízza a játék, hogy mennyire merülünk el például a pszichedelikus, látásunkat befolyásoló és gyakorlatilag az Instagram filtereket helyettesítő teák főzésének rejtelmeiben (Nava csatornáin keresztül egy furcsa szektához is eljuthatunk, akik mindenféle bizarr álmokat okozó teákat szürcsölnek).

Az Eastshade igazi varázsát az alkotók szándékával egybeesve tényleg a névadó helyszín adja, amely furcsaságával, bájával és nem utolsósorban szépségével szinte azonnal beszippant. A látványnak egyedül a beröccenések tesznek be némiképp, amelyek főleg olyankor váltak zavaróvá, amikor biciklire pattanva a szokottnál gyorsabban hidaltam át a távolságokat, illetve sajnos pár fagyás is előfordult. A kissé döcögős kezdetek után hamar kinyílik előttünk a nagy, de nem beláthatatlanul nagy világ, én pedig idejét sem tudom, mikor tudott egy játék utoljára ilyen erővel hatni a kiváncsiságomra, ugyanis azon kaptam magam, hogy mindenhová el akarok jutni. Miközben e sorokat írom, a fülemben végtelenítve szól Phoenix Glendinning játékhoz írt elképesztően békés és fülbemászó zenéje, azon belül is a „Painting Flowers” c. dal, hogy még így, Eastshade szigetének elhagyása után is elkísérjen a hely varázslatos hangulata. A zeneszerző a játék alkotóját egyébként középiskola óta ismeri, korábban rövidfilmeken dolgoztak együtt, és közös munkájukon, a szemünk elé táruló látvány és a zene által teremtett harmónián abszolút érződik, hogy a kémia máig működik. Az itt-ott felbukkanó magyar szavak mellett, ami csak nekünk érdekes, elrejtettek pár easter egget azok számára is, akik játszottak a Leaving Lyndow-val, no meg az sem rossz érzés, amikor a rendelésre elkészített festményeinket később viszontlátjuk valakinek a falán.

Idén még nem vettem ki szabadságot, de úgy érzem, az Eastshade végigjátszása legalább annyira feltöltött, mint egy hétvégi gyalogtúra a természetben. Ez az egyedülálló kaland a legjobb bizonyíték arra, hogy az igényes világépítés nem csupán a játékfejlesztés elképesztően fontos aspektusa bizonyos műfajokon belül, de akár egymaga is elvisz egy játékot a hátán. Ez a féltucat ember által öt éven át épített furcsa kis fantasy univerzum a festői szépségű tájaival és bizarr figuráival nem akar több lenni annál, ami: egy hívogató mesevilág, amely csak arra vár, hogy megismerd, és minden ott töltött percet élvezz.

***Eastshade | Platform: PC

Fejlesztő: Eastshade Studios | Kiadó: Eastshade Studios ***