WakingTeszt

Az elmúlt pár év hatalmas választékot hozott létre azokból az indie játékokból, amelyek nem kifejezetten a gyilkolászós, önreflexiót és bármiféle spiritualitást teljesen nélkülöző játékmenetre építenek - a Waking ezek közé áll be, és nem is akármilyen súlyt helyez a játékos vállára. Egy haldokló szerepébe kerülünk, és miközben élet és halál közt lebegünk, a játék narrátora(i) bensőséges párbeszédet kezdeményez velünk. Ahogy sétálok a kihalt oszlopok közt, és szörnyként megszemélyesített belső démonokon merengek, valóban úgy érzem magam, mintha egy irányított meditáció kellős közepébe csöppentem volna. A hangulat megalapozásában nagyon fontos szerepe van a CBL-féle ambient zenének is, és a tényleg másvilági hangulatot árasztó architektúráknak, fényeknek: elkezdem hát jól érezni magam, és valóban érdekes dolgokról töprengek.

A Waking azonban elkövet egy hatalmas hibát - és ahogy a korai értékeléseket elnézem, ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. Az történik ugyanis, hogy miközben a legnagyobb félelmeinkről, elhunyt állatainkról, vágyainkról morfondírozunk a játék irányításában, és kicsit elengednénk a görcsös kontrollt, görcsösen ragaszkodtak a fejlesztők ahhoz, hogy a kontrollerhez tapasszanak, és bugyuta, tényleges hozzáadott értékkel nem rendelkező játékmenetet pakoljanak a spirituális, misztikus rétegre. És akkor el kell majd kezdenünk nagyon egyszerű, már a 2000-es évek elején többszörösen meghaladott mechanikákat használva ellenfeleket random hordókkal, épületdarabokkal dobálni, két frémes animációval ütlegelni, még az eredeti Nier által is lekörözött lövedék-kerülgetést játszani - ez pedig tökéletesen töri szét azt a hangulatot, amit a fejlesztőknek a zene, a vizualitás és a párbeszéd kombinációjával felépítették. Ahogyan haladunk előre a játékban, úgy ismétlődik ez a loop: gondolkodós, elmélkedős hangulatba kerülünk, majd ezt elveszik tőlünk. És újra. És újra. Nekem pedig csak egyetlen kérdésem marad: miért?

Van az a fantasztikusan elcsépelt mondás, hogy a kevesebb több lett volna. Utálom ezt használni, mert minden alkalommal, amikor ennek használatára kényszerülök, magam is hurokba kerülök, és mindig leírom, hogy ez egy elcsépelt mondás, DE ITT ÉS MOST pont tökéletesen használható. És tényleg: megint itt vagyok, és megint leírom, hogy a kevesebb több lett volna. Egészen komplex rendszereket alkottak meg a Waking világában belül, különböző sub-képességek, alképességek, pet-típusok, különleges támadások állnak rendelkezésre a választásodtól függően: de őszintén, a játék fejlesztőinek csapatán kívül nem tudok sok embert elképzelni, aki ezt a játékot játszaná újra és újra végig, hogy más és más "buildeket" találjon ki azokra a kihívásokra, amiket tulajdonképpen bárhogyan meg lehet ugrani, és izgalmasabbak nem lesznek a más választásokkor. Ha ezt az egész gameplay-bohóckodást kivették volna a játékból, és az így felszabaduló erőforrást több interakcióra (mármint: nem harcra, de döntési szabadságra) költötték volna, az eredmény egy valóban érdekes, ténylegesen spirituális élmény lett volna.

Így azonban a Waking két szék közt huppant a padlóra: ha a fenti élményre vágyok, beteszek valami ambientet, és meditálok, de ehhez nem kell pörgetni a pécét vagy a konzolt. Ha pedig spirituális szósszal felöntött kompetens akciójátékra vágynék, akkor még mindig ott van a Furi. A Waking valahol elvesztett egy 'L' betűt: Walking-szimulátorként jó lett volna - így egy konfliktusos, felejthető játékként fogok tudni csak gondolni rá, ezt pedig őszintén sajnálom.

Oldern

***Waking | Platform: PC (tesztelt), XO |

Kiadó: TinyBuild; Fejlesztő: Jason Oda |

Megjelenés: 2020. június 18. ***