Atari ManiaTeszt

Kissé szomorú, hogy csupán a messzi háttérből, nagyrészt egyedül ünnepelhette nemrég ötvenedik születésnapját az az Atari, amely a videójáték-történelem egyik legmeghatározóbb szereplőjének és egyik legikonikusabb nevének mondható. Az ezen alkalomból készült mikrojáték-őrület, az Atari Mania szépen el is ment mellettünk a tavalyi PC / Switch / Atari VCS premier alkalmával, most azonban úgy éreztük, illik pótolni az elmaradást a PlayStation-verziók megjelenésével.

Első blikkre nem néz ki nehéz feladatnak rendet tartani az Atari régimódi főhadiszállásán – mégis mi gond adódhat egy (szigorúan jó értelemben vett) retro kacatokkal teli bunkerben? Nos, hamar kiderül, hogy ez a gondnoki meló egyáltalán nem veszélytelen, halott pixelek jelennek meg ugyanis egyszer csak, melyek elkezdenek mindent felfalni maguk körül, egyre nagyobb erőre téve szert. Ez a nosztalgiával átitatott világ alaposan össze is kutyulódik, amikor olyan klasszikusok gubancolódnak össze, mint a Pong, a Millipede vagy a Breakout. És milyen érdekes: pont ez az az elem, ami miatt egyszerre szórakoztató az Atari Mania, de közben mégis félremegy az egész koncepció.

Ahogy a bevezetőben már említettem: egy mikrojáték-gyűjteményről van szó, a zsáner etalonja pedig a mai napig a WarioWare-széria, amely kreativitásban és megvalósításban is magas szintre emelte ezeket a pár másodperces szekvenciák egymásutánjából álló, agyament darálásokat. Előbbi szempontból itt sincs gond: a fő kihívást jelentő, amolyan bossokként funkcionáló anomáliák gyönyörűen kombinálják ezeket a régi, de többségében jól ismert játékokat, olyan mashupokat alkotva, ami sokszor tényleg meghökkentő. Itt például semmi extrém nincs abban, amikor egyszer csak a már említett ezerlábú-pajtást kell megvédened a Combat tankját irányítva, vagy éppen az Asteroids űrhajójával kell kerülgetni a halálos Pong-labdákat – vannak ennél jóval durvább, teljesen távoli műfajokon átívelő kombók is. A megvalósítás azonban már jóval megkérdőjelezhetőbb. Az ilyesfajta játékok akkor tudnak igazán jól működni, amikor tényleg néhány másodperces burstök követik egymást – és kezdetben ez itt sincs másképp. Hamar eljutunk azonban a picit összetettebb, mindeközben pedig akár 20-30 másodpercig is eltartó, már nem is annyira mikro jellegű játékokig, ahol elkezd kissé vontatottá válni az élmény...

…mert hogy hibázni könnyű. Egyrészt azért, mert az intuitív jelleg (ami szintén műfaji sajátosság) nem működik mindig hibátlanul: mivel tényleg teljesen zakkant kombók várnak ránk, ezért sokszor még a rövid leírás alapján sem egyértelmű, hogy pontosan mi is a feladatunk – hamar meg is halunk ilyenkor. Másrészt ott van az irányítás, ami talán a másik nagy rákfenéje az Atari Maniának. Mert hát valljuk be: ezeknek a játékoknak a technológiai limitációk miatt borzasztóan szar irányítása és fizikája volt – a kihívás nagy részét is inkább ezek elsajátítása adta, nem feltétlenül a játékmenet mélysége. Ez pedig nincs másképp itt sem, ami hosszú távon sajnos inkább idegesítő, mintsem nosztalgikus. Ezen is enyhíthetett volna egyébként, ha végig megmaradnak a játékok a 10 másodperc alatti tartományban – a kevesebb ebben a műfajban tényleg több.

Már csak azért is feleslegesnek érződik olykor a komplexitás, mert az Atari Mania két mikrojáték-rush között teljesen korrekt és szórakoztató kalandozással vár bennünket. A totálisan elszállt sztori is az itteni átvezetőkön keresztül bontakozik ki, aki pedig szeret felfedezni és gyűjtögetni, az nemcsak mindenféle egyszerű környezeti fejtörőt oldhat meg az épület négy emeletét bejárva, de digitális játékborítókat és kézikönyveket is gyűjtögethet. Az egy-két órás történet még ezekkel az extrákkal együtt sem lesz több kétestés szórakozásnál, ugyanakkor egyáltalán nem ez a kritikus pontja a koncepciónak, ahol félrecsúsztak a dolgok – sőt...

Az Atari Mania összességében egy ötletes és szépen válogatott tisztelgés az egykori gaming óriás hőskora előtt, a nagy kreatív agymenés közepette azonban mintha a fejlesztők elfelejtették volna, hogy a mikrojáték műfaj mitől működik igazán. Így is vannak nagyon szórakoztató szakaszai, az olykor feleslegesen elnyújtott vagy éppen túlbonyolított mashupok, illetve az irányítás kényszerű bosszúságai azonban jócskán levesznek sajnos az élményből, még a jól kitalált összekötő szakaszok és a jópofa, nosztalgikus audiovizuális tálalás ellenére is.

PLATFORM PS5 (tesztelt), PS4 | korábban: PC, Switch, Atari VCS
KIADÓ Atari FEJLESZTŐ iLLOGIKA Studios
MEGJELENÉS 2023. április 4. ÁR 8.740 Ft