Baten Kaitos I & II HD RemasterTeszt

Különös JRPG a Baten Kaitos. Különös volt már 2005-ben is, amikor két évvel a japán premier után napvilágot látott Európában. Tizennyolc év telt el, de mintha tegnap lett volna. Ültem a narancssárga GameCube előtt, egy boss-t próbáltam lenyomni, miközben ment a headbang Motoi Sakuraba harci indulója (Vitriolic a Stroke) alatt, s azon izgultam, vajon a pakliból milyen lapok, milyen kombót hoznak majd össze. Világosan emlékszem, hogy azt gondoltam ez a játék vagy alapjaiban fogja megváltoztatni a zsánert, vagy megmarad egy szűk, de annál lelkesebb réteg szórakozásának. Az utóbbi történt. Az okokat hosszasan lehetne elemezni. Két dolgot említenék. A JRPG-k történetében a 2003-2005 közötti időszak egy nagyon érdekes, ha úgy tetszik átmeneti éra volt. Vége felé közeledett a SNES-PS1-PS2-es aranykor, melynek egyik tünete, hogy a régi Square lassan széthullott, olyan tehetségek hagyták ott a céget mint Masato Kato, akinek a Chrono duológiát is köszönhetjük, vagy a Xenogears alkotója, Tetsuya Takahashi. Utóbbi 1999-ben megalapította a Xenosagáról ismertté vált, majd a Xenoblade-del befutott Monolith Soft-ot. A Baten Kaitos a Monolith útkereséses időszakban született, amikor már elköteleződtek a Nintendo mellett, de még javában jöttek a Xenosaga részek PS2-re, közben minden olyan bizonytalannak és képlékenynek látszott. A BK-nak Masato Kato írta a történetet, és megvolt az esélye, hogy az új Chrono Cross legyen. Nem lett. Sokkal szűkebb, sajátságos ízlésű rétegre célzott. Nem volt ehhez ideális a platform sem. Imádtuk a GameCube-ot, de aki JRPG-kre vágyott, az inkább a PS2-őt választotta, így a játék sokkal kevésbé lett ismert. A másik, hogy a BK egy nagyon sajátságos, kártyás harci rendszert használt. Ez elsőre, meg másodikra is, zavarosnak tűnt a jól megszokott szisztémák után. Hiába érveltem, hogy milyen jó a BK, ecseteltem a szépségét, mégis, ahogy meghallotta az átlag játékos a „kártya” szót, már menekült is tovább valamelyik számozott Final Fantasy-hoz. Pedig akkor oltári tetszett, mert igazi vérfrissítést hozott az átlag körönként zajló harcokat bemutató JRPG-k között. Kétségtelen, hogy elsőre nagyon bonyolultnak tűnt (pedig nem az), de ha megszoktad, egészen pazar mélységei voltak. A harc mellett különlegesnek számított a történet is. Masato Kato hozta a legjobb formáját, soha nem felejtem a Fordulatot, ami JRPG történelem egyik leghatásosabb és legemlékezetesebb része. Ezt viszont a fenti okok miatt már kevesen látták. A játék nem lett túl sikeres, így a második rész, már meg sem jelent Európában, a sokat pletykált harmadik részt pedig egyszer csak elkaszálták. De most itt az újabb esély és lehetőség, hisz Switch-re HD remaster jelent meg mind a két epizódból.

Szokásos dolgokat nyújtja a csomag. Van auto battle, auto save, instant kill, harcok kikapcsolása, 300%-os gyorsítás, és persze újra alkotott karaktermodellek, New Game Plus és Minus (ez utóbbi egy nehezített módot takar), ezeket ma már elvárjuk. Két komoly hiányosság van. Az eredeti angol szinkront kivágták a játékból. Mondjuk gyatra is volt ez igaz, de senki nem tiltotta meg a cégnek, hogy újra felvegye az egészet. Maradt a japán hangsáv. A másik, hogy a karakterek igen bénán vannak animálva. Tetszettek a helyszínek, mert a HD-be húzott hátterek látványától egy különös nosztalgikus hangulatba kerültem. Ezzel együtt is keserédes a hangulatom, mert azon tűnődőm, hogy talán hiba volt ezt a HD remastert elővenni, és megkellett volna hagyni a játékot annak a szép emléknek, mint ami a fejemben volt, és aminek a zenéjét a mai napig hallgatom munka közben. A harci rendszer ugyanis véleményem szerint nagyon rosszul öregedett. És nem azzal van a bajom, hogy rosszul kombináltam a kártyákat. Egyszerűen türelmem nincs hozzá. Hiába a gyorsítás a csatáktól egyre ingerültebb és türelmetlenebb lettem. A kártyás szisztéma tényleg egyedi, de ennyi év és sok-sok egyéb tapasztalat után, számomra értékelhetetlenül körülményes és ami fájóbb, hogy vontatott. Lehet érdemes lett volna belenyúlni az alapokba és áramvonalsítani a rendszert, mert nagyon nehezen jön a flow, az élmény, hogy én ezzel még tovább akarok küzdeni, nem is beszélve a borzalmas repetitív kimenetelről, amikor már a harc elején tudod, hogy kb. ugyanazt fogod csinálni ezredszerre is, amiből maximum egy-egy boss hoz némi változatosságot. Egy JRPG, amiben a készítők úgy gondolják, hogy érdemes auto-battle-t kapcsolni, talán jobban tenné, ha meg sem jelenne. A második rész ilyen szempontból jobban öregedett. Talán érdemes azzal kezdeni, a sztori úgyis az előzménye az elsőnek.