Children of MortaTeszt

Amikor áprilisban Londonban jártam, ugyanazon a rendezvényen ahol a pár hete kivesézett Lonely Mountains: Downhill-lel csapattam az Xbox standnál, a Children of Morta is a kipróbálható játékok között volt. Megjelent Gamepass-ben, ezért promózta annyira a Microsoft, attól függetlenül, hogy minden más platformra is elérhető azóta. Nem is én hanem a kollégám szúrta ki, mivel nagy gyengéje a pixel kavalkád, a COM-nál pedig szebbet, igényesebbet és stílusosabbat nagyon nehéz lenne találni. Cserébe még maga a játékmenet is közel hibátlan, így már most az elején elspoilerezem, hogy számomra mindenképpen az év egyik legkellemesebb meglepetése.

Kisfiam 5 éves múlt és amióta az eszét tudja minden este mesét olvasunk neki, amit szerencsére most már meg is követel. Szülőként hamar rájön az ember, hogy a mesekönyvek világában pontosan annyi a “szemét” vagy legalább is gyengébb minőségű kiadvány, mint bárhol máshol, amik alól a videojátékok sem kivételek. A Children of Morta pont olyan, mint az a keménykötésű, gyönyörű borítóval és kunkori végű cizellált betűkkel rendelkező igazán minőségi, mesének becézett kreatív álom, amiket első és sokadik alkalommal is tátott szájjal és csillogó szemekkel bámulnak a kicsik, minden alkalommal felfedezve egy újabb, csodálatos részletet benne. A történet egy mesebeli világ igencsak valós családjáról a Bergsons-okról szól, akiknél már szinte hagyomány a gonosz “korrupció” elleni küzdelem, hogy megmentsék lakóhelyüket, az ősi hegyet. Bár a mindennapokban ők is egy összetartó, szerető, famíliának tűnnek, távolról sem azok. Minden családtagnak egyedi képességei, személyisége és története van, amit szép lassan egy narrátor segítségével tárul fel előttünk.

A játékmenet ismerős lehet minden rogue rajongónak, kiválasztva a nekünk szimpatikus karaktert, megmártózhatunk a sötétség által átitatott hegy mélységeiben, hogy a tapasztalat és anyagi források mellett elengedhetetlen tárgyakkal térhessünk vissza. A családtagok harcmodora merőben eltér, John az Apa például a klasszikus kard és pajzs kombóval aprít, míg fia Kevin két pengével “berzerkedik” bele a tömegbe. Linda pediig messzebbről nyilazza agyon a kis csúnya goblinokat, pókokat és egyébb finomságokat. A megnyitható képességek pár kivételével passzívak, amikből minden családtagnál akad pár olyan ami az egész családra pozitív hatással van, ezzel is arra ösztönözve minket, hogy ne ragadjunk le egy karakternél, hanem szépen maxoljuk ki mindegyiküket. Ennek a túlbiztosítására még azt a mechanikát is beépítették, hogy ha egy karaktert használunk folyamatosan, akkor elfárad és korlátozva lesznek a képességei. Ez elsőre bosszantónak tűnhet, hiszen valamilyen szinten beleszól abba, hogy én kivel akarok játszani, viszont mivel mindenkivel igazi móka és öröm (kacagásnak nem mindig mondanám) a zúzás, ez igazából egy abszolút üdvözlendő mechanika.

Két “futás” között a megszerzett aranyból tudjuk a “műhelyben” egységesen növelni a família tulajdonságait, így mint a közös képességek esetén, egyszerre fejlődik mindenki. Kalandozásaink során rendszeresen találunk totemeket amik különféle buffokat adnak, valamint ereklyéket amik speciális támadásokat, képességeket vagy kis varázslatos társakat adnak mellénk, akik velünk küzdenek. A barlangok, bár nagyon hasonlóak lesznek egymáshoz, egy adott részen, minden kör során procedurálisan alkotódnak meg, azaz mindig egy kicsit más lesz minden. Igaz ez az úgynevezett másodlagos kis küldetésekre, kihívásokra is, amik mindig random a terület más részén lesznek elérhetőek, és a legtöbbjük igazi kis érzelem-bomba, ami egy mini történetet mesél el. Egyik alkalommal egy farkas család lemészárlásnak a végére érünk oda, ahol már csak a kis kölyök farkast találjuk életben. Szegény épp az anyja élettelen teste mellett nyüszítve küzd az életéért. Őt megmentve a család része lesz, aki ezek után a családi villában vár minket, a legkisebb lányka elválaszthatatlan barátjaként, aki (hint) amúgy szeret a tűzzel játszani. Maga a harc elképesztően folyamatos, részletesen kidolgozott és remek “pixel animációkkal” megalkotott, ami folyamatosan balzsamozza a látványt. Minden sarok, kőhalom, vértócsa, ellenfél, effekt és támadás a végletekig kivan dolgozva aminek köszönhetően nagyon ritkán látni egy ennyire vizuálisan egységes ÉLMÉNYT mint a COM.

Minden nagyobb szakasz “kivégzése” után halad a történet előre egy kicsit, amik a játék motorjának a segítségével mutatnak meg nekünk, és ezek (is) azok a részek, ahol igazán csillog a játék. Elkezdünk kötődni a családhoz, belelátunk a mindennapjaikba, a gondolataikba, mindenkinek megismerhetjük a vágyait, legmélyebb gondolatait esetleg titkait. Látjuk, hogy a különleges képességeik mellett ők is csak emberek, akik bár egy hatalmas terhet cipelnek a hátunkon, ugyanúgy küzdenek a mindennapi családi problémákkal mint mi.

Tény, hogy egy kicsit lehetne hosszabb a játék, vagy esetleg egy new game+ mód jót tett volna az újrajátszhatósági faktornak - ha itt a végére érünk a történetnek, hiába szép és kerek az egész, sajnos nincs tovább. A nehézség is eltántoríthatja az embert de én arra biztatok mindenkit, hogy ne adja fel, mert annyira szép ez a mese, annyira hangulatos a világ és annyira fun a harc, hogy minden bosszúságért kárpótol. A Children of Morta az idei év egyik legjobb zsiványos játéka és az egyik személyes kedvencemmé is vált.