Marvel's Spider-Man: Miles MoralesTeszt

A 2018-as Pókember függetlenül attól, hogy nem volt tökéletes, irtó nagyot szólt. Mert minden megvolt benne ami kiemelte az átlag “képregényhősös” játékok közül. Bődületes grafika, példátlan szabadság, remek harcrendszer és egy jól összerakott/felépített, kiváló színészi teljesítményekkel kísért történet. A 3 DLC levezetőnek ugyan jó volt, de sokat már nem tudott hozzátenni a játékhoz. Nehéz spoilerek nélkül felvezetni Miles saját játékát, hiszen az Ő élete is erősen érintett volt az eredeti történetben. Így mindenképpen érdemes játszani az előző résszel, mivel együttesen kerek az egész, de aki ettől függetlenül nem tudja vagy nem szeretné pótolni, annak van egy egész jó kis összefoglaló az előzményekről a játék elején.

Bármennyire is erős akartam maradni, egyszerűen nem bírtam ki, hogy megvárjam a PS5 érkezését és mint később kiderült, jól is tettem. Viszont így első kézből van tapasztalatom arról, hogy MM kalandjai milyen fantasztikusan jól néznek ki még az “előző” generációs vasakon is, - bár én Pro-n próbáltam, állítólag az alap PS4-en is remekül hálóhintázik a játék - attól függetlenül, hogy itt se magasabb textúrák, se RTX, se 60 FPS nem vár ránk. Cserébe betonstabil az a 30 fps, nincs semmi pop-up, minden szép és fluid, pont annyira, amennyire az egy 7 és 4 éves gépektől elvárható. Az igazi “Show” természetesen azért PS5-ön indul, amire viszont nekem még mindig várnom kell, mivel 1 hét után sem tudta semelyik Sony support sem megoldani azt, hogy megkapjam az elvileg ingyenes “nextgen” frissítést. Így hiába fejeztem be a történetet már, az új gépen sajnos ugyanúgy csak az alap verziót futtatta a gép. De csöppet se féljetek, mivel sQr-nek sikerült cserébe már ezt a verziót végigjátszania így írt is pár sort róla.

A játék felépítése amúgy (hálisten) semmit sem változott, ismét egy kerek történetet kapunk, ahol Miles életét követhetjük nyomon, legalább is a “nagy változásokat” követő útkeresést és képességeinek felfedezését, illetve kiteljesedését, hogy méltóvá váljon arra, hogy Harlem igazi megmentője és hőse legyen. Nem tudom igazából, hogy melyik ötlet volt előbb, Miles képességeit megmutatni RTX-szel vagy az RTX köré építeni a képességeit, de ha valamire valaha azt lehet mondani, hogy tökéletes kombináció akkor ez az. Miles ugyanis nem csak Peter alap, hanem - mivel őt egy másfajta pók “harapta” meg - extra képességekre is szert tett. Ezeket ahogy a játék során megtudjuk VENOM erőnek nevezik el a srácok, amivel ha nem is alapjaiban, de elég rendesen felrázzák a már jól ismert harcrendszert.

Aki nem ismeri az első részt, akkor annak talán újdonság, hogy a pókfiúk a Batman játékokból kölcsönzött, ütök-rugók, behálózok, jókor dodge-olok, kütyüket dobálok és a környezetet rántom a rosszfiúk fejére rendszert használja. Na ebbe lett most beépítve Miles 4 “szuper” képessége meg + 1, amit inkább nem mondok el, viszont a sunnyogós játékmenet kedvelői imádni fogják. Ezek a támadások EXTRA látványosak. Minden villog, csillog, robban, repül, szikrák járják át hősünket és jó esetben (mármint számunkra) a gonoszokat is. Szerintem elképesztően szórakoztató és egy teljesen új réteget is ad a harcnak, amit az új ellenfeleink ellen ki is tudunk használni majd. Nagy hátránya, hogy normál nehézség mellett szinte teljesen feleslegessé teszik a kütyük használatát de ez persze azért játékstílus függő. Viszont aki szereti a bumm-bele harcot (mint én), az garantáltan végig mosolyogni fog.

A játékmenet viszont szinte teljesen megegyezik az elődjével. Két fő küldetés között lehetőségünk van egy csomó kis mellékküldetés lezavarására vagy elmehetünk gyűjtögetni ezt meg azt. Tartalom szempontjából szerintem kevesebb tennivaló van most, mint 2018-ban volt, de mivel maga a játék is rövidebb, így talán ez nem is akkora baj. Az Insomniac már hónapokkal ezelőtt elmondta, hogy a játék hossza valahol egy rövid DLC és egy második rész között van. Igazából jól belőtték ezt, mivel a fő történetszál olyan 8 óra alatt nagyon kényelmesen kivégezhető és mondjuk még 8 kell ahhoz, hogy mindent teljesítsünk. A 100%-hoz viszont kénytelenek vagyunk elkezdeni a “new game+” módot is, mivel vannak olyan képesség fejlesztések (és ruha), amik csak abban a módban érhetőek el. Ruhákból és kütyükből is kevesebb van, viszont a rendszer szinte változatlan maradt, a ruhák megnyitásával megnyitjuk azok főképességét is, amit felszerelve és össze-vissza kombinálva alakíthatjuk a játékstílusunkhoz a megjelenésünket is. A ruhák között vannak komolyak meg igazán bohókásak is, mindenki nagy kedvence a “macskás” pedig simán szuper cool.

A történet teljesen hozza egy komolyabb novelláskötet színvonalát, a szereplőgárda és az egész rendezés megint parádés lett. Ez igazából a nagy vonzereje annak, amit a MM is képvisel, az a báj, ami sugárzik a játék minden részéből. Miles egy élő, lélegző, már-már valós tinédzser aki sokunkat megszégyenítő felelősségtudattal néz szembe az akadályokkal és minden döntését, minden ütést, amit ad és amit kap, szinte érezzük a bőrünkön. Édesanyja a kemény nő, aki csak szeretné jobbá tenni a szerencsétlenebb emberek életét és közben pont azokkal a “klisékkel” kell szembenéznie, mint a való életben. A “mega” cégek itt is pont annyira tojnak mindenre és mindenkire, amennyire ezt a valóságban is teszik. A legjobb barátunknak, akinek igazából még a neve - Ganke - is geek, akire mindig számíthatunk, köszönhetjük a saját applikációnkat, aminek hála megismer minket a város. Részei leszünk, köszönnek nekünk, le-lepacsizunk pár járókelővel, az egész város él és lélegzik, változik az időjárás, egyszerűen néha annyira valóságos, hogy könnyű elveszni benne. Imádom az apró részleteket, hogy figyeltek Miles fizikumára, arra, hogy igazából Ő még egy kezdő, hiszen csak pár hete csinálja. Például teljesen másképp hálóhintázik mint Peter. Gyors és akrobatikus, de érezni rajta a bizonytalanságot és a tapasztalatlanságot. Iszonyatos mennyiségű animációt gyártottak, ami előtt játékos és szakmai szemmel is leborulok. Minden helyzetben azt és úgy csinálja a karakter, ami elvárható lenne tőle. Külön takedown-ok vannak a különböző ellenfelekhez és még arra is külön figyeltek, hogy akár a levegőben is ellőhetőek legyenek és a karaktertől függően játssza le az animációt. Tudom, hogy sokak ezeket természetesnek veszik de attól függetlenül, hogy hosszát tekintve sem lesz életünk kalandja, bődületes meló ment bele.

A Miles Morales szerintem egy méltó nyitócím lett. Megvan benne minden, amit a stílus kedvelői szeretnek. Fantasztikusan néz ki, igazi “demója” a konzolos RTX-nek, PS5-ön lényegében nincs töltési idő és nem tudok úgy végigpörgetni Twitteren, hogy nem látok egy pár, szó szerint lélegzetelállító képet a játékból. A karakterek őszinték és szeretni valóak, a város is egy igazi szereplő, a történetben megvan minden, ami miatt felnőtt férfiként is örömmel gondolok a képregényekre. Ami némi rossz szájízt hagy maga után, az a rövidke játékidő, mivel azért a nap végén így is közel teljes árat kérnek el érte. Valamint engem egy kicsit zavart a kreatívabb mechanikák hiánya. Itt van ez a rengeteg új képesség és azért a boss harcoknál legalább egy kicsit több specifikus megoldást elvártam volna. Lehet, hogy ez csak engem zavart hiszen a képregényekben is általában csak bucira pofozzák a gonoszokat, de remélem a jövőben majd egy kicsivel több energiát fektetnek ebbe a részébe is. Talán elmondtam mindent, amit tudni érdemes, PS5 tulajoknak szerintem kötelező és annak is nagyon tudom ajánlani - akár csak jövőre nyomottabb áron -, akinek esetleg ez lesz az első “Pókemberes” játéka, mert azt garantálom, hogy miután végigvitte, rögtön beszerzi az eredetit.